SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A pipacsok hercegnője (mese)

Mester Györgyi [cikkei] - 2020-05-25
Először a töltéseket borította el, majd a szántóföldeken a gabonatáblát pöttyözte be, végül az utak mentén, s helyenként a kissé gazosabb kertekben is feltűnt a sok tűzvörös pipacs.

Ha a bolondos, késő tavaszi szél végigfutott közöttük, úgy hajladoztak, mint valami gyönyörű piros lepkeraj, szinte félő volt, szárnyra kapnak, s fölröpülnek a magas égbe.

Kár lett volna értük, hiszen itt, a földön is szükség volt a szépségükre. A tengernyi pipacs ragyogott a napsütésben, s időről-időre, újabb és újabb lepkeszárnyak keltek életre a kis, szoros, babszem nagyságú, zöld bimbókból.

Egy napon azonban, az útmenti töltést elborító pipacstenger közepén, egy különleges kis pipacs bontotta ki szirmait. Az ő virágleveleinek mindegyike azonban hófehér lett! Ilyet se látott még a világ! – hüledeztek a körülötte viruló pipacsok. Kíváncsian nézegették, barátkozni próbáltak a szokatlan látvánnyal. Először el sem hitték, hogy a rokonuk, de aztán látták, szára, virágja, bibéje mind olyanok, mint az övék. Elfogadták, megtűrték, de azért egy kicsit mind kételkedő szemmel néztek rá, azon tanakodván, mi lehet a nagy különbség oka, a külső megjelenésében.

A kis pipacs is azonnal látta, hogy mennyire más, mint a többi társa. Érezte az őt körülvevő  bizalmatlanságot, hát bánkódni kezdett, szomorkodott. Talán én valamiféle hiányossággal, hibával jöttem a világra – gondolta. Biztosan nem is érek annyit, mint a többiek. Bennem nem gyönyörködik senki, mert én nem is vagyok „igazi” pipacs.

Telt-múlt az idő, amikor egyszer csak az úttesten folyamatosan elsuhanó autók egyike megállt. Az útpadkán parkoló autóból fiatal nő szállt ki, s kezében furcsa masinát tartva, óvatosan, hogy le ne tapossa a virágokat, begázolt a pipacstenger közepébe.

Már az autóból észrevette, azonnal feltűnt neki a sok piros között, az egyetlen, különleges, hófehér pipacs.

A fényképezőgépével meg akarta örökíteni. Mert rózsaszínűt már fotózott, de ilyen szép fehérrel még nem volt szerencséje találkozni. Gyönyörű vagy – suttogta a kis virágnak. Olyan vagy, mintha te lennél a pipacsok hercegnője! – mondta ki hangosan.

És a kis pipacs mintha megértette volna. Egyszeriben valami jóleső, melengető érzés töltötte el, hogy őrá irányul a figyelem, őt nézi valaki, és nem bántja, nem haragszik rá, hanem mosolyogva csodálja.

A fiatal nő visszaült az autójába, és a magával vitt képeket beküldte egy természetfotó pályázatra, amit meg is nyert a pipacshercegnő fotójával…

Azóta a szél is azt susogja a kis pipacsnak: légy büszke magadra, mert nemhogy rosszabb vagy, mint a többi társad, hanem te vagy a töltés legkülönlegesebb tavaszi virága.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: diego_torres / pixabay

 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja