SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

8 kedves gyerekvers nőnapi köszöntéshez

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-03-04
Ezekkel a versekkel és egy szál virággal biztos, hogy örömet fog okozni a kisfiad a nagymamának, az óvó néninek vagy a tanító néninek. Sőt, apukák, a legszebb, ha ti tanítjátok meg rájuk a gyereket, és együtt köszöntitek fel nőnapon az édesanyját.


Gyerekversek nőnapra


Bosnyák Mária: Tavaszom vagy

Tavaszi zsongás
melengeti lelkem.
Nyíló virágokkal
üzen a lelkemben.
Kéklő messzeségben
bárányfelhő lebben,
nap sugara fénylik
dermedő szívemben.

Ébred az élet,
lüktet ereimben,
virágok serkennek
szomorú lelkemben.
Szebb lesz a világ,
megnyugszik a lélek,
ölelő kebleden
újra szép az élet.
 


Kányádi Sándor: Köszöntő március 8-ra

Tavaszodik, virág nyílik:
hóvirág, ibolya.
Összeszedtem, mit csak leltem,
ebbe a kis csokorba.

Tavaszodik, a hegyekről
patakokba fut a hó.
Soká éljen, édesanyám,
S még száz évet nagyanyó!
 


Majtényi Erik: Nőnapi köszöntő

Egy szál virág kettő
bársony szirom feslő.
Két szál virág három,
Karcsú zsenge száron.

Négy szál virág öt,
zöld levél között.
Minden virág gyönge
szirma édesanyám néked nyit ma.

Erdő-mező bokrétája,
néked virít nők napjára.



Arany Viktor: Nőnapra

Rózsaszirmok legyenek talpad alatt,
Égi fény mossa meg arcodat.
Angyalok vezessenek végig utadon,
Kerüljön el bánat, fájdalom.



Paga: Nőnapi jókívánságok

Reggeli harmat csillog a réten,
Járjatok mindig hamvasan, szépen,
Rezdül a fűszál, csendül az erdő,
Veletek örvend Nap, Hold s a felhő.

Ezernyi áldás hulljon reátok,
Amiért minket gonddal vigyáztok,
Csillagok vagytok bús kedvünk egén,
Hogy el ne vesszünk e Föld kerekén.



Nina Cassian: Nők napjára

Március hónapja
csupa ragyogás …
Csokrát szorongatja
minden óvodás.

Hóvirágját tartja
Sára is kezében,
dolgos édesanyja
megköszöni szépen.

De mást is hozott még
ajándékba Sára:
anyu arcán ott ég
csókja tűzvirága.



Majtényi Erik: Március 8.

Napsugár szól: itt vagyok!
Olvadnak a jégcsapok.
Megtelik a Malomárok,
kinyílnak a hóvirágok.

Hóvirágok, ibolyák,
mennyi kedves kis virág!
Telik egy szép csokrocskára
jó anyámnak – Nők napjára.



Tóth István fordítása: Nőnap

Hallottad már anyukám?
Most tudtam meg éppen
Nőnap van, mint eddig is
volt már minden évben.

Mondta is az óvónéni,
Hogy ma világszerte
minden anyut, minden nőt
Forrón ünnepelnek.

Ma én magam felmosok,
Elmegyek a boltba,
S neked kötök a mezőn
Virágot csokorba.

Nem olyan nagy munka ez,
Hamar készen lennék.
Ma én olyan jó leszek,
Mint-mint sohasem még.
 

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: pasja1000 / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

35 évig hordta a testében a megkövesedett magzatot - döbbenetes felfedezés egy 73 éves nőnél

Egy ritka és sokkoló orvosi eset kapcsán derült fény arra, hogy egy 73 éves algériai nő 35 éven át hordozott a hasüregében egy elhalt, megkövesedett magzatot - anélkül, hogy tudott volna róla. A "kőgyermek" esete nemcsak megdöbbentő, de bepillantást enged a női test elképesztő alkalmazkodóképességébe is.

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

Két űrbeli kutatásban vesz részt a Semmelweis Egyetem

25 tudományos kutatást visz a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós kéthetes küldetéséhez, ebből kettőt a Semmelweis Egyetem kutatói kezdeményeztek. A tudományos programba bekerült az űrutazás során fellépő egészségügyi - kardiovaszkuláris és egyensúlyszervi - problémák telemedicinás kísérlete és egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata is mikrogravitációs körülmények között.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja