SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mesét mindenkinek! A Libri folytatja a könyvgyűjtést

Családinet [cikkei] - 2019-07-19
 [X]

A Libri Könyvkereskedelmi kft egyik legfontosabb célkitűzése, hogy könyveket juttasson el olyanokhoz, akikhez másképp nem jutnának el a történetek és az olvasás élménye. 2018-as karácsonyi kampánya során a cég - vásárlói segítségével - több mint 45 000 könyvet adományozott rászoruló és beteg gyerekeknek.

A Libri Váltsuk valóra a meséket! elnevezésű kampánya során az olvasók bebizonyították, hogy igenis van igény az adományozásra. Tavaly karácsonykor 45 000 könyvvel járultak hozzá ahhoz, hogy több mint 60 gyermekintézménybe, hátrányos helyzetű, illetve beteg gyerekekhez jusson el az olvasás élménye. Ezen a sikeren felbuzdulva a Libri egyes üzleteiben állandó adománypontokat, úgynevezett Libri Mesepontokat helyez ki, ahol az év minden napján várják a kiolvasott és kinőtt könyveket, illetve azokat, amelyeket szívesen átadnának az olvasók azoknak, akikhez másképp nem jutnak el a gyerekkönyvek.

Országszerte hét üzletben gyűjtik a jó állapotú, 3-18 éves korosztálynak megfelelő könyveket. Annak érdekében, hogy mindenki találhasson közöttük kedvére valót, a könyvesboltokban mesekönyveket, lapozgatókat és foglalkoztató kiadványokat, színezőket, ifjúsági regényeket, valamint ismeretterjesztő könyveket is várnak. Ezeket a Libri munkatársai regisztrálják, és az adományért cserébe az olvasókat egy kedvezménykuponnal ajándékozzák meg.

A Libri Mesepontokat az alábbi könyvesboltokban találhatják meg:

  • Libri Allee Könyvesbolt (Budapest, Váli u. 3.)
  • Libri Duna Plaza Könyvesbolt (Budapest, Váci út 178.)
  • Libri Debrecen Könyvesbolt (Fórum Bevásárlóközpont I. emelet)
  • Libri Kecskemét Malom Könyvesbolt (Korona u. 2.)
  • Libri Pécs Plaza Könyvesbolt (Megyeri út 76.)
  • Libri Győr Plaza Könyvesbolt (Vasvári P. út 1/a)
  • Libri Szeged Árkád Könyvesbolt (Londoni krt. 3.)

Libri

További információkat a Libri Mesepontokról itt találhatnak.

A könyvadományok olyan kórházi gyermekosztályokhoz és gyerekkórházakba kerülnek, ahol a Libri tavaly olvasósarkokat alakított ki a beteg gyerekek számára. A kényelmes és barátságos olvasósarkok teret biztosítanak a nyugodt, meghitt olvasáshoz, és több száz kötettel várják a mesekedvelőket. Ezen felül a Libri vállalja, hogy újra és újra feltölti könyvekkel az olvasósarkokat.

Ahol már várják a gyerekeket a Libri olvasósarkok:

  • Heim Pál Gyermekkórház, Gasztroenterológiai osztály
  • Szent László Kórház, Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztály
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekosztály
  • Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Gyermekosztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Gyermekosztály

A Libri 2018 óta működő kórházi olvasósarkairól itt tájékozódhat bővebben.

Kapcsolódó cikkeink:

Szórakoztat, informál és utazásra csábít: egy tökéletes nyári olvasmány gyerekeknek

Jókai helyett Harry Potter? - Avagy a kötelező olvasmányok modernizálása

55 kacagtató gyerekkönyv az egész család örömére - Történetek kánikula és rossz idő esetére (is)

30 lebilincselő ifjúsági regény a nyári szünetre, 5-8. osztályosoknak

Kép: LubosHouska / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja