SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A jövő évtől csak állami tankönyvből taníthatnak a tanárok - videóüzenetben tiltakoznak a szülők

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-02-28
A Szülői Hang nevű szervezet az ellen emelte fel a hangját, hogy jövő tanévtől már nem lehet magánkiadású könyveket rendelni az iskoláknak - írja az Index.

A 3900 tagot számláló szervezet a tankönyvpiac további központosítása ellen tiltakozik a videóüzenetében. A magánkézben lévő tankönyvkiadók működési engedélye ugyanis idén lejár, ez pedig azt jelenti, hogy az iskoláknak innentől – egyéb lehetőség híján – kötelező lesz az állami kiadványokat rendelni a tanulóik számára. A szervezet ezért arra bátorítja a szülőket, hogy a pedagógussal egyetértve, ha van rá lehetőségük, akár saját pénzből is, de inkább a jobb tankönyveket rendeljék meg az osztály számára.

„A tanároknak is jogában áll az, hogy maguk, a szülők megvásárolják azt a könyvet, amit éppen a tanár javasol. Arra buzdítjuk a szülőket, hogy keressék meg a gyerekeik tanárait, és kérdezzék meg, hogy melyik tankönyvet tartják a legjobbnak” – nyilatkozta a szervezet vezetője, Miklós György az RTL Klub Híradójának.
 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az állami tankönyvek egyre növekvő népszerűségnek örvendenek, amit az okoz, hogy jobbak és modernebbek bármilyen más kiadó termékeinél. Mindezzel azonban nem ért egyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke a Híradónak azt mondta, velük senki nem folyatott érdemi tárgyalást. „Az a tapasztalat, hogy egy látszategyeztetés történik, és hogyha valaki nem ért egyet, akkor kiszorul ebből az egyeztetésből előbb vagy utóbb” – fogalmazott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tartja mérvadónak a Szülői Hang kezdeményezését, mivel – mint írják – "1,5 millió gyerek érdekeit nem képviselheti 3900 e-mail cím."


A tankönyvpiac központosítása

Magyarországon néhány évvel a rendszerváltás előtt, 1985-ben kezdődött a tankönyvpiac liberalizációja, vagyis az a lehetőség, hogy a pedagógus több kiadvány közül választhasson, amelyből tanítani szeretne. 2014-ig igen széles volt a paletta, a piacot a versengés jellemezte, ami bizonyos árcsökkentő hatással is bírt.

2014-ben egy kétéves folyamat lezárásaként az Emberi Erőforrások Minisztériuma megvásárolta az Apáczai Kiadót és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót, így a tankönyvkiadás gyakorlatilag újra állami kézbe került. A kis kiadók engedélyei hamarosan lejárnak, így minden valószínűség szerint a következő tanévtől már csak kétfajta könyvből választhatnak a pedagógusok.

A kezdeti, úgynevezett kísérleti tankönyvek minősége ellen sokan szót emeltek. Az alsó tagozatos kiadványok gyakran nem voltak mentesek szerkesztésbeli hibáktól (például egy fejezet olyan tudásanyag meglétét feltételezte, amelyet csak később tanított), a történelemkönyvekben alig volt hibátlan térkép, illetve a 12.-es történelemkönyv – aktuálpolitikai felhangoktól nem mentesen – „migránsokról” írt.

További problémát okozott az úgynevezett tartós tankönyvek ötlete. Eszerint a tanuló a könyvét csak kölcsönbe kapja, és ha megfelelő állapotban szolgáltatja vissza, akkor a következő évfolyam is használhatja őket. A pedagógusok azonban tiltakoztak, mondván, a tankönyv – főleg alsó tagozatban – egyértelműen olyan munkaeszköz, amelybe a gyereknek írnia, rajzolnia, aláhúznia kell. Így ez az ötlet végül elvetésre került.

Kép: weisanjiang / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

Fiatal édesanya tragédiája: agyvérzés következtében hunyt el a szülés után

Megdöbbentő tragédia rázta meg a nyíregyházi közösséget: egy 22 éves kismama életét vesztette nem sokkal gyermeke születése után. Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják a hatóságok és az egészségügyi szakemberek.​

Dráma az esküvőn: az oltár előtt esett össze a menyasszony

Stressz, éhezés és a boldogító igen - avagy hogyan NE készüljünk a nagy napra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja