SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

86 évesen tudta meg, hogy milliomos lett, de ő inkább elajándékozta az örökségét a helyieknek

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-03-28
Az idős nő úgy fogalmazott, hogy neki csak ételre, vízre és tűzifára van szüksége, és ez mind rendelkezésére áll - ezért inkább másoknak adja a pénzét. Úgy tett, mint azok a nagyszülők, akik mindenüket a gyerekeiknek és unokájuknak adják, ők maguk pedig inkább szűkösen élnek.
86 évesen tudta meg, hogy milliomos lett, de ő inkább elajándékozta az örökségét a helyieknek

"Én jól megvagyok a 70 dolláros nyugdíjjal, ott, ahova én megyek, nem lesz szükségem pénzre"

Biztos mindenki ismer olyan idős embert, aki mindent megtenne a saját gyerekeiért vagy az unokáiért. Az én dédnagymamám minden alkalommal, amikor felmentem hozzá, a kezembe nyomott ezer forintot, hogy vegyek belőle magamnak valamit. Amikor elindultam tőle, hatalmas zacskókkal voltam felpakolva, neki pedig szinte semmi nem maradt a hűtőjében. Mindig azt mondta, hogy csak liszt, tojás, só, cukor, lekvár, meg zsír legyen otthon, más neki nem is kell. A drága húst is inkább mindig nekünk adta, ő meg zsíros kenyeret evett. 

Hasonlóan önzetlenül cselekedett az a Szerbiában élő 86 éves idős nő is, aki egy szegényes kunyhóban lakott a hegyekben. Egy nap azonban kiderült, hogy férjétől hatalmas vagyont örökölt és egyik napról a másikra lett milliomos. 

A nőnek 70 dolláros nyugdíja volt, de hirtelen a nyakába szakadt 700 ezer amerikai dollár, vagyis nagyjából 250 millió forint. 

Ő mégis úgy döntött, hogy a pénzből magának semmit sem tart meg, inkább elosztogatta azt  a helybeliek között. 

Úgy fogalmazott, hogy neki csak ételre, vízre és tűzifára van szüksége, és ez megvan neki, ezért inkább másoknak adja a pénzét. 

"Ott, ahová hamarosan én megyek, nem lesz szükségem pénzre. Odaadtam nekik, mert nekik nagyobb szükségük van rá. Én jól megvagyok a 70 dolláros nyugdíjjal” – nyilatkozta a nő a BBC cikke szerint.

A nő Ausztráliában élt férjével, aki asztalos volt, de később Marija Szerbiába költözött, hogy ápolja idős édesanyját. Az a hír járta, hogy férje meggazdagodott és szarvasmarha farmja is lett, a nő azonban nem hitt a pletykáknak. 2011-ben tudta meg, hogy férje meghalt, de csak évekkel később értesült a nagy vagyonról, amit örökölt.
 


Indexkép: ZA MEDIA / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja