Halkan, megtörten szól bele a telefonba Papp Csaba. Bár már 4 éve történt a tragédia, azt mondja, az idő nem gyógyította be a sebeit és soha nem is fogja. Zavarban vagyok attól, hogy élete legfájóbb pillanatairól kell kérdeznem, nem is tudom hirtelen, hogy kezdjem a beszélgetést. Hiszen az én kisfiam pont annyi idős, mint az övé volt akkor, amikor autóbalesetet szenvedett.

”Az anyukájával indultak útnak, amikor menet közben hirtelen kidurrant a bal első kerék. Áttértek a szemben lévő sávba és ott frontálisan ütköztek egy másik autóval.”

Dávodot a Heim Pál Gyerekkórházba vitték intenzív osztályra, az édesanyját pedig a Merényi Kórházba. Az édesapával közölték, hogy kisfiának eltört a gerince, és ezen már nem lehet segíteni.

”Azt mondták az orvosok, hogy vagy nem éli túl a műtétet, vagy teljesen béna lesz.”

Szerencsére azonban nem így történt, a kezét és az ujjait is tudta használni, ha nem is száz százalékosan. Dávid egy évig volt rehabilitáción, először Miskolcra szállították, később pedig a Pető Intézetbe került. Az édesapának sikerült elintéznie, hogy feleségét is Miskolcra vigyék, így egy kórház területén lehettek mindhárman.

”Dávidnak csak a gerince és a combja tört el, az anyukájának pedig a gerincén kívül szinte mindene. Teljesen ő sem tudott felépülni, egy ideig próbált dolgozni, de végül rokkant nyugdíjas lett, mert olyan nagy fájdalmai voltak és annyira nehezére esett mozogni, hogy így nem tudott tovább dolgozni.”

Az édesapa azt mondja, kisfiának nehéz volt elfogadnia, hogy már nem tud járni. 3 éves korában mehetett haza, akkor kapott kerekesszéket is.

Fotó: Papp Csaba

”Szerettem volna, hogy Dávid sportoljon valamit, hogy ne hízzon el, ne hagyja el magát, és hogy erősödjön a teste és a lelke. Körbejártuk, hogy milyen parasportot tudnánk neki választani. Az interneten találtunk rá a SUHANJ! Alapítványra, ahol azt olvastuk, hogy önkéntesek kísérnek handbike-os gyerekeket és felnőtteket.”

A biztosítási pénzből vásároltak sporteszközöket az akkor már 7 éves kisfiúnak. Felvették a kapcsolatot az alapítvánnyal, és lementek az első edzésre is a Margitszigetre. Így kezdődött a közös, véget nem érő útjuk. Csaba az interjú közben még most is sokszor jelenidőben beszél Dávidról.

”Évekig nem kísértem őt futás közben, csak elvittem az edzésekre és a versenyekre, de csak a budapesti versenyeken tudott elindulni, hiszen nem kérhettük meg az önkénteseket, hogy menjenek el vele vidékre.

Láttam Dávidon, hogy mennyire élvezi ezt az egészet, ezért úgy döntöttem, hogy elkezdek vele én is futni. Az első edzés kegyetlen volt. Akkoriban 140 kiló voltam.”

Kezdetben kisebb, 7-10 km-es távokat teljesítettek, és minden versenyre beneveztek, ahol azt a választ kapták, hogy akadálymentes a pálya.

”Bennünket mindig a mezőny előtt 1 vagy 2 perccel indítottak el, nehogy elüssünk valakit. Így üres volt a pálya és utána csak minket kellett kerülgetniük a többieknek. Amikor bemondták, hogy a Papp Dávid, a handbike-os fiú elindul, azt nagyon élvezte. Ezek éltették.”

Fotó: Papp Csaba

Dávid azon a bizonyos szeptemberen kórházba került húgyúti fertőzés miatt. A szülők nem ijedtek meg, hiszen kisfiuk rendszeresen küzdött vizelet- és széklettartási problémával, amiatt hogy lebénult. Katéterre is szorult.

”Nálunk ez mindennapos volt, meg sem lepődtünk. Akkor már külön éltünk az anyukájával, és amikor hazahoztam a kórházból, akkor hozzá vittem át Dávidot. Mondtam neki, hogy milyen gyógyszert kell szednie a kisfiunknak és eljöttem. Másnap sokkos állapotban hívott az anyukája, hogy Dávid meghalt, mert nem tudja őt felébreszteni.”

Az orvosok szerint hirtelen szívmegállás okozta a halálát. Álmában egy pillanatra megállt a szíve és már nem indult újra. Az édesapa a történtek ellenére úgy döntött, hogy az aznapi versenyt teljesíteni fogja. Üres kerekesszékkel futotta le a távot.

Fotó: Papp Csaba

”Még hetekkel ezelőtt beneveztünk egy budaörsi versenyre. Két ismerősömmel mentünk volna váltóban félmaratont, mindenki 7 km-t futott volna Dáviddal. Szóltam nekik, hogy Dávid kórházban van, nem biztos, hogy tudunk menni. Pénteken, amikor meghalt a kisfiam, megkérdeztem tőlük, hogy mi lenne, ha ezt a kerekesszéket eltolnánk üresen. A versenyen először nem értették, hogy mi történt. A látvány mindenkit sokkolt.”

Csaba Dávid miatt döntött úgy, hogy folytatja a futást. Egyre hosszabb távokon indult és egyre több kilótól szabadult meg.

Fotó: Zákány Gergely

”Üresek voltak a napok, ezért elkezdtem újra futni olyan önkéntesekkel, akikkel nemcsak a SUHANJ! Alapítványon keresztül, hanem a magánéletben is barátokká váltunk.”

Dávid barátainak is erőt tudott adni, hogy folytassák. Elkezdett másokat kísérni. Kisfia halálának 2. évfordulóján pedig a 42, 2 km-es maratont is teljesítette.

”Ha elindulok egy versenyen, akkor Dáviddal elbeszélgetek futás közben. Ha pedig olyan versenyen futok, ahol Dáviddal is futottam, akkor eszembe jutnak a régi emlékek, hogy Dávid itt éppen milyen hangulatban volt, mit csinált vagy miről beszélgettünk, és ez sokat segít.”

Fotó: Papp Csaba

Bár már 4 éve hogy kisfia elment, az édesapa azt mondja, a mai napig szinte mindennap álmodik vele. Sokat gondol arra is, mi lett volna, ha azon a bizonyos napon nem ül be Dávid az autóba az anyukájával.

”Én itt maradtam abban a lakásban, ahol éltünk. Sok fényképet raktam ki, van egy fal, ami csak róla szól. A szobája ugyanúgy néz ki, mint amikor elment: meg van ágyazva, és ott van a párnáján az alvóbabája is. Dávidnak elalvás előtt minden este olvastunk különböző könyvekből. Ez is megmaradt a mai napig: minden este elolvasok neki egy pár fejezetet egy könyvből.”

Papp Csaba kisfia, Papp Dávid 2004-2017-ig élt. Programozó szeretett volna lenni.

Fotó: Papp Csaba