Külön aludni a párunktól a mai napig szégyellni való dolognak számít. Sok, egyébként többé-kevésbé harmonikusan élő párról a közvetlen környezetük sem tudja, hogy esténként nem együtt hajtják álomra a fejüket. Nem hirdetik, mert attól tartanak, azonnal mindenki a kapcsolatuk végét vizionálná.

Pedig lehet, hogy épp a külön szoba segít nekik abban, hogy kipihentebben kezdjék a reggelt, és kevesebb összezördülésük legyen a nap folyamán.

Külön szoba = hűvös viszony?

Nem mindig volt magától értetődő, hogy a házaspároknak „kötelező” osztozni a hálószobán. Az elmúlt évszázadokban azok a párok, akiknek elég nagy volt a házuk, magától értetődő természetességgel aludtak külön, csak a házasélet kedvéért látogatták meg néha egymást. Ezt persze csak a felső, nagyon szűk réteg engedhette meg magának, a népesség túlnyomó többsége kicsi, zsúfolt kunyhókban és lakásokban próbált túlélni, ahol nemhogy a házaspár tagjainak, de senki másnak sem jutott külön szoba.

Valószínűleg az arisztokratikus házasságok hűvös jellege is hozzájárult ahhoz, hogy a külön hálószoba és a rossz házasság az idők folyamán összetartozóvá vált az emberek fejében.

A rossz alvás rossz kapcsolathoz vezet

Egy 2005-ös amerikai felmérés szerint a felnőttek 60 százaléka alszik valaki mással az éjszaka folyamán – ami azt jelenti, hogy 15 éve 40 százalékuk egyedül hajtotta álomra a fejét. 2015-ben pedig a házat vásárló fiatal párok 60 százalékának volt szempont, hogy jusson mindkettejük számára külön hálószoba.

A külön alvás ugyanis nem feltétlenül a kapcsolat romlásának a jele, hanem sokkal banálisabb oka van: hogy a felek nem tudnak egymástól pihenni. Az egyik mocorog, a másik horkol, van, aki a fogát csikorgatja, más beszél álmában, vagy nem tudnak a szoba hőmérsékletében megegyezni. Az eredmény pedig reggelre általában minimum egy, de gyakran két kialvatlan, morcos ember.

A Berkley Egyetem 2013-mas felmérése szerint a legtöbb vita akkor jelentkezik egy kapcsolatban, ha a felek álmosak. A folyamatos kialvatlanság ezért egyre elmérgesedő viszonyt szül, miközben sokáig nincsenek is tisztában azzal, hogy sokkal békésebbek lehetnének a napjaik, ha sikerülne rendesen kipihenniük magukat.

A helyzetet fokozza, amikor a probléma forrása egyértelműen az, hogy valamelyik fél horkol. A másik ilyenkor tudja, hogy a párja miatt nem tudja kialudni magát, ezért őt hibáztatja, vagy felveti egy idő után a külön alvás lehetőségét. A horkoló partnert azonban a helyzet nem zavarja, ezért sokszor teljesen észszerűtlen és – mondjuk ki - önző módon a végletekig ragaszkodik a közös hálószobához, mert külön aludni egyszerűen stigma. Ciki.

Ha az egyik fél horkol, a másik őt hibáztatja, amiért nem tudja kialudni magát
Kép: Antonio Guillem / shutterstock

Anya a gyerekkel, Apa a kanapén

Szintén a házasságok fő megrontójaként szokták emlegetni azt az egyébként rendkívül gyakori helyzetet is, amikor a baba megszületése után az anya a férje helyett vele kezd aludni. Van, ahol már első naptól fogva ez a rendszer, máshol úgy tervezik, hogy a kicsi helye a babaszobában lesz, a rengeteg éjszakai ébredés azonban borítja az elképzeléseket.

A szülők egy része ilyenkor vásárol egy matracot vagy egy ágyat a gyerekszobába, és a feleség ott tölti az éjszakát, máshol a babát viszik át a hitvesi ágyba, de mivel ez a megoldás kényelmetlen, a férj kiszorul a kanapéra.

Az ok itt is ugyanaz, mint a horkoló partner esetén: mindenki aludni szeretne. Egyáltalán nem biztos, hogy a házasságnak hosszú távon jót tesz, ha az anya éjszakánként tizenötször kel ki az ágyból, és zombi üzemmódban tölti napjait akár éveken keresztül. A kisgyerekes szülői lét minden körülmények között nagyon fárasztó, nincs az az anya – és apa se –, aki a gyerekei első éveiben annyit alhatna, amennyit szeretne, így aztán semmi elítélendő nincs abban, ha mindent megtesznek azért, hogy legalább egy kicsit elviselhetőbbé próbálják tenni az éjszakákat. Akkor sem, ha a megoldásuk esetleg szembemegy a társadalmi elvárásokkal.

Miért lett szégyen a külön szoba?

Miközben a széles körben elfogadott közmegegyezés szerint a család minden gyerekének jár a külön kuckó (ennek ellenére teljesen normális, rendezett családok tömegeiben van a testvéreknek közös szobájuk, és nem is feltétlenül azért, mert kicsi a lakás, hanem mert így szeretik), a házaspároknak együtt KELL aludni. Pont. És ennek is megvannak a maga okai.

Az együttalvás ugyanis az egyik legintimebb dolog. Közösen álomra hajtani a fejünket a párunkkal, betakargatni álmában, reggel megpuszilni ébredéskor. Akivel együtt alszunk, abban megbízunk feltétel nélkül, és látjuk a leginkább sebezhető állapotában, reggel félálomban, amit nem szívesen mutogatunk egyébként idegeneknek.

A külön hálószobát sokan a szex hiányával kötik össze. Tény, hogy az együtt alvó párok körében a spontán együttlét lehetősége sokkal nagyobb – de tegye fel a kezét az a kisgyerekes pár, akinél előfordul hirtelen ötlettől vezérelt reggeli szex. Nem hinnénk, hogy olyan sokan vannak. Rengeteg pár tart fenn abszolút kiegyensúlyozott szexuális életet úgy, hogy utána egy kis összebújás után mindenki megy a saját ágyába. Vagy épp nem megy, és olyankor néha mégis egymás mellet éri őket a reggel.

Összebújni elalváskor, egymás karjában ébredni semmihez sem fogható élmény. Ahol azonban a közös ágy már több konfliktust okoz, mint amennyi romantikus pillanatot szül, talán érdemes megdönteni a tabut, és megpróbálni a külön ágyat, hogy a nappalok cserébe kiegyensúlyozottabban telhessenek.

Kapcsolódó cikkeink:

• A horkolás a párkapcsolatot is veszélyezteti
• Külön szoba, külön ágy, együttalvás: hol aludjon a baba?
• A boldog házasság 7 titka a tudomány szerint
• A boldog házasság 12 gyilkosa

Kép: Wokandapix / pixabay