SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyereket nevelni introvertáltként

Fribiczer-Heim Katalin [cikkei] - 2020-06-11
Introvertált szülőként nincs könnyű dolgom. Újra és újra át kell lépnem a határaimat, ha azt szeretném, hogy a fiúk könnyebben barátkozzanak, és beilleszkedjenek a közösségekbe.

Emlékszem az ovis és iskolás éveimre. Nem mondanám, hogy nem voltak barátaim, de igazán közel senkihez sem kerültem. Amolyan mindenkivel jóban levős voltam. Belül pedig sokszor szorongtam. Főleg, ha új közösségbe kellett mennem.


Sok ismerős, kevés barát

Az introvertáltakról tudni kell, hogy nagyon nehezen barátkoznak és nyílnak meg. Én rettentően utálok “csevegni”, és ha belekerülök egy ilyen szituációba, elég hülyén tudok viselkedni…

Sok anyuka fél a gyerkőc előtt, hogy mihez fog otthon kezdeni - én kifejezetten vártam, hogy végre itthon legyek. Az iskolához hasonlóan a munakhelyemen is jóban voltam sok emberrel, de barátként kevesekre tekintettem, így nem is nagyon hiányoztak. Remekül elvoltam, elbeszélgettem V-vel, ami nyilván azt jelentette, hogy magammal beszélgettem, de szerencsére jól kijövünk, pár vitát leszámítva. Mindig volt mire fognom, hogy miért nem veszem fel a telefont, és a vásárláson kívül gyakorlatilag ki sem tettem a lábam a házból. (A levegőzést simán meg lehetett oldani az udvaron.)


Nehezen barátkozó kigyerek

Aztán, ahogy V nőtt, egyre mondta mindenki, hogy vigyem közösségbe, mert kell az neki. Úgyhogy erőt vettem magamon, és elkezdtünk babás jógára járni. Ő nem szerette, én nem szerettem, de jártunk egy darabig. Sokszor eljöttünk előbb, mert annyira kapart az ajtó után, és sírt…

Kezdtem felismerni, hogy valószínűleg ő sem az a nagyon bratyizós fajta. Hogy ő is alapból ilyen, vagy miattam vált ilyenné, a példát látva, fogalmam sincs. Ez annyira meddő vita lenne, mint a tyúk meg a tojás esete.

Onnantól kezdve igyekszem tudatosan figyelni arra, hogy hogyan viselkedem idegen, új helyzetekben, ami elég nehéz. A gyerekeknek nagyon jó a radarja, és egyből felismerik, ha anyának egy szituáció kellemetlen, nem lehet becsapni őket.

Szeretném, hogy az oviban tudjon barátkozni, és jó élményekkel legyen gazdagabb. Próbálom rávenni, hogy nyisson a gyerekek felé ő is. Általában ugyanis az a helyzet, hogy ha hívják játszani, megy, de az ő szájából valószínűleg nem hangzik el a “legyünk barátok” szlogen.

És attól tartok, hogy ő is többször meg fogja kapni, hogy beképzelt, vagy bunkó, amiről nyilván szó sincs.


Átlépni a korlátokon

Én pedig küzdök a szülői körrel. Azok közül, akikkel együtt kezdtünk, többen már úgy üdvözlik egymást, mint a rég nem látott barátnők, sőt, a legutóbbi szülőin észrevettem, hogy valakiknek saját kézjelük is van már. Én meg ülök egy sarokban, elkülönülve, és inkább csak figyelek, és rettegek, nehogy beválasszanak valami szereplős játékba.

Én vagyok az, aki a játszótéren vagy játszóházban felmegy a gyerekkel minden mászókára, csak ne kelljen a többi anyukával beszélgetnem. Nem járunk baba-mama klubba, sem babajógára, sem ilyen-olyan tornára. Bár F-el kipróbáltuk, és jól láthatóan neki nincs nagy problémája a többi a gyerekkel. Remélem ez így is marad.

Addig pedig igyekszem összeszedni magam, és átlépni korlátokat, példát mutatva a gyerekeknek. Bár a kedvenc időtöltésem még mindig egy könyv, csend, és jómagam a gondolataimmal…

Forrás: Anyagondolatok blog

Anyagondolatok

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: silviarita / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja