Nyugdíjas éveim új lendületet kaptak az érkezésükkel. Dani a nagyobbik már elég nagy ahhoz, hogy egy-egy hétvégét nálam tölthessen, és akkor eljön az én időm, a mi időnk a kisunokámmal.

A péntek esti búcsú most rövidebb, mint máskor, lányom egy telegépelt oldalt nyom a kezembe a saját szabályaival: mit ehet, mit csinálhat, mit ne adjak neki, hová ne vigyem, mihez ne nyúljon, hánykor keljünk, mikor fürödjünk, mennyit olvassunk alvás előtt, mintha én nem neveltem volna fel egy gyereket már legalább. Aztán gyors puszi és már robognak is a férjével egy könnyített hétvége irányába. Persze átfutom, nehogy valami fontosról lemaradjak, amikor a papír hátoldalán egy rövid, kézzel írt üzenet fogad:

“Drága Anya, emlékszem én is mennyire szerettem akár egy fél nyári szünetet is a nagymamánál tölteni, az maga volt a paradicsom. Ettől az élménytől nem akarom a gyerekeket megfosztani, és tudom, a te házad, a te szabályaid. DE, kérlek, amikor a lehajtós szekrényhez indultok, gondolj ránk! Vért izzadtunk a múlt hónapban is, amikor Dani úgy jött haza, mint a Másnaposok című film szereplői Las Vegasból, teljesen magán kívül volt, szerinte a csoki normális reggeli és igen is lehet TV-t nézni, mert nálad van benne műsor, nem úgy, mint az itthoniban. Napokig tartott mire felocsúdott a hétvége történéseiből, és minimum két hétbe telt, mire újra visszarendeztük a családi életünket. Szerintem tudod miről beszélek, te is voltál pont ugyanebben a helyzetben.
Nagyon puszilunk és köszönjük!"

És valóban, még a kis levelecske végéhez sem értem, de Dani már fél lábbal a konyhában van és nyitja a lehajtós ajtajú szekrényt. Pontosan ismeri a tartalmát, az én édességraktáram rejtőzik ott. Kérdőn néz rám a nagy szemeivel, jóváhagyást várva, amit egy mosoly kíséretében meg is adok neki és együtt keressük a legjobb esti édességet: csokis keksz. Dani jólelkű gyerek, miután a csokit lerágta, nekem adja a kekszet, mert “nagyi te úgyis szereted az alját” és tényleg, ennél finomabb kekszet nem is ettem még.

Csöngetnek, összerezzenek, hogy a lányom az, máris lebuktunk és hallom előre, ahogy a tejfogak romlandóságáról, a cukorbetegség elhalálozási statisztikáiról tart nekem kiselőadást. Szerencsére csak a szomszéd Ildikó jött át, tudja, hogy ma érkezett Dani, sütött ő is neki egy kis piskótatekercset, meg egy nagy ölelést akart még a ragacsos gyerekkezektől. Az ő unokái távol élnek, nagyon ritkán láthatja csak őket.

Lányom szerintem egy hétig készült otthon erre a két éjszakára, amit Dani itt tölt. Ruhák élére vasalva, szépen hajtogatva, mindenből 2+1, ha bármilyen baleset lenne, alvós állat, kedvenc könyvek, krém az ekcémájára, utazóágy.. Na ez utóbbira biztosan nem lesz szükségünk, olvasás után az én ágyamban alszunk együtt, összebújva, ahogy mindig is szoktuk. Amúgy se tudom azt az ágyat normálisan kinyitni.

Elkényeztetem, tudom, mert megtehetem. Végre nem az én vállamat nyomja a gyereknevelés, családösszetartás, munkahelyi helytállás összes nehézsége. Nekem csak annyi a dolgom, hogy ezzel a kis mókussal itt a hétvégén nagyon jól érezzük magunkat. Nem azt mondom, hogy egyebet sem csinálunk, csak szabályt szegünk, édességet eszünk és rohangálunk a lakásban, mert komoly témák is felmerülnek ám eközben. Tudom, hogy a legjobb barátja a Flóra és most épp nem barátok, mert Flóra nem engedte hintázni. Tudom, hogy az óvóbácsit nem szereti, mert alvás közben nem engedi ki pisilni. Persze azt is elmondja, hogy kétszer kiengedte, de neki harmadszor is kellett pisilnie. Együtt értetlenkedünk ezen. Majd hatalmas vigyor és fintorok közepette meséli, hogy szerinte az ufók egy távoli puki bolygón élnek, és ha majd nagy lesz, akkor vesz egy űrhajót és azzal el fog menni, oda arra a nagyon büdi puki bolygóra.

Kacagunk, ölelkezünk, játszunk, sétálunk és közben rájövök, hogy nem csak a haszontalan édességekkel, engedékenységgel és határtalan szeretetemmel kényeztetem ám az unokámat, hanem azzal is, ami anyának és apának nem mindig van: osztatlan figyelemmel. Ezeken a hétvégéken teljesen összenövünk. Nekem nem kell hirtelen munkahelyi telefonokra válaszolnom, nem pittyeg az okosórám percenként a mailek miatt, meg azért sem, mert nincs is. A házi munkát is elvégeztem előre, így ez a két nap tényleg csak rólunk szól. Hálás szerep nagymamának lenni. Sokszor eszembe jut, hogy a férjem is mennyire élvezte volna ezt. 12 éve ment el, nem érhette meg az unokákat, pedig imádta volna. A lányainkat is folyton kényeztette, én voltam a rossz zsaru a családban. Nem így most! Hogy a szomszéd tinédzser szavaival éljek, ezeken a hétvégéken én vagyok a legnagyobb bulikapitány!

A nagyi véleményét lejegyezte: Dózsa Edina

Kapcsolódó cikkeink:

• Kényeztessen vagy neveljen a nagymama?
• Gondolatok engedékenységről, a szabályok be nem tartásáról és egy szurikáta haláláról
• "A nagymama azért olyan kövér, mert tele van szeretettel" - 25 imádni való idézet a nagyikról
• Jó lenne, ha minden városi gyereknek lenne vidéki nagyija!

Kép: fujidreams / pixabay