SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell - Idősebbek is elkezdhetik

Családinet [cikkei] - 2011-08-31
Gyakran futok össze szépkorú ismerőseimmel a templomban, az utcán, a boltban, többségük azzal kezdi a beszélgetést: itt fáj, ott fáj, most volt mágneskezelésen, megint egy szatyor gyógyszert vett a patikában. Nem létezik, hogy ebbe az állapotba bele kellene nyugodniuk. Sokat tehetnek saját maguk is az egészségükért, a megelőzésről nem is beszélve. Talán ezt a cikket már 30 fölött érdemes lenne elolvasni.
Egy kicsi mozgás mindenkinek kell - Idősebbek is elkezdhetik

Életkorunk előrehaladtával csökken testi erőnlétünk. Fokozatosan leépül az izomzat, egyre inkább kopnak az ízületek, aztán jön a szédülés, egyensúlyzavar.

Mindenkinél törvényszerűen jelentkeznek ugyanezek a tünetek? Tehetünk ellenük valamit?

A test öregedésének jelei:

Gyengül a szív: a vérkeringés motorját sem kímélik az évek és ebbe mi is besegítünk. A túlsúly, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód növeli az infarktus, a magas vérnyomás kialakulásának veszélyét. Az érelmeszesedés, cukorbetegség, emésztőrendszeri megbetegedések többnyire nem maguktól alakulnak ki, hanem a helytelen táplálkozás következményeként.

Bármennyire is hihetetlen, testi erőnlétünk 30 éves kor fölött hanyatlásnak indul.  Igen hamar leépülhet izomzatunk akár 5-10%-ot is. Ez a folyamat nem áll le és 70-80 éves korunkra akár izmaink 50%-át is elveszíthetjük.

Az edzett izomzat biztonságot ad. A szépkorúak között megnövekszik az elesés veszélye. Senkinek sem hiányzik a csonttörés, és ez el is kerülhető, ha sikerül lelassítani erőnk fogyását és még a ciklus elmaradása előtt megkezdett kalciumpótló készítmények szedésével igyekszünk megelőzni a csontritkulást.

A gerontológusok tapasztalatai szerint a megerősödött izomzat javítja az egyensúlyérzéket is. Vizsgálatok igazolták, hogy 90 év fölött is 2-3 hónapi edzéssel 100%-kal növelhető testünk ereje.

A mozgás fiatalít

A vitaminok beszedésével, kozmetikai készítmények alkalmazásával nem fogunk fiatalodni, ezt a téves felfogást kényelemszeretetünk diktálja. Mindennek a mozgás az alapja, a sejtek öregedési folyamatát is ez fogja lassítani.

Nem árt az enyhe stressz

A stressz alatt itt azt a motivációt, aktivitást értem, ami arra sarkall bennünket, hogy elvégezzünk egy-egy feladatot. Jénai kutatók vizsgálatai szerint a kis mennyiségű stressz javítja az emberek egészségi állapotát. Ezt szokás szerint állatkísérletekkel igazolták. A tudósok többek között majmokat tettek ki enyhe éhség-stressznek. Az állatok agilisabbak, aktívabbak lettek, javultak életkilátásaik.

Azt is megállapították, hogy a semmittevés káros, ugyanis hamarabb öregednek a sejtek, ha nem teszik ki őket ingereknek. A pszichológusok szintén igazolják az enyhe stressz jótékony hatását. Megállapították, hogy az enyhe stressz mellett élő egyének egészségesebben élnek, mint passzív társaik. “Ha az emberek 60 fölött csak a heverőn ücsörögnek és kerülik a sporttevékenységeket, hamarosan egy olyan örvénybe kerülnek, mely lehúzza őket a halálba.”   

Edzettség a mindennapokban

Legfontosabbak az erős karok és lábak. Igyekezzünk minél többet gyalogolni a friss levegőn. Ha eggyel előbb szállunk le a tömegközlekedési eszközökről vagy ha lekéstük a buszt, akkor lesétálunk egy megállót, sokkal frissebben és nyugodtabban érünk célunkhoz. Ha csak egy-két emeletet kell lépcsőn megtenni, akkor inkább ne válasszuk a liftet.

Ha utunkba akad olyan lépcső, ami mellett mindkét oldalon ott a korlát, azokon ehet húzódzkodni egy-két lépcsőfok erejéig. Ne riadjunk vissza a cipekedéstől sem, ha nincsenek gerincproblémáink. Amikor kapaszkodunk a buszon, akkor is erősödik a karunk.

A biciklizés nem szégyen. Ha már egy 4-5 éves gyermek képes két keréken gurulni, akkor akár egy 80 éves ember is megteheti ugyanezt, feltéve hogy néhány évig azért gyakorolta a bringázást. Ilyenkor a legbiztonságosabb egy széles kerekű túrabicikli. A lendületes mozgás, az egyensúly megtartása, a közlekedési helyzethez való alkalmazkodás testünket és koncentrációs készségünket is frissen tartja. Ráadásul ebben nem maradunk le az unokákhoz képest.

A játszóterezés is felérhet egy edzéssel. Amikor játszótérre kísérjük a gyermekeket, ha még elég kicsik, nem elég ücsörögni a padon. A kismotor, 3 kerekű bicikli után ugyancsak szedni kell a lábunkat. A gyerekek szívesen veszik azt is, ha focizunk, tollasozunk velük.

Akinek van kertje, ott minden napra akad tennivaló: virágok ápolása, gyomlálás, fűnyírás, barkácsolás, kisebb javítások a ház körül stb. Nincs annál szomorúbb látvány, mint amikor a kertet felveri a gaz, szemetes az udvar, rozsdásodik a kerítés, az ajtóról pattogzik a festék. Miközben gondozzuk a növényeket örömet érzünk, megnyugszik a lelkünk. Amikor megjavítunk valamit, jó érzéssel tölt el minket a kitűzött feladat megoldása, más szóval: megfeleltünk egy kihívásnak.

Sok olyan idős embert ismerek, akik kedvtelésből vagy mozgásszervi problémáik miatt rendszeresen úsznak. Csoportosan vagy párosan is lehet gyógyfürdőbe járni, levezetésként egy jó kis kártyaparti vagy sakkjátszma igazán teljessé teszi az élvezetet.

Aki szívesen kirándul, az csatlakozhat különféle természetjáró egyesületekhez, de magunk is alakíthatunk egy kis társaságot.

Ha szeretnénk rendszeres komolyabb erőkifejtést igénylő sportolásba kezdeni, akkor érdemes kikérni a háziorvos, kardiológus, vagy reumatológus véleményét. Nem árt előzetesen egy alapos állapotfelmérés. Túlsúly esetén a dietetikai tanácsadást is ajánlatos igénybe venni.

Egyedül élő idős embereknél sokszor tapasztalható az elmagányosodás. Számukra kínálnak lehetőséget a gondozási központok által működtetett intézmények, többnyire idősek klubja néven. Itt napközben társaság, háromszori étkezés, különféle programok várják őket. Gyógytornára, egészségügyi tanácsadásra is van lehetőség az intézményekben.

Az önkormányzatok készséggel adnak felvilágosítást ezekről, az intézményekről.  
Interneten itt elérhető egy lista: http://idosekoldala.hu/idsek-klubja

Minden kedves olvasónak jó egészséget kívánva búcsúzom ezzel a kis dallal, amit bizonyára sokan ismernek még a TV-torna hajdani adásaiból:


Egy kicsi mozgás mindenkinek kell,
A karosszékből álljanak most fel,
Ez a kis torna néhány percen át,
Ne tessék félni senkinek sem árt
!
 

Fotó: Divi-ded: through

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja