SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A szellemi frissesség megőrzésének titka

Családinet [cikkei] - 2011-08-10
A rumba, vagy a swing hallatán aligha az Alzheimer-kór jut először eszünkbe, a különböző társas táncok azonban bizonyítottan eredményes eszközök a szellemi hanyatlás és a memória-csökkenés kezelésében.

A Nature folyóiratban közölt vizsgálat alapján a tánc ugyanis mind azon nélkülözhetetlen elemek: a kognitív tevékenység, fizikai aktivitás és társas interakciók tökéletes ötvözete, melyek együttesen segítik a szellemi frissesség fenntartását. Ha mindezt a mediterrán diéta egészséges fogásaival párosítjuk, a pozitív hatás tovább erősödik.

A mozgás a gyógyszernél is hatékonyabb lehet

Az elmúlt évtizedben végzett epidemiológiai vizsgálatok is alátámasztották a feltételezéseket, mely szerint a mozgás, az intellektuális tevékenységek, a társas kapcsolatok ápolása és az egészséges étrend csökkenti a demencia megjelenésének esélyét - mondta el dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa. A jelenben is zajló és jövőben tervezett kutatások célja, hogy pontosan meghatározzák a szükséges mozgás mennyiséget, az intellektuális aktivitás leghatékonyabb formáját, illetve azt, hogy a szellemi hanyatlás mely szakaszában, hogyan segítik a beteg állapotának javulását. Az ausztrál orvosok vezetése alatt zajló Fitness for the Aging Brain tanulmány során, a vizsgált hat hónapos időszak alatt már heti három alkalommal végzett 50 perces séta, vagy egyéb aerob mozgás is jelentős javulást eredményezett az enyhe kognitív zavarban szenvedő pácienseknél. A kutatók megállapítása alapján a rendszeres testmozgás még az Alzheimer-kór kezelésére jelenleg elérhető gyógyszeres terápiánál is hatékonyabban segítheti az agyi folyamatok megfelelő működését. A hatás pedig hosszútávon érezhető, a rendszeres testedzést folytató csoport tagjai ugyanis a vizsgálat után egy évvel végzett teszteken is jobb eredményt értek el, aktív életmódot nem folytató társaiknál.

Az elménket is tartsuk edzésben

Egy másik, szintén ez évben végzett vizsgálat az agytorna fontosságára hívja fel a figyelmet - magyarázza dr. Babai László. Kanadai orvosok funkcionális MRI vizsgálattal igazolták, hogy a résztvevőknél, új memória stratégiák elsajátításával az ép agyrészek képesek átvenni a sérült területek szerepét. 2006-ban, az Egyesült Államokban végzett kutatás azt is igazolta, hogy a különböző, mentális képességeket fejlesztő számítógépes játékok használatával jelentős javulás érhető el az Alzheimer betegek és a szellemi hanyatlás egyéb formáitól szenvedő betegek körében. Az elvégzett öt-hat hetes gyakorlatok után a 65 év feletti résztvevők a vizsgálat után öt évvel később is jobb eredményeket értek el memória, logika és feldolgozási sebesség terén, mint a kontroll csoport tagjai.

Mediterrán diéta, a szellemi frissességért



Az egészséges táplálkozás nem csak a plusz kilók elkerülésében segít, de mentális egészségünkre is jó hatással van. A mediterrán diétáról korábban már bebizonyosodott, hogy hatékonyan segít megelőzni a szív-és érrendszeri betegségek, a magasvérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának veszélyét. Az elmúlt években pedig három, független epidemiológiai vizsgálat is igazolta, hogy e kedvező hatások mellett a mediterrán diéta kiemelt szerepet játszik a mentális egészség megőrzésében is. A Columbia University kutató több éves megfigyelések alapján úgy találták, hogy a mediterrán diéta szerint étkező résztvevőknél 40 százalékkal kisebb az Alzheimer-kór megjelenésének esélye.

A mediterrán diéta alapelvei alapján étkezésünkben részesítsük előnyben a gyümölcs- és zöldségféleségeket, fogyasszunk teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket, s az ételek elkészítéséhez használjunk olívaolajat. Vörös húsokat és telített zsírsavakat csak mértékkel fogyasszunk, s alkalmanként egészítsük ki a vacsorát egy pohár vörös borral.

Szánjunk időt a társas kapcsolatok ápolására

Habár nehezen vizsgálható, a kutatók mégis a rendszeres testedzéshez, agytornához, vagy az egészséges táplálkozáshoz hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak a társas kapcsolatok szerepének, a szellemi egészség megőrzésében. A University of Washington kutatói különböző fizikai aktivitást és társas kapcsolatokat építő programokat dolgoztak ki enyhe kognitív zavarban szenvedő páciensek részére. Megfigyeléseik alapján a társas interakciók alkalmával a betegek párbeszédeket hallgatnak, majd bekapcsolódnak a beszélgetésekbe, véleményt alkotnak, tehát a kellemeset a hasznossal összekötve, mindeközben kognitív képességeiket is fejlesztik.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

Fotó: p.man aka sea_of_silence: Tänzer 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

5 megdöbbentő ok, amiért a Z generáció mentálisan összeomlik (és ez nem az ő hibájuk)

A pszichológusok és orvosok egyszerre jelzik világszerte, hogy baj van. A Z generációs gyerekek mentálisan túlterheltek, kiégtek és nincs jövőképük. De miért érzi magát egy egész generáció reménytelennek, miközben mindent megkapott, amiről a szüleik csak álmodhattak?

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja