SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Életmódváltással megelőzhető lenne az Alzheimer-kóros esetek magas száma

Családinet [cikkei] - 2014-07-14
Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kóros esetek egyharmada - állítják a Cambridge-i Egyetem kutatói.

A The Lancet Neurology folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók népességi adatokat elemeztek, hogy megállapítsák a betegség hét kockázati tényezőjét.

A szellemi leépülést eredményező betegség kialakulásában fő kockázati tényező a középkori cukorbetegség, a középkori magas vérnyomás, az elhízás, mozgásszegény életmód, a dohányzás, a depresszió és az alacsony iskolázottság - mutatták ki a szakemberek, akik szerint az Alzheimer-kóros esetek egyharmada olyan életmódbeli tényezőktől függ, amelyeken változtatni lehet. 
    

A kapott adatok alapján megvizsgálták, hogy ezen kockázati tényezők csökkentése miként hatna az Alzheimer-kóros betegek számára.
Megállapították, hogy minden egyes tényező 10 százalékos csökkenése 8,8 százalékkal csökkentené a betegek számát Nagy-Britanniában, ez mintegy 200 ezerrel kevesebb beteget jelentene 2050-re - ismertette a tanulmányt a BBC honlapja.
Szakemberek becslése szerint több mint 106 millió Alzheimer-kóros beteg lesz 2050-re világszerte, háromszor annyi, mint 2010-ben.


    
„Bár nincs mód a betegség gyógyítására, tehetünk lépéseket azért, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának kockázatát idősebb korban. Ismerjük a kockázati tényezőket, amelyek gyakran szorososan összefüggenek egymással” - hangsúlyozta Carol Brayne, a Cambridge-i Egyetem Közegészségügyi Intézetének professzora. „Ha például a fizikai inaktivitást kiküszöböljük, csökkentjük az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség mértékét, és megelőzhetjük egyes embereknél a betegség kialakulását. Az egészségesebb állapot időskorban nyert helyzet” - tette hozzá.
    
http://www.bbc.com/news/health-28262878

Forrás: MTI

Fotó: geralt/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

A nagyszülők sokkal többet adnak tovább, mint gondolnád: ezeket örökölheti tőlük a gyereked

Néha elég egy félmosoly, egy mozdulat vagy egy visszatérő mondat, és a család máris felnevet: "pont olyan, mint a nagymamája". A nagyszülőktől való örökség valóban ott van a gyerekekben, de nem csak a szemszínben, a hajban vagy a testalkatban.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja