SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan spóruljunk benzint?

Családinet [cikkei] - 2004-05-04
A nők általában megfontoltabban, óvatosabban vezetnek, mint a férfiak. Nem száguldoznak, nem „túráztatják” a motort. Úgy vezetnek, ahogy azt az autósiskolában tanították. Nem is tudják, mennyi pénzt takarítanak meg ezzel.

Sok férfi pont az ellenkezőjét teszi, szerintük a motort váltás előtt meg kell „húzatni”. Vagyis ötvennél kapcsolnak hármasba, hetvennél négyesbe és nyolcvannál, kilencvennél ötösbe.

A szakértők szerint ez fölösleges pénzkidobás. Ha korábban váltunk, több benzint spórolunk. És ez csak egy a sok tipp közül. Fogadják meg tanácsainkat, és az eredmény mérhető lesz.

Előrelátó vezetés
Ne csak az előttünk lévő autót figyeljük. Ha harmincas táblát látunk, hiába van messze, vegyük le a lábunkat a gázról, váltsunk vissza. A motor magától fékezi az autót, a fogyasztás szinte semmi. Ugyanez vonatkozik a piros lámpára, a forgalmi dugókra is. És mi a teendő emelkedőnél? A gázpedálról lépjünk le, nyomjuk ki a kuplungot, alapjárat. A fogyasztás? 1,4 liter óránként. A legtöbb benzint akkor fogyasztja az autó, ha gázt adunk. Ha nulláról ötven km/órás sebességre gyorsulunk, a motor fél deci benzint „eszik”. Ha a sebességünket nyolcvanra szeretnénk növelni, már egy deci az azonnali fogyasztás. És ha százról százharmincra gyorsulunk, még egyszer ennyi benzinre van szüksége a motornak.

Váltsunk időben!
Mindig a lehető legmagasabb fokozatra váltsunk. Indulás egyes, majd egyből kettes, harmincnál már kapcsolhatunk hármasba, majd négyes, és ötven kilométeres sebességnél válthatunk ötösbe. Ha egy emelkedőn visszakapcsol hármasba, az autó (100 km-re vetítve) 13,1 litert fogyaszt, ha ugyanezen az emelkedőn ötödik sebességben halad, a fogyasztás 9,8 liter lesz. Vagyis 3, 3 literrel kevesebb.

A csomagtartó nem spájz!
Bevásárlás után mindig ürítsük ki a csomagtartót. A lehető legkevesebb hátsó súllyal utazzunk. Ha biciklit vagy nagyobb súlyt kell szállítanunk, használjunk tetőcsomagtartót. Ha utánfutóra vagy az autó hátuljára tennénk a kerékpárt vagy egyéb csomagot, százkilométerenként 4 literrel több benzint használnánk el.

forrás: www.holgyvilag.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja