SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Itt a diszfinancia! És azok is, akik lenyomják...

Himer Csilla [cikkei] - 2011-10-10
2011. szeptember 15-én újfajta együttműködés alakult a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának javítására. Az együttműködésben több, a pénzügyekkel és a neveléssel foglalkozó vállalkozónő vesz részt. Céljuk, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeit ismertessék meg a XXI. századi pénzügyi eszközökkel, gondolkodásmóddal.

A diszfinancia egy orvosilag, pedagógiailag és pszichológiailag nem létező fogalom. Igaz, a már jól ismert diszlexiával, diszgráfiával és diszkalkuliával sántít is a párhuzam. Az előbb említett fogalmak ugyanis részképességzavart jelölnek, míg a diszfinancia semmilyen képesség, készség zavarát nem jelenti - ez ugyanis “választott” tudáshiány. Ennek a fajta tudásnak a hiánya azonban következményeiben éppen olyan katasztrofális lehet, mint a részképességzavaroké.

Érdekes módon a diszlexia és társai minden szülő rémálmának számítanak. Ehhez képest nem sokan töltik álmatlanul az éjszakáikat azért, mert a gyerek esetleg nem tanul meg bánni a pénzzel. Pedig a mostani válság, a devizahitelesek nehéz helyzete az ékes példa arra, hogy a diszfinancia is komolyan veendő probléma - és minél tovább halogatjuk a felvilágosítást, annál jelentősebb hatása lesz ennek a tudáshiánynak a gazdaságra is.

Az index.hu-n augusztus elején már megjelent egy cikk Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. lakosságiüzletág-igazgatójának tollából, hogy szükség van egy Civil Pénzügyi Akadémiára, amelyhez az internetes közösségek nagyon jó alapot szolgáltatnának. Nem ez volt az egyetlen jelzés a szakma részéről. Azon a ponton azonban már rég túljutottunk, amikor a jelzések, öteletelések elegendőek voltak.

A diszfinancia - jellegéből adódóan - nem kizárólag pénzügyi ismeretek hiányából áll, tehát aki csak az iskolai pénzügyi oktatással akarja elintézni a problémát, az rossz úton jár. A helyes pénzügyi gondolkodásmódra legalább annyira szükség van az “egyéni pénzügyi válságok” megoldásában, mint arra, hogy tisztában legyünk a kamat, az infláció, vagy a befektetés foglamával, és tudjuk használni a bankkártyát, stb. Tehát a diszfinancia ellen nem csak a tanulás-tanítás kettősét kell bevetni, hanem a nevelést is be kell válogatni a “győztes csapatba”.

Ezen elvek mentén alakult meg 2011. szeptember 15-én az az (egyelőre) női alakulat, amely különböző területen dolgozó ismert és elismert szakértők összefogása a diszfinancia visszaszorítására.

Az együttműködésben résztvevők céljaik érdekében első lépésként internetes kérdőíves lekérdezés keretében kutatást végeznek. A kutatás célja kettős. Egyrészt, hasonlóan a korábbi ilyen irányú kezdeményezésekhez, a lakossági pénzügyi gyakorlatot kívánja feltérképezni. Másrészt a magyar szülők pénzügyi nevelési módszereire, tapasztalatára is kíváncsiak. A felmérésnek tehát van nevelési-pedagógiai vetülete is, amelyre az eddigi kutatások nem tértek ki.

A kutatás eredményeit a koalíció tagjai a feldolgozás után tanulmányban is közzéteszik. Az abból levont következtetések alapján azonban egy új nevelési stratégiát is ki fognak dolgozni. Erre garancia a résztvevők személye, szakmaisága, tapasztalata is. A koalíció tagjai mind gyakorló vállalkozónők, akik mind családosak, tehát nevelési tapasztalataik sem elhanyagolhatóak. A résztvevők között akad pénzügyi életvezetési coach (Himer Csilla http://eznemjatek.com), pénzügyi térner (Papszt Krisztina http://penzugyitanoda.hu), vállalkozási tanácsadó (Barczáné Görgei Beáta http://kisvallalkozzokosan.hu), kreatív játékos nevelő (dr. Farkas Anikó http://mitjatsszunk.hu), gondolkodásmód tanácsadó (Vidi Rita http://hosnok.hu), sőt egy gyerekkacaj-felelős is (Langmár Zsuzsanna http://elevengyerekek.hu). A spektrum tehát elég széles ahhoz, hogy az ismeretátadás újabb módjait vessék majd be. Ilyen lesz például egy nem hagyományos konferencia szülőknek, a gyerekeknek és szülőknek szóló közös, játékos programok, kiadványok, vagy éppen a tréningek, oktatóanyagok. Mindezeket a koalíció elérhető áron, vagy éppen ingyen adja minden érdeklődőnek.



Mivel a koalíció nyitott alakulat, ezért minden olyan hasonló gondolkodású szakember előtt nyitva áll, aki azonosul az együttműködés céljaival, módszereivel.


További információk:

http://piq-koalicio.hu

info@piq-koalicio.hu

http://www.facebook.com/pages/PIQ-koalíció/229721593745776

Himer Csilla - +36 70 336 4517
Papszt Kriszta - +36 30 300 5079

Himer Csilla


Himer Csilla
Kisvállalkozások kreatív kontrollingja

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.zsebedremegyek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja