SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nyár elején is kuponozzunk!

Családinet [cikkei] - 2009-06-02
Hamarosan itt a nyaralási szezon, és még utazás előtt számos dolgot meg kell vásárolni, hogy a vakációhoz minden kellék meglegyen. Nem mindegy azonban, hogy a kívánt termékekhez mennyiért lehet hozzájutni. Remek spórolási lehetőség rejlik az online kuponokban, amelyekkel akár több tízezer forintot is meg lehet spórolni. Erre alapozva június első és második hétvégéjén nyári kuponakciót tartanak az Árkád bevásárlóközpontban negyven üzlet részvételével.

A kuponokban rejlő vásárlásösztönző, egyben spórolási lehetőséget már közel százötven éve felfedezték, és a technika fejlődésével az utóbbi években már nem csak nyomtatott, hanem online formában is el lehet érni. Magyarországon a legnagyobb online kuponakció szervezője a www.napiakciok.hu , amely az Árkád bevásárlóközponttal karöltve hamarosan elindítja nyári akcióját.

„A tavaly decemberben, és idén márciusban tartott karácsonyi, illetve tavaszi kuponakció óriási sikernek örvendett, mind a vásárlók, mind pedig a kereskedők részéről. Nem csoda, hiszen a gazdasági válság idején, a kereskedők minden lehetőséget megragadnak, hogy vevőket vonzzanak, a vásárlók pedig örülnek, ha olcsóbban jutnak egy-egy termékhez. Június 4-e és 7-e, valamint 11-e és 14-e között ismét kuponakció lesz az Árkád bevásárlóközpontban, mintegy 40 üzlet részvételével, ahol akár 30-40%-al is olcsóbban vásárolhatunk. Reméljük, hogy ennek is legalább akkora sikere lesz, mint az elmúlt két akciónak” - mondja Besenyei Kálmán, a Napiakciok.hu ügyvezetője.

A június első két hétvégéjén, az Árkád bevásárlóközpontban zajló Nyári Kuponakcióban résztvevő üzletek listája, és a kedvezmények mértéke, valamint a kedvezményre jogosító utalványok megtalálhatók a www.napiakciok.hu oldalon.

Az online kuponok használata rendkívül egyszerű, mindössze annyit kell tenni, hogy:


  1. felmenni a www.napiakciok.hu oldalára,
  2. böngészni és megkeresni az üzletek termékeit, ajánlatait,
  3. kiválasztani a keresett termék kuponját, és kinyomtatni,
  4. elmenni az üzletbe, és olcsóbban fizetni a kupon segítségével.


Amennyiben valaki nem tudja otthon, vagy munkahelyén megoldani a nyomtatást, akkor az Árkád bevásárlóközpont alsó szintjén található Starking standnál ezt megteheti.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja