SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ne hagyd, hogy az idő uraljon téged!

Oberling Léna [cikkei] - 2019-01-07
A háztartásunk sosem pihen. Folyamatosan adja számunkra a feladatokat, és ha nem vigyázunk, akkor nem csak a háztartásunk kezdi el az irányításunkat, hanem az idő sem lesz a barátunk.

Amikor ezt a cikket írom, akkor már túl vagyok a tél eleji nagytakarításon, és most már nagy élvezettel, és rendben készülök a Karácsonyra. De a takarítás előtt az otthonomban nem a rend dominált, hanem a káosz uralkodott, ami ritkán szokott nálunk megtörténni. Miért jelent meg nálunk a káosz? Valószínűleg erre én adtam neki okot, mert nem uraltam az időmet. Nem osztottam be a napjaimat a feladataimhoz mérten, és nem terveztem be a munkám mellé a házimunkát.

Évek óta terv szerint vezetem a háztartásomat. Minden feladat bejegyezve a naptáramba. Nem csak a fogorvos, vagy az üzleti találkozó, hanem az ablakpucolás és a heti porszívózás is. Novemberben annyira felgyülemlett a munkám, hogy a sok év alatt kitaposott tervező ösvényemet elhagytam. November elején azt gondoltam, hogy ha egy hetemet nem a terv szerint bonyolítom le, akkor semmi baj nem történhet.

határidőnapló
jarmouk / pixabay

A káosz elvileg tényleg nem az első egy hét alatt lelt nálunk otthonra, hanem a november négy hete alatt. Mire észbe kaptam, már nem volt visszaút. Vagyis kiút az még akadt, és ez pedig a nagytakarítás és a nagy rendrakás. Nem is tudom, hogy mikor csináltam már azt a hagyományos nagytakarítást a saját otthonomban. Már évek óta nem volt rá szükségem, mert mindig szinten tartottam a rendet és a tisztaságot hétről hétre. Csak az ablakpucolást kellett 2-3 havonta beiktatnom. Az, hogy nem végzek 2-3 havonta nagytakarítást, azt annak tudható be, hogy a háztartási munkáimat is betervezem, és beírom a naptáramba.

Erről a tervezésről már nagyon sokat írtam az oldalalmon, és még nagyon sokat fogok írni. De most térjünk vissza az időre. Mivel nem tartottam magamat az eredeti tervhez, ezért megcsúsztam az időmmel is. Így a nagytakarítás befejezése után ránéztem a novemberi hónapomra, és elkezdtem gondolkodni, hogy oké, hogy a tervet nem tartottam be, de még ezen kívül hol pazaroltam el az időm nagy részét, amit elvileg a háztartási feladatok elvégzésével kellett volna eltöltenem.

Visszatekintve a káosz hónapjára rájöttem, hogy nem azzal volt a baj, hogy az időmet más dolgokkal töltöttem ki az eredeti feladatok helyett, hanem azzal volt a baj, hogy nem használtam fel jól az időt. Sok olyan tevékenység van, amit lehet úgy is végezni, hogy mellette más feladatot is végzek párhuzamosan. Ezekből a párhuzamosan végezhető dolgokból osztok meg veletek most párat.

Ha épp nyelvet tanulsz, vagy hangoskönyvből elsajátítható tanagyagból fogsz vizsgázni, akkor ezt megteheted vasalás, teregetés vagy pakolászás közben is. Elég, ha felteszed az anyagot MP4 lejátszóra és az elvégzendő feladat közben ezeket az anyagokat máris tudod hallgatni. Sőt, még vissza is mondhatod!

telefon headset
FirmBee / pixabay

Főzés közben nagyon jól meg lehet beszélni az előző napi történéseket anyuval vagy a barátnővel. Elég, ha a telefonhoz headset-et csatlakoztatsz, és máris szabad mindkét kezed.

Gondold végig, hogy mit akarsz főzni aznap. Sok olyan étel van, amit több ideig kell tűzhelyen hagyni. Amíg az fő, addig el tudunk végezni egyéb háztartási munkákat. Ilyen a gyerekszobában való játékok elpakolása, vagy a szennyes kiválogatása és a mosás elindítása is.

Mosott ruha
utroya0 / pixabay

Írj mindent fel! Ha este eltervezed, hogy mi az amit másnap feltétlenül meg akarsz csinálni, akkor azt írd fel magadnak. Ha csak fejbe döntöd el, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy nem fogod elvégezni.

indexkép: geralt / pixabay.com

betöltés...
betöltés...
Oberling Léna

Oberling Léna
Takarítási specialista

Elérhetőségeim:
Email: hello@rendegykattintasra.hu
Honlap: https://rendegykattintasra.hu
Facebook: Rend egy kattintasra - Léna Világa
Tisztaságtérkép

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja