SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A szelektív hulladékgyűjtés szabályai

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-11-26
 [X]

Ma már szerencsére egyre többek számára természetes, hogy az újrahasznosítható anyagokat külön gyűjtik és a megfelelő szelektív hulladékgyűjtőbe dobják, a többség azonban a jó szándék mellett mégsem végzi ezt tökéletesen. Ha valóban védeni szeretnénk a környezetünket, és támogatni a fenntartható fejlődést, a következőkre érdemes odafigyelni.
A szelektív hulladékgyűjtés szabályai

Ha sikerül megfelelően csoportosítanunk a különböző anyagokat, azok újrahasznosításra kerülnek, ami azt jelenti, hogy a belőlük készült termékek a megszokottnál jóval kevesebb terhelést jelentenek a környezet számára. Az utóbbi időben egyre több cég ismerte fel mindennek a fontosságát – hazánkban ennek egyik úttörője a Vénusz étolajt gyártó cég, amely a kartonok és a címkék mellett ma már a palackokat is újrahasznosított műanyagból készíti.


Szelektív hulladékgyűjtés: hogyan fogjunk hozzá?

Célszerű otthonunkban több szemetest is tartani, mindegyiket más anyag gyűjtésére. Amikor megteltek, vigyük őket a legközelebbi hulladékgyűjtő szigetre, vagy ha kaptunk, a saját szelektív hulladéktárolónkba. Tartsuk azonban észben, hogy hova mit kell dobni, és melyek azok a dolgok, amelyek sajnos nem újrahasznosíthatóak.


Papír (kék gyűjtőedény)

Mi kerülhet bele? Újságpapírok, füzetek, könyvek, kartondobozok, kiöblített tejes és gyümölcsleves dobozok, csomagolópapír.

Mit nem lehet újrahasznosítani? Zsírral szennyezett anyagok (pl. pizzás doboz), használt szalvéta, piszkos papír zsebkendő.


Műanyag (sárga gyűjtőedény)

Mi kerülhet bele? Ásványvizes és üdítős PET palackok összenyomva és lecsavart kupakkal, kimosott tejes és joghurtos poharak, szatyor, tiszta háztartási fólia,

Mit nem lehet újrahasznosítani: Margarinos doboz, bármi, amin ételmaradék található, nejlonharisnya, CD- és videókazetta, fogkefe, műanyag játékok.

Szelektív hulladék - PET palack


Fém (szürke gyűjtőedény, esetenként a sárga gyűjtőedény a műanyag hulladékkal együtt)

Mi kerülhet bele? Üdítős doboz, alufólia, konzervdoboz, fémkupak

Mit nem lehet újrahasznosítani: Ételmaradékkal szennyezett konzervdobozok


Fehér üveg (fehér gyűjtőedény)

Mi kerülhet bele? Befőttes üvegek, italos üvegek

Mit nem lehet újrahasznosítani? Törött tükör, ablaküveg, villanykörte, hőálló üvegtál, orvosságos üvegek, szemüveg, neoncső


Színes üveg (zöld gyűjtőedény)

Mi kerülhet bele? Boros és sörös üvegek

Mit nem lehet újrahasznosítani? Orvosságos üvegek, porcelán, kerámia

A hulladék szelektív gyűjtését nem lehet elég fiatal korban elkezdeni. Amelyik gyerek ebbe nő bele, annak már a kezdetektől természetes lesz, hogy a különböző anyagok számára külön szemetest tartunk fenn, és büszke lesz magára, amikor már egyedül is el tudja dönteni, mit hova dobjon.
Kisfiúk rendszerint örömmel várják a kukás autót, amely a hét ugyanazon napján, ugyanabban az órában szokott érkezni, ilyenkor beszélgethetünk arról, hogy hova megy a szemét, mi lesz vele. Ha a gyűjtőszigetre hordjuk a szemetet, nagy élmény lehet a kisgyermeknek, ha ő dobálhatja be egyenként a nyílásba a dolgokat – ezzel pedig fel is gyorsítja ezt a felnőttek számára meglehetősen monoton elfoglaltságot.

Szelektív gyűjtősziget

Mindez már nagy előrelépés, azonban akkor tud bezárulni a kör, ha a továbbiakban odafigyelünk arra is, hogy a boltban is újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagokból készült termékeket válasszunk.

A Vénusz étolaj élen jár ebben: kartonpapírjaik 100%-ban, legtöbb flakonjuk 50%-ban újrahasznosított alapanyagból készül, amelyet piktogram jelez az oldalukon. Az 1 literes, 2 literes és 5 literes kiszerelésű termékeik címkéje FSC tanúsítvánnyal rendelkezik; ez azt jelenti, hogy a papír, amelyből készült, fenntartható erdőgazdálkodásból származik.

Gyűjtsük tehát szelektíven a hulladékot, és tanítsuk meg erre mielőbb a gyermekeinket is, hogy számukra a környezetvédelem ezen módja felnőve is természetes lehessen.

További információ: www.venusz.hu/fenntarthatosag

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja