Ahogy a fogyasztók számára nyilvánvalóvá vált, hogy a szatyornak ára van (még ha csupán jelképes, néhány forintnyi összegről van is szó), azonnal rájöttek, hogy nincsenek rászorulva a bolti cekkerre: azóta nemcsak pénztárcát, hanem néhány nejlon- vagy vászontasakot is visznek magukkal, ha vásárolni indulnak.

Írország persze jó ideje az európai progresszió főáramához tartozik, így hát az ír példa minket semmire sem kötelez. Környezetvédelmi ügyekben amúgy sem szorulunk rá mások útmutatására. Nálunk az ingyenszatyor olyan szerzett jog, amit még a Skála meg a Centrum harcolt ki a dolgozó népnek, s amit - talán egyedüliként a letűnt kor szociális vívmányai közül - nemhogy átmenteni, de még kibővíteni is sikerült. A magyar vásárló továbbá azt is megengedheti magának, amiről a smucig svédek vagy a garasos germánok álmodni sem mernek: ha száz forintot fizetünk egy üveg üdítőért, ásványvízért, dobozos sörért, utána negyvenet könnyű szívvel a kukába vagy az árokpartra dobunk (a vételár negyven százalékát ugyanis a csomagolásért fizetjük - szemben a németekkel, akiknél kötelező, és a svédekkel, akiknél szinte kizárólagos a visszaváltás). Nálunk nem a környezetvédelmi miniszter dönti el, hogy egy környezetvédelmi cél (esetünkben a szeméttermelés csökkentése) eléréséhez milyen közgazdasági eszköz a legalkalmasabb, hanem a zöldügyekben tényleg sokkal kompetensebb Auchan, Tesco, Pepsi és Coca-Cola. A tények legalább is erre utalnak: a kereskedelmi multik augusztusban közös állásfoglalásban tiltakoztak a szatyor- és palackadó (vagyis az eldobós csomagolásokra kivetendő darabonkénti termékdíj) ellen, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) pedig egyenesen a hazai élelmiszeriparnak a palackadó miatti összeomlását vizionálta. Az Éfosz-érvelést bizonyára az tette különösen hitelessé, hogy a magyar sör-, bor- és pezsgőgyártók egymás után kifejtették: számukra kifejezetten hasznos lenne a palackadó, mert kiszorítaná a piacról az otthoni kötelező visszaváltás elől hozzánk menekülő német importőröket. A jövőbe látó Éfosz még azt is megelőlegezte: a palackadó, illetve a bevezetése után várhatóan ismét megjelenő betétdíj úgysem éri el a célját, mivel az emberek inkább a kényelmes eldobós csomagolást választják, pénzért sem bajlódnak a visszaváltással (hogy akkor kik azok, akik teljesen ingyen, hetente többször is telehordják a szelektív gyűjtőkonténereket műanyag palackokkal, arra a jóslat nem tért ki).

Az érvek súlya alatt megtört kormány le is tett a zöldtárca által szorgalmazott javaslatról: a szatyor- és palackadó ötlete a korszerű, így soha el nem fogadott környezetvédelmi jogszabályok múzeumába került, az 1993 óta készülő betétdíjrendelet, illetve az útépítési költségek adott hányadát kötelezően a kerékpárút-fejlesztésekre átirányító rendelkezés mellé.

A választópolgár most megnyugodhat: a szemeteléshez való jogot az állam továbbra is gálánsan biztosítja.

forrás: népszabadság

betöltés...