"Kövér és csúnya gyerek voltam"

Írásban nyilatkozott Szőke Angyal, aki azt mondja, a mai napig nem tud telefonon beszélni senkivel, minden ilyen szituációt kerül. Fél, hogyha nem olyan választ ad, mint amit a másik vár, akkor bántják, csúnyán beszélnek vele. 3 gyerekes édesanya, aki ma már szeretetet kap a környezetétől, mégis a mai napig nem tudta megemészteni azt, ami történt vele. És máig úgy érzi: akkor és ott bárcsak meghalt volna.

Mindössze 3 éves kislány volt, amikor az óvodában bántani kezdték.

”Egy csúnya, kövér gyerek voltam, ráadásul anyukám mindig bili frizurát vágatott nekem, amit gyűlöltem. Egyszer uzsonnára narancsot adtak, de nagyon rágós volt a héja és kiköptem a Wc-be. A többiek beárultak, hogy nem ettem meg a narancsot. Erre kiraktak büntetésből a kertbe egy székre. Tavasz volt és fagy. Tüdőgyulladást kaptam, amibe majdnem belehaltam, mert a gyerekorvos nem vette észre... Na akkor a szüleim kivettek onnan és átírattak egy angol magánóvodába. Hát ott sem volt jobb a helyzet, sőt. Egyszer volt olyan, hogy könyvet akartam levenni a polcról napköziben, és az egyik óvónő, a Csilla (a nevére is emlékszem) akkorát rávágott a fenekemre, hogy nem tudtam ülni sem egy darabig. Merthogy rajzolni kell és nem olvasni. Aztán egyik óvodástársam egy zsinórral meg akart fojtani. Maradt egy vörös sebes csík a nyakamon, a szüleimnek azt hazudtam, hogy ráestem egy székre.

Nem mertem mondani a szüleimnek semmit, nagyon féltem, hogy majd eljönnek értem és bántani fognak.”

Végül anyukája kivette őt az óvodából, így ahogy mondja, két nyugodt év következett. De a zaklatások az általános iskolában ugyanúgy folytatódtak.

”Tornaórán piros tornadresszben kellett lenni, ami a hájat még inkább láttatja, sokat csúfoltak, hogy milyen kövér vagyok és fogyjak le. A tanárok sosem álltak mellém, sőt, egyszer büntetésből végighúzott egy tanár a lépcsőn.”
 

"Kiközösítettek, belepisiltek az üdítőmbe"

Angyalt édesanyja elvitte egy másik iskolába, de annak a tandíját egy év után már nem tudták fizetni a szülei, így egy harmadik iskola következett. A gyerekek ott voltak vele a legkegyetlenebbek.

”Gyűlöltem a nevem, mert csúfoltak miatta. Kitaláltam mindenféle beceneveket, és úgy kellett hívni mindenkinek. Apukámat leszázalékolták, nem voltunk már jó anyagi helyzetben. Használt ruhákban jártam, állandóan cigaretta füstös volt a ruhám, mert apukám bent cigizett az autóban, ezért is bántottak, hogy milyen büdös vagyok... Nem mertem olyan dolgokat megcsinálni, mint ők, ezért is bántottak.

Egyszer elmerészkedtem egy táborba, hogy majd milyen jó lesz, aztán belepisiltek az üdítőmbe. A lányok azt gondolták, milyen vicces, ha azt iszom meg.

Sírva fakadtam. Az volt az utolsó nap a táborban. Senki nem szólt hozzám. A vonaton is egyedül ültem. Megszoktam, általában így volt. Sokszor próbáltam beilleszkedni, de a hátam mögött mindig ment az ócsárlás.”

Egyetlen barátja volt, egy szintén duci lány, és a nagymamája állt még hozzá közel, úgy érezte, ő az, akinek mindent elmondhat, akiben megbízhat.

"A mai napig bánom, hogy nem sikerült megölnöm magam"

Egyszer csak besokalltam. A barátnőm összeveszett velem. Anyám is veszekedett apámmal. A nagymamám meghalt. Úgy gondoltam, mindenkinek jobb lesz, ha én már nem leszek, a lelkem sem fáj többé.

Anyukámnak eleve volt nyugtató a fiókjában, abból nagyon sokat bevettem egyszerre. Igazából sok mindenre nem emlékszem, csak hogy rosszul vagyok és hányok, remegek teljes testtel. Anyukám nagyon megijedt, kérdezte, mit vettem be, elmondtam, ki akarta mosatni a gyomrom, de hazudtam neki, kevesebbet vallottam be, így csak rengeteg vizet itatott meg velem, hogy mossa ki.

Az első öngyilkossági kísérletet aztán a második követte.

”Akkor már vagdostam eleve a karom. Sajnos nem lett eredménye. A sok seb között fel sem tűnt senkinek. A penge amúgy sem hagy feltűnő nyomot. Sokszor biztosítótűt használtam, mert az jobban feltépte a bőrt és éreztem, ahogy átjárja az égető érzés és lüktetés az egész karomat. Aztán már a lábamon is csináltam.”

A karját mindig bekötötte vagy hosszú ujjú pulcsit vett fel, hogy ne legyen feltűnő. Azt mondja, azért csinálta, mert a testi fájdalom enyhítette a lelki sebeit. Később a Vadaskert Alapítványhoz került, ahol pszichiáterek kezelték. Jó kezekben volt és valamennyire sikerült talpra állnia.

A középiskolában már nem bántották, felnőttként pedig sikerült elhelyezkednie és szép családja lett, 3 gyerekkel. Mégis úgy fogalmaz, hogy a mai napig csapdában érzi magát, és van, hogy eszébe jut, hogy véget kellene vetnie az életének.

”Őszinte leszek… Mai napig bánom, hogy nem sikerült egyik sem. Ezt nem merem mondani senkinek, mert ilyet nem szabad érezni, hiszen itt vannak a gyerekeim. Iszonyatosan sok munkám van abban, hogy olyan legyek, mint egy egészséges ember.

És persze féltem a gyerekeimet. Főleg a kicsit, mert ő inkább az én természetemet örökölte. Pont most volt neki iskolaváltás, de már így is mondogatja, hogy bántják...”

Angyal története sajnos nem egyedi. És bár nem sikerült eldobnia az életét, a mai napig cipeli a sebeket magán.

Fotók: Szőke Angyal