SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Így spórolj: Házi zabtej készítése IR-eseknek

Heim Georgina [cikkei] - 2023-08-24
Szeretem az otthon, egyszerűen elkészíthető dolgokat, és mivel tudom mennyire sokatoknak érzékeny a tej-téma (köztük nekem is), így megosztom veletek ezt a pofonegyszerű, ámde annál finomabb zabtej receptemet.

Eléggé sok házi növényi tejjel kísérleteztem már az évek alatt, de a fő szempont mindig az volt, hogy ne kelljen hozzá magtejkészítő gépet vennem. A kókusztej, a máktej, a basmati rizstej, de még folytathatnám a sort, nálam nagy kedvenc. Ahogyan ez a zabtej is.

A házi zabtej készítéséről tudni kell, hogy kétféle út is van: az egyik a pörköléssel készülő, a másik az áztatós módszer. Előbbi nagyon nem jött be, ráadásul időigényesebb is, így kapásból a tutit mutatom nektek, vagyis az áztatással készülőt.

Amit még imádok a házi növényi tej készítésben, hogy nem kell semmit kidobni, így a hasznosulás 100%-os. A pépek, amik visszamaradnak, mindig felhasználásra kerülnek, vagy sütikbe, vagy akár hamis tejbegríznek is. Valljuk be, azért a mai árak mellett ez sem elhanyagolható szempont.

Az egyetlen dolog, amire érdemes figyelni, - mivel tartósítószert nem tartalmaz -, annyit készítsünk mindig, ami 1-2 napon belül elfogy. Addig pedig hűtőben tárolandó. Szuper csatos üvegeket lehet kapni ehhez.

Amit fontos megjegyeznem:

  • turmixgépet használok mindig
  • az apróbb szemű zabpelyhet ajánlom
  • teljesen mindegy, melyik márkát, vagy árkategóriát választjátok

ÁZTATÁSSAL KÉSZÜLŐ HÁZI ZABTEJ receptje:

/300 ml zabtej elkészítéséhez/

Hozzávalók:

  • 2 ek. tört zabpehely
  • 250 ml víz
  • 1 csipet só
  • 2 csipet édesítő (nálam Négyszeres erősségű cukorhelyettesítő)
  • vanília rúd/kivonat

Elkészítése:

  1. A kimért zabpelyhet nyakon öntjük forralt vízzel, és 1 órán át ázni hagyjuk.
  2. Az egészet turmixba öntjük, 1 csipet sót adunk hozzá, 2 csipet édesítőt, és egy fél löttyintésnyi vanília kivonatot.
  3. Fél-1 perc alatt az egészet összeturmixoljuk, majd apró lyukú szűrőn (vagy textil pelenkán) leszűrjük.
  4. A visszamaradt pépet ne dobjuk ki, fel tudjuk használni akár zabkásába.
  5. Az elkészült zabtejet csatos üvegbe töltjük, és hűtőben tároljuk.
  6. (Ha hígabbra szeretnénk, nyugodtan adjunk hozzá még forralt vizet.)

Mi készült belőle?

A fenti összetevőkkel “testes” zabtejet kapunk, ami szerintem pont jó. Gondoltam kakaót varázsolok belőle, de nagy szerencsémre, inkább forró csoki lett az eredmény! Így:

Hozzávalók:

  • 1 bögrényi zabtej felmelegítve
  • 2 teáskanál holland kakaópor
  • édesítő ízlés szerint.

Van ennél egyszerűbb forró csoki, ami nem instant?

Inzulinrezisztencia diétában a zabtej szénhidráttartalmával számolnod kell, illetve fogyasztása reggel és este nem ajánlott a felszívódása miatt.

betöltés...
betöltés...
Heim Georgina

Heim Georgina
táplálkozástudományi szakértő, inzulinrezisztencia specialista, életmód- és hormontanácsadó

Elérhetőségeim:
Email: mail@stop-sugar.hu
Honlap: www.stop-sugar.hu/
Facebook: Stop-Sugar by Gina
Instagram: STOP-SUGAR by Gina

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja