SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lisztérzékenységi szűrés Pomázon

Családinet [cikkei] - 2008-04-07
2008. március 31-én 104 pomázi nagycsoportos óvodáson végeztek el ingyenes lisztérzékenységi szűrővizsgálatot, ahol az eddigi statisztikáknak megfelelően pozitív eredményt is találtak!

A Froemelné Kerekes Klára, a Pilis-Dunakanyari Lisztérzékenyek Klubja vezetőjének kezdeményezésére februárban, a Teleky–Wattay kastélyban megrendezett lisztérzékenyek farsangján Pomáz város polgármestere – Vicsi László – támogatásáról biztosította a szervezőket a rendezvény lebonyolításával kapcsolatban, egyúttal hivatalosan is bejelentette, hogy saját polgármesteri keretéből 200 helyi nagycsoportos óvodás számára biztosítja a szükséges vizsgálatokat a lisztérzékenység (coeliakia) kiszűrésére.  Minderre hétfőn délelőtt, hat helyi intézményben került sor.

A szülői beleegyezést követően a vizsgálatokat valamennyi helyi óvodában elvégezték az önként jelentkező óvodásokon, így 104 kisgyerek ujját szúrta meg Pusztai János, a Szolnoki Lisztérzékenyek Egyesületének vezetője és Pusztai Jánosné védőnő.

A lisztérzékenység kimutatására - a szervezők által - használt gyorsteszt megbízhatósága közel 97 %-os. A vizsgálathoz csupán az ujjbegyből vett „egy csepp” vérre van szükség, mindamellett gyors, egyszerű és megbízható. A gyermekek bátorságát a szervezők fájdalomdíjjal jutalmazták. A szűrést végzők elmondták, hogy Pomáz sem volt kivétel a statisztikák alól, hiszen itt is igazolódott az eddigi vizsgálatok eredménye, miszerint minden 60. ember lisztérzékeny! A 104 óvodás közül 1 főnél mutattak ki pozitív eredményt, akit a házi gyermekorvoshoz irányítottak. A végső diagnózis felállításához gasztroenterológus szakorvosi vizsgálatra lesz még szükség.

Társadalmunk felelőssége embertársaink életminőségének, egészségének és a társadalomba való beilleszkedésének elősegítése. Ebben a felelősségvállalásban kívánt részt venni Pomáz azzal, hogy polgármesteri keretből ingyen biztosította – és biztosítja a továbbiakban is – a coeliakiás betegség korai életkorban való felismerésének lehetőségét.

Reméljük, hogy sok más polgármester, döntéshozó is követi példáját és sok gyerek - és család - egészsége menthető így meg!

(fotó: www.pomaz.hu)

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja