SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szezonális kórokozók

Dr. Rose Magánkórház orvosai [cikkei] - 2012-03-23
"A tavaszi napsütés ellenére, a nyirkos idő miatt mindig beteg valaki a családban, s úgy tűnik, elkerülhetetlenül végigmegy mindnyájunkon a fertőzés" - ugye, Önnek is ismerős ez a panasz? De hát tényleg nem tehetünk semmit sem a légúti nyavalyák ellen?

Menetrendszerűen érkező kellemetlenségek

virusSzámoljon utána: Önnek hány hetét tette tönkre csak ebben az évben valami náthával, lázzal, fejfájással, rossz közérzettel és egyebekkel, például orrdugulással és tartós rekedtséggel járó légúti fertőzés? Hányszor érezte úgy, hogy a munkakedve és ereje a nullára csökkent, de mégis, próbálta betegen is tenni a dolgát, mintha mi sem történt volna? Fel tudja mérni, vajon mennyi pénze ment el gyógyszerekre, táplálék-kiegészítőkre, ismerősök által ajánlott csodatevő szerekre? Aligha vagyok egyedül azzal a felismeréssel, hogy ezek a banálisnak tekintett légúti nyavalyák sokkal kellemetlenebbek és időben, energiában és pénzben is sokkal többe kerülnek annál, mintsem, hogy ne kellene valamit tenni ellenük. A légúti fertőzésekről, megelőzésük módjáról a Dr. Rose Magánkórház gyermekorvosával, dr. Pintér Zsolttal beszélgettünk.

Legjobb védekezés a megelőzés

Ősztől a tavasz végéig tart a gyermekfertőzések igazi szezonja, de ez azt jelenti, hogy egyben a felnőttek légúti megbetegedéseinek is a legfőbb időszaka, mert a gyerekek, főleg az óvodások, bölcsődések haza is viszik a vírusfertőzést - kezdte Pintér doktor, aki a Dr. Rose Magánkórházban működő oltóközpont vezetője is egyben, így nem titkolja, hogy a megelőzés legfőbb módját a modern védőoltásokban látja.  - Oltáspártiak vagyunk, valóban. Amint az aktuális influenza vírustörzset azonosítják, és megjelenik a célzottan kidolgozott szérum, azonnal értesítjük a betegeinket, és a pácienseinknek felajánljuk a védőoltást. Nem sok mérlegelni való van ezen, hogy megéri-e, ha egy oltással megúszható a legegyszerűbb fertőzéssel is együtt járó, több napig tartó, lázzal és munkaképtelenséggel járó betegség, az esetleges súlyos szövődményekről, tüdőgyulladásról nem is beszélve. Az védőoltásokat gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ajánljuk, egészségeseknek is, de bizonyos alapbetegségben szenvedőknek különösen. Így a krónikus légúti betegeknek, asztmásaknak, tüdőbetegeknek, és mindazoknak, akiknek az immunrendszere idős koruk vagy valamilyen betegség miatt meggyengült, vagy egyéb ok miatt szorulnak fokozott védelemre, például valami miatt el kellett távolítani a lépüket. Az elmúlt években több kismama halt meg az influenzafertőzés nyomán fellépő súlyos szövődmény következtében, így mindenképpen tanácsoljuk a várandósoknak is az első trimeszter után az oltás felvételét.

Kettő az egyben

Az influenza vírusok időszakonként változhatnak, az aktuális oltóanyag mindig ehhez igazodik.  Idén a tavalyihoz képest nem mutálódott a vírus. Annyi változás van, hogy idén a H1N1 vírust nem kezelik külön, a H1N1 elleni szérum is belekerült a szezonális oltóanyagba, vagyis az oltás ellene is védelmet nyújt. Sajnos, sok indokolatlan félelem és nehezen eltüntethető tévhit van még mindig az oltóanyagokkal kapcsolatban, sokan aggódnak amiatt, hogy maga az oltóanyag nem okoz-e betegséget. Ilyen legfeljebb akkor fordulhat elő, ha az illetőben már benne lappangott a fertőzés, amikor megkapta a szérumot, oltási reakció a modern vakcináknak köszönhetően egyre ritkábban fordul elő. Szerencsésebb, ha a páciens választhat, az a bizalmat növeli, ha nem csak egyféle oltóanyag áll rendelkezésre. Intézetünkben olyan speciális, ún. Split (hasított) vakcinát alkalmazunk, ami az immunmemóriát ugyan kialakítja, de nincs sok mellékhatása, még kevesebb oltási reakciót vált ki, mint a korábbiak. Az oltás beadásának felső korhatára nincs, gyerekeknek pedig már fél éves kortól adható. Kevesen gondolnak arra, hogy nemcsak influenza szezon  előtt, hanem egész évben felvehető az oltás, például nagyobb utazás előtt ezt is érdemes belevenni az oltási programba. A repülőgépen utazva ugyanis nagyobb a fertőzésveszély, akár egyetlen vírushordozó utastárs is elterjesztheti, mivel a zárt helyen a gép szellőző berendezése mintegy keringeti a kórokozókat. Fertőzés, lezajlott betegség után sem felesleges beadatni, mert az azóta eltelt időben változhatott a vírustörzs - osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat Pintér doktor.



Tudjuk, de nem tesszük?

A fertőzések elleni védekezés hagyományos módjait szinte mindenki ismeri, de sajnos, még mindig nem vált általános rutinná, természetessé. A felső légúti fertőzések kórokozói cseppfertőzéssel terjednek, így aki teheti, jól teszi, ha ebben az időszakban kerüli azokat a helyeket, ahol sok ember fordul meg. Tömegközlekedés után megérkezve valahová, munkahelyre vagy haza, első utunk a fürdőszobába vezessen, alapos kézmosásra. Nagyon fontos lenne az is, hogy akit utolér valamilyen légúti fertőzés, nátha vagy influenza-vírus, az első tünetek jelentkezésekor otthon maradjon. Sajnos, ma nem ez történik, pedig mindenkinek jobb lenne, hiszen így egyrészt a munkahelyén, iskolában nem adná tovább a vírust, másrészt pedig elejét vehetné a bakteriális felülfertőzéseknek, amelyek a vírusfertőzésnél sokkal súlyosabb következményekkel járhatnak.

Az egészség megőrzésének titka az életmódban rejlik: változatos, kiegyensúlyozott táplálkozásra, némi óvatosságra, tudatosságra, az ártalmas dolgok kerülésére van leginkább szükség hozzá. Sokszor nem is gondolunk rá, hogy milyen egyszerű, alapvető döntések vezethetnek egy egészségesebb életvitelhez: például, hogy olyan gyümölcsöket válasszunk, amelyeknek éppen szezonja van, és lehetőleg olyat, amelyeknek nem egzotikus távolságokban van az eredeti termőhelye. Így például a szinte mesterséges körülmények között termelt téli paradicsom, vagy a kamionokban érlelt déligyümölcsök helyett ilyenkor télen inkább almát, szőlőt együnk - hívta fel a figyelmet a gyermekorvos.

Az utóbbi hetekben meggyűlt a bajunk a levegő minőségével is. A szmog ugyan közvetlenül  nem okoz fertőzést, de hajlamosít rá: a benne lévő anyagok a nyálkahártyákat érzékenyebbé tehetik, az irritált nyálkahártya kevésbé tudja a fertőzésektől védeni a szervezetet. Azoknál pedig, akik egyébként is valamilyen légúti betegségben szenvednek, a szennyezett levegő súlyosbíthatja a tüneteket, fokozza a váladéktermelődést, és a melléküregekben pangó váladék a felülfertőződésnek alapja lehet. Érdemes tehát betartani a szmog idejére tanácsoltakat, kevesebbet kint tartózkodni, esetleg szájmaszkot viselni a kritikus időben.

Fotó: nep:  Virus
ka2706: VIRUS

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja