SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pedagógusok tiltakoznak a kötelező oltás ellen: szerdára szerveznek demonstrációt

Németh Noémi [cikkei] - 2021-11-16
Szerda este kezd tiltakozásba pedagógusok egy csoportja, de időközben egészségügyi dolgozók és más, kötelező oltást bevezető cégek alkalmazottai is jelezték, hogy csatlakoznának.

Békés demonstráció szerveződik Mohácson november 17-én Együtt a kötelező oltás ellen névvel, eddig 95-en jelezték, hogy részt vesznek az eseményen.

A demonstrációt a pedagógusok kezdeményezték, ezért meghívták a PSZ-t és a PDSZ-t is, mondta el Hetykei Csaba, az esemény egyik szervezője az Indexnek.

Időközben azonban más területeken dolgozók is jelezték, hogy részt vennének a demonstráción, akik számára szintén kötelezővé tették az oltás felvételét.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Gulyás Gergely jelentette be október végén a kormány döntését, melynek értelmében a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja. Ezt az állam mint munkaadó is érvényesíteni fogja, az önkormányzatoknál pedig a polgármester dönthet az oltás előírásáról - tette hozzá.

Olvasd el ezt is: 

Jelenleg komoly pedagógushiány áll fenn az országban - félő, hogy a kötelező oltás miatt még többen hagyják majd el a pályát, esetleg olyan magán- vagy egyházi fenntartású iskolákban folytatják majd a munkát, ahol nem elvárás az oltás felvétele.

Olvasd el ezt is:

Indexkép: MTI / Bús Csaba

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja