SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szemüveget továbbra is az optikustól!

Családinet [cikkei] - 2009-08-13
Becslések alapján a szemüvegre szorulók 90 százalékát érinti az az új rendelet, amely szerint augusztus közepétől a hat dioptria alatti szemüveglencsékhez és kontaktlencsékhez semmiféle támogatást nem ad az egészségbiztosító. Az intézkedés szakemberek szerint oda vezethet, hogy az emberek a bevásárlóközpontokban kirakott szemüvegeket fognak vásárolni, szemorvosi ellenőrzés nélkül.

Valóban nagy lesz az árkülönbség?

Sokan, elsősorban a nyugdíjasok és alacsony keresetűek attól tartanak, hogy a megvont támogatás miatt sokkal többet kell majd fizetniük egy új szemüvegért. Holott ez korántsem biztos. Igaz ugyan, hogy egy pár szemüveglencse ára így most körülbelül 1200 forint lesz, de eddig sem ez a tétel nyomta meg az árat, hanem az esetlegesen több tízezer forintos keret. Nyilván sokan vannak, akiknek néhány száz, vagy ezer forintos tétel is számít, így várható, hogy még kevesebben fognak megjelenni a szemorvosi vizsgálatokon, amelyek azonban elengedhetetlenek lennének - és nem csak a korrekt dioptria-szám megállapítása miatt. - hívja fel a figyelmet dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész-szakorvosa.

Miért szükséges a vizsgálat?

Egy-egy szemészeti szűrés alkalmával nem csak a látásélesség vizsgálat történik meg, de számos, esetleg teljesen tünetmentes betegség szűrésére is sor kerül. Tudnivaló, hogy egyetlen szervünk sem képes olyan élethű képet festeni vénáink és artériáink állapotáról, mint a szemünk. Mivel szinte mindegyik, az anyagcseréhez kapcsolódó rendellenesség hatással van a véredényekre, a szem fontos szerepet játszhat az ilyen típusú betegségek felismerésében. Egy teljes, átfogó szemészeti szűrés során mindezt professzionálisan és eredményorientáltan kivizsgálják, egy esetlegesen súlyos látásromlást eredményező betegség apró jelei után kutatva. A szemnyomás méréssel kiszűrhető például egy addig fel nem fedezett zöldhályog.


Veszélyes a polcról leemelt szemüveg?

A bevásárlóközpontokban, esetleg piacokon árult olcsó szemüvegek legnagyobb veszélye abban áll, hogy mindkét lencse ugyanolyan dioptriájú. A valóságban azonban ritka, hogy valakinek mindkét szemén ugyanakkora a fénytörési hiba. Vagyis ha például mínusz kettes dioptriára szorul a jobb szemünk, de csak másfelesre a bal, akkor vagy túlkorrigáljuk az egyik szemet, vagy alul a másikat, ha „kész” szemüveget vásárlunk. Ez pedig hosszútávon problémákhoz vezethet, a fejfájástól, a szédülésen keresztül a további látásromlásig. Ráadásul az sem mindegy, hová esik a lencsék fókusza, amit egy receptre csináltatott szemüveg esetében pontosan a mi szemünkhöz igazít az optikus.
Érdemes tehát meggondolni, mivel nyerünk többet: néhány ezer forint megspórolásával vagy a szemünk egészségével.

www.orvostkeresek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja