SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Mindig beteg a gyerek - Immunhiányos?

Dr. Kaszó Beáta [cikkei] - 2008-10-20
A közösségbe kerülő gyerekek egy része szinte folyamatosan beteg. Még meg sem gyógyult teljesen a hurutos betegségből, már ismét náthás, köhög, hasmenése van. A szülőkben ilyenkor felmerül, nincs-e valamilyen immunhiánya a gyermeknek.

Szinte alig találunk olyan bölcsődei vagy óvodai csoportot, ahol ne lenne néhány náthás, köhögő kisgyerek. Áltatában ennek nem a szülők hanyagsága az oka. Ahhoz ugyanis, hogy ezek az - egyébként nem súlyos - betegségek tökéletesen meggyógyuljanak, 1-2, sokszor 3 hét is szükséges. Azt pedig nem sok szülő tudja megtenni, hogy ennyi ideig otthon tartsa gyermekét.

Az esetek döntő többségében ilyenkor szerencsére nincs immunbetegség a háttérben. Jó tudni, hogy ha egy óvodás gyermeknek évente 8-12 alkalommal zajlik heveny, maradandó károsodást nem okozó, enyhe lefolyású, a szokásos terápiára jól gyógyuló fertőzése, az normálisnak mondható.

Az immunrendszer folyamatosan érik. Születéskor az újszülött vérében minimális mennyiségű immunglobulin található, ennek nagy része pedig az anyából származik, s az első élethetekben lebomlik. Ilyenkor normálisan is egy immunhiányos állapot jön létre. Az immunglobulinok termelése fokozatosan indul be a csecsemőben, s az iskoláskor táján már megközelíti, de csak a serdülőkorban éri el a felnőttkori értékeket.
Amikor laborvizsgálatok történnek, az immunglobulin-szintek csak akkor értékelhetők, ha a kor szerinti normálértékekhez viszonyítunk. Vannak laboratóriumok, ahol a felnőttkori normálértékek szerepelnek, s ilyenkor a nagy eltérések miatt óriási riadalom támad a családban. Pedig még a korcsoportos normálértékektől való eltérés sem mindig ad okot aggodalomra. Mint a gyermek fejlődése során minden területen, így az immunrendszer érésében is nagy egyéni különbségek vannak.

A szervezet védekezésében számos sejtféleség, többféle immunglobulin játszik szerepet. Az immunrendszer elváltozásai lehetnek veleszületettek és szerzettek is, s szerencsére ritkán fordulnak elő.
Ha felmerül immunbetegség gyanúja, szakorvosi kivizsgálás szükséges.



Mikor gondoljunk immunbetegségre?

  • ha a családban már előfordult súlyos immunbetegség,
  • ha az első kötelező védőoltások súlyos szövődményekkel járnak,
  • ha a betegségek szokatlanul súlyosak (agyhártya-, agyvelőgyulladás, csontvelőgyulladás, ismétlődő tüdőgyulladás, gennyes ízületi gyulladás, bőrgyulladások, véráramfertőzés, tályogok  jelentkeznek),
  • ha elhúzódó, súlyos hasmenés zajlik,
  • ha kiterjedt, súlyos gombás fertőzések alakulnak ki,
  • ha olyan kórokozó okoz fertőzést, mely általában nem okoz betegséget,
  • ha a betegségek kezelésre nem reagálnak, elhúzódóak vagy krónikussá válnak.

Mit tehetünk, hogy az egyébként egészséges gyermek minél kevesebbet legyen beteg?
A csecsemő 6 hónapos koráig csak anyatejet kapjon!
Ne sürgessük a közösségbe adást!
Mozogjon, sportoljon sokat a gyermek, lehetőleg friss levegőn!
Ne öltöztessük túl a gyermeket! A hálószobában ne legyen 20-22 °C-nál melegebb!
Táplálkozzon változatosan, fogyasszon sok vitamindús zöldséget, gyümölcsöt!

A gyermek immunrendszere fokozatosan érik. Megpróbálkozhatunk immunerősítő szerekkel (receptre kapható, kúra formájában alkalmazandó, a leggyakoribb fertőzések elleni védelmet erősíti), de csodaszerek sajnos nincsenek. Ha kizárhatók a súlyos immunbetegségek, biztosak lehetünk benne, hogy a gyermek a kezdeti nehézségek után ellenállóbbá válik, s iskolás korára sokkal ritkábban lesz beteg.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja