SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egyre több gyógyíthatatlan rák megszelídíthető

Családinet [cikkei] - 2023-12-20
Hogyan lehet 8 éve együtt élni gyógyíthatatlan, agyi és csontáttétet is adó tüdőrákkal? Hogyan lehet tüdőrákjuk soha nem dohányzó kora negyveneseknek? Hogyan lehet utat találni áttétes petefészekrák diagnózis után? Hogyan javultak a prosztatarákos betegek életkilátásai? Miként lehet csökkenteni az immunterápia mellékhatásait? Ezekre a kérdésekre is választ adnak a most megjelent ingyenes Rákgyógyítás Magazin riportjai.

Hihetetlen volt a háromgyermekes édesanya számára, hogy 44 évesen, nem dohányzó nőként tüdőrákja van és a fél tüdejét azonnal el kell távolítani. Azóta agyi áttét, csontáttét is kialakult nála, ám újra és újra talpra állt, a diagnózis óta immár több mint 8 év eltelt. Összeomlott a világa az egykori hivatásos katonaként, mellette mentősofőrként is szolgáló negyvenes, szintén nem dohányzó kisgyermekes apának is, amikor vele is tüdőrák diagnózist közöltek. „Nem egy gócban van a betegség, hanem mintha búzadarával szórták volna meg a tüdejét, ezért műteni nem lehet" – mondta a mellkassebész. Gyógyszerrel viszont mind a mai napig sikerült kordában tartani a betegséget: akkor két éves kislánya ma már felső tagozatos iskolás.

– Amikor zsúfolt egy onkológiai ambulancia, annak oka az is, hogy egyre több daganatos beteg jár vissza gyógyult páciensként kontrollvizsgálatokra, illetve akiket nem tudnak meggyógyítani, közülük is egyre többeknél és egyre hosszabb időn át vissza tudják fogni, lassítani tudják a daganatos folyamat előrehaladását. Riportjainkban ugyanakkor nem festünk rózsaszín képet a tüdőrák vagy más ráktípusok kezelhetőségéről, hiszen vannak esetek, amikor sajnos már nagyon korlátozottak az orvosi lehetőségek. Cikkeink viszont kapaszkodót, erőt, reményt adhatnak sokaknak, mivel bárki kerülhet azon betegek csoportjába, akik előrehaladott betegségük ellenére a kezelésekre hosszú távon a legjobban reagáló betegek táborát gyarapíthatják – fogalmazott B. Papp László főszerkesztő.

A prosztatarákos betegeknél ma már abszolút reális célkitűzés a teljes gyógyulás vagy ha ez mégsem lehetséges, a betegség akár évtizedes távon való kordában tartása. Az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) a Gyógyulj Velünk Egyesület által magyarul is kiadott prosztatarák betegtájékoztató kiadványa az anatómiai alapoktól a legkorszerűbb terápiákig összefoglalja a betegút során hasznos tudnivalókat, a lapban tapasztalt szaktekintély kommentálja ezeket. Szintén kiemelt témaként foglalkozik az újság egy másik most megjelent hasonló kiadvánnyal is, amely pedig az immunterápiák mellékhatásait foglalja össze, kitérve arra, hogy mit tehet ezek ellen a kezelőorvos és mire kell figyelnie a betegeknek és családtagjaiknak.

A ingyenes Rákgyógyítás Magazin évente négy alkalommal 15 ezer példányban eljut országszerte a kórházakba, klinikákra és a betegszervezetekhez. A lap kiadója a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány, szakmai partnere a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság.

Rákgyógyítás Magazin 2023/tél - borító

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja