SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szuperérzékenység - hátráltat vagy segít?

Andrási Betty [cikkei] - 2023-03-20
A szuperérzékenység az egyik kedvenc témám lett a pszichológián belül. A pszichológia rengeteg tipológiát alkalmaz, amelyek nagy segítségünkre lehetnek a személyiségünk megismerésében. Alkalmazásukkal megérthetjük, hogy kik vagyunk vagy éppen mi jellemző ránk.

Az érzékenység egyenlő a gyengeséggel?

A szuperérzékenységnél azonban már az elnevezés is félrevezető lehet egy kicsit, hiszen az emberek többsége egyből arra asszociál, hogy az egyén érzelmileg túlérzékeny vagy szimplán csak „hisztis” azonban ez töredékében sem fedi le a valóságot.

A mai rohanó világunkban sokaknak egyenlő lehet a gyengeséggel az érzékenység, azonban fontos kiemelni, hogy az emberek 15-20%-a szuperérzékeny idegrendszerrel születik. Érdekes, hogy az állatvilágban is ugyanez az arány a jellemző, viszont az állatok között nagyon nagy jelentőséggel bírnak az érzékeny egyedek, ugyanis ők az őrzők és az ő felelősségük, hogy időben jelezzék a többiek felé a veszélyt. Ez a személyiségvonás tehát evolúciós szintre visszavezethető, a túlélés egyfajta kulcselemeként tekinthetünk rá.

A szuperérzékenyek sokkal részletesebben élik meg az életüket

A szuperérzékenyek születésüktől kezdve rendelkeznek ezzel a jellemvonással, hiszen más az idegrendszerük. Minden ingert sokkal több részletre kiterjedően, mélyebben dolgoznak fel, így akár előfordulhat, hogy hangosabbnak hallanak hangokat vagy finnyásabbak, hiszen sokkal több ízt vagy illatot éreznek.

Konkrétan miben nyilvánulhat meg a szuperérzékenység?

  • állandó részletes elemzés, hiszen tudatalatt mindig a veszélyt keresik
  • nehezen viselik a változásokat
  • nem csak a saját érzéseiket élik meg mélyebben, de gyakran átvehetik mások érzelmeit, ezért hangulatingadozásra is hajlamosabbak
  • a folyamatos elemzés miatt gyakran felismerik mások hátsó szándékát
  • mivel még gyerekcipőben jár a fogalom hazánkban, a szuperérzékeny személyeknél gyakran megfigyelhető, hogy egyfajta álarcot vesznek fel, hogy jobban elfogadja őket a környezetük, ám ez a saját lelki állapotukra nagyon rossz hatással van
  • a részletes ingerfeldolgozás miatt hamarabb elfáradhat az idegrendszerük, amire ha nem figyelnek oda erőteljes tünetekben is megnyilvánulhat

A hozzám fordulók kb. 95%-ánál kiderül, hogy szuperérzékeny, de ahogy elkezdünk együtt dolgozni és az egyén megérti a működését, jellemzően a tünetei elkezdenek csökkenni. Sok esetben a lelki problémának hitt problémáról kiderül, hogy nem lelki okokban gyökereztethető, hanem egy figyelmen kívül hagyott szuperérzékenység áll a háttérben, tehát inkább alkati kérdés. Azonban, ha sikerül ezt valakinek önmagában letisztáznia és elfogadni, hogy ő mindig is egy kicsit szorongóbb típus lesz, így érdemes odafigyelnie önmagára, akkor könnyebben tudja majd venni az élet által elé gördített akadályokat. Ha ezt mellőzi, akkor a szorongásszintje nagyon hamar meg fog emelkedni és ki fog törni, akár előfordulhat, hogy pánikrohamok formájában.

Az önismeret fontossága

Pszichológusként ezért is tartom rendkívül fontosnak az önismeretet. Hiszen, ha ismerjük és el tudjuk fogadni, hogy mi milyenek vagyunk, akkor egyúttal tudni fogjuk azt is, hogy mire van szükségünk és hogyan célszerű élnünk annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat.

Ez a személyiségvonás nem betegség és nem is mentális zavar, csak egy tulajdonság, amelynek megvannak az előnyei és hátrányai, mint a többi jellemvonásunknak. Ha sikerül elfogadni és megérteni, segítségével még teljesebben kihasználhatod a benned rejlő energiákat.

Nyitókép: Nguyễn Thanh Ngọc képe a pexels.com-ról

Andrási Betty


Andrási Betty
Holisztikus pszichológus

Elérhetőségeim:
Email: info@andrasibetty.com
Weboldal: https://andrasibetty.com
https://stoppanik.hu
Telefon: 06703309685
Facebook oldal: https://www.facebook.com/andrasibettypszichologus
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/659371985383885/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Életmentés-Elsősegély Egészségügyi vészhelyzetben

Az elsősegélynyújtás és az életmentő beavatkozások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy "Miért kellene ezt tudnom? Nem vagyok egészségügyi szakember!" Erre a válasz egyszerű: a váratlan események nem válogatnak szakmai háttér vagy felkészültségi szint szerint.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Robert F. Kennedy Jr. hirtelen fordulata: most már támogatja az MMR-oltást

Robert F. Kennedy Jr., aki korábban az oltásellenes mozgalom egyik legismertebb arca volt, most nyilvánosan kiállt a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni vakcina mellett. A nyilatkozata meglepte a saját táborát is.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja