SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Európai méhnyakrák megelőzési hét

Családinet [cikkei] - 2023-01-09
Minden évben január harmadik hete az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét, melynek fő célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzésre, valamint megismerteti a nőkkel a betegség fő tüneteit. A méhnyakrák sajnos még mindig sok áldozatot szed annak ellenére, hogy védőoltással, illetve a rendszeres szűrővizsgálattal megelőzhető és időben diagnosztizálható, így eredményesen gyógyítható. Ismerjük meg még jobban a betegséget és mindent, ami ahhoz szükséges, hogy ne szedjen több áldozatot.

„Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét január 16-22 között kerül megrendezésre, ám a betegségnek az év minden napján figyelmet kell kapnia, hiszen ez a nőket érintő leggyakoribb daganattípusok egyike. Magyarországon évente közel 1300-1400 nőt diagnosztizálnak méhnyakrákkal, ebből közel 400 eset végződik halállal. A betegség leggyakrabban 35 és 60 év közötti nők körében alakul ki, ám sajnos a fiatalokat is egyre jobban veszélyezteti. Ezért időben el kell kezdeni a prevenciót annak érekében, hogy a megbetegedések és a halálozások számát csökkenthessük. Nagyon fontos megérteni, hogy a rendszeres szűrővizsgálat a méhnyakrák esetében életmentő. A kialakulásáért felelős HPV vírus ellen pedig már 12 éves kortól kapható védőoltás” – mondta dr. Nagy László, a Budai Egészségközpont nőgyógyász szakorvosa.

Dr. Nagy László nőgyógyász szakorvos

Mi is az a humán papillomavírus, azaz a HPV?

A HPV vírusokat három fő csoportba lehet osztani: a magas rizikójú csoportba tartozók, melyek felelősek a rákos elváltozások kialakulásáért, alacsony rizikójú törzsek, amelyek ritkábban okoznak rákos megbetegedést és a harmadik csoport, ahová azok a törzsek tartoznak, amelyek a másik kettőbe nem sorolhatóak. A HPV elsősorban nemi úton terjed, de nem kizárólag. A méhnyakrák kialakulásában a többi tényező – mint például a korai szexuális élet, számos partner, rossz higiéniás körülmények – mellet a HPV-nek van a legnagyobb szerepe. A vírus panaszmentes, ráadásul a kialakult daganatnak sincs tünete korai stádiumban, ezért a szűrővizsgálatnak kiemelt jelentősége van. Fontos tudni, hogy a HPV nem csak a méhnyakrák kialakulásáért felelős, egyéb daganatos megbetegedés hátterében is állhat humán papillomavírus.

Ha már jelentkeznek a tünetek

A méhnyakrák ugyan nem okoz tüneteket a korai stádiumban, ám szűrővizsgálattal már észrevehetők a kóros elváltozások. Szűrés során ugyanis nemcsak a daganatot keresi a szakorvos, hanem az olyan állapotokat, amelyekből a későbbiekben kialakulhat. A korai tünetek közé tartozhat az együttlétekkor tapasztalt vérzés, a betegség előrehaladtával pedig spontán vérzés, gennyes, véres folyás is jelentkezhet. Ha a betegség már a környező szerveket is érinti, előfordulhat deréktáji fájdalom, fájdalmas vizelés, székletürítési probléma. Súlyos esetben pedig a daganatos betegségekkel járó tipikus tünetek, mint például fogyás, vérszegénység vagy gyengeség is tapasztalhatók.

Előzzük meg!

A méhnyakrák az időben beadott HPV elleni védőoltással megelőzhető, az évenkénti szűrővizsgálattal pedig felismerhető a betegség rákmegelőző állapota, valamint a korai méhnyakrák, így a megfelelő kezeléssel sikeresen gyógyítható. Sokat tehetünk a kialakulása ellen azzal is, ha kerüljük a szexuális partnerek gyakori váltását, az átadást lassítja az óvszer használata, tartózkodunk a dohányzástól, odafigyelünk a megfelelő higiéniára, kezet mosunk a mosdó használata előtt és után, valamint óvjuk az immunrendszerünket.

méhnyakrák szűrővizsgálat

„A betegség kezelése nagyban függ a daganat stádiumától, kiterjedésétől és nagyságától, egyéb betegségektől, a beteg általános állapotától és az életkortól is. Ezért fontos, hogy minden évben szánjunk időt arra, hogy felkeressük a nőgyógyászunkat, illetve minél hamarabb tájékozódjunk a védőoltással kapcsolatban. Az egészségünk az év minden napján legyen a legfontosabb a számunkra” – tette hozzá a doktor úr.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja