SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hepatitis világnap: 30 másodpercenként szedi áldozatait a betegség

Családinet [cikkei] - 2021-07-26
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a hepatitis, azaz az akut és krónikus májgyulladás százmilliókat érint világszerte, főként a fejlődő országokban. Az elmúlt két évtizedben globálisan több mint 60 százalékkal nőtt a vírusos hepatitis áldozatainak száma, és félpercenként egy ember meghal a betegség valamely szövődményének következtében. Az akut vagy krónikus májgyulladás kialakulásának okaival rengetegen nincsenek tisztában, ezért mintegy 300 millióan élnek úgy, hogy nem is tudnak arról, hogy betegek. A hepatitis világnapot 2004. óta rendezik meg, és 2010-től Baruch Blumberg, a hepatitis B vírus felfedezőjének és a vírus elleni vakcina kifejlesztőjének születésnapján, július 28-án tartják meg. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak terjedési módjaira, valamint a szűrés, a megelőzés és a kezeléshez való hozzáférés fontosságára. Ebből az alkalomból a Budai Egészségközpont összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a vírushepatitisekről.

Mi okozhat hepatitist?

„Az akut vagy krónikus májgyulladást legtöbbször vírusfertőzés váltja ki. Hatféle vírushepatitist különböztetünk meg: A, B, C, D, E és G vírust, és X-szel jelöljük az azonosítatlan vírusokat. Ezek közül a Hepatitis B a leggyakoribb fertőző betegségek egyike a világon, a nyilvántartott fertőzöttek száma 300-350 millió. Az eltérő jelölésű hepatitisfajták kórokozói különféle módon idézik elő a máj gyulladását, és felépítésük, mikrobiológiai jellemzőik is eltérőek. A vírusfertőzésen kívül számos egyéb ok vezethet májgyulladáshoz: baktériumok, más vírusok (pl. EBV, CMV), mérgezés, túlzott alkoholfogyasztás, anyagcserezavar és autoimmun betegség is kiválthatja” – mondta Dr. Szabó Olga, a Budai Egészségközpont belgyógyász, infektológus, hepatológus szakorvosa.

Dr. Szabó Olga, belgyógyász, hepatológus, infektológus

Akut májgyulladást főként az A, B és E vírusok okoznak. Az A és az E fertőződés többnyire járványszerű, széklettel szennyezett étellel, itallal terjed. A B vírus vérrel, vérkészítményekkel és szexuális úton fertőz, de nem megfelelően fertőtlenített injekciós, akupunktúrás és tetováló tűkkel vagy körömvágó, borotválkozó eszközökkel, fogkefével is terjedhet. Előfordul, hogy valamely más fertőző betegség (pl. a szalmonella) szövődményeként jön létre a heveny májgyulladás. Szintén akut májgyulladáshoz vezethetnek különböző mérgezések, gyógyszerek és a túlzott alkoholfogyasztás is.

Krónikus májgyulladást elsősorban a hepatitis B, C és D vírusok váltanak ki, de ehhez vezethet az alkoholizmus és néhány immunrendszert érintő, illetve anyagcsere betegség is. A D vírus a B-hez hasonló módok fertőz, de azt csak a hepatitis B-vel már előzőleg vagy egyidejűleg fertőződött beteg kaphatja el. A C vírus is vérrel terjed leginkább, a szexuális fertőződésre sokkal kisebb az esély, mint a B vírus esetén. Fontos tudni azt is, hogy a B esetében és sokkal ritkábban a C vírus esetén is a várandós anya a magzatot is megfertőzheti.

 

Hogyan előzhető meg a májgyulladás?

Igazán biztos védelmet – legalábbis a gyakori hepatitis A és B fertőzés ellen – oltással szerezhetünk. Hazánkban a 13 éves kori kötelező iskolai hepatitis B elleni védőoltások, a terhesség alatti B vírusszűrések és az anya pozitivitása esetén az újszülött aktív védőoltása mellett a szakmai szervezetek és az illetékes hatóságok széles körű hepatitis szűrővizsgálatokat biztosítanak. Ahol a családban C fertőzött van, szintén lehetséges és érdemes a többi családtagnál is szűrővizsgálatot végezni, de sajnos a C vírus ellen még nincs védőoltás a vírus rendkívüli változékonysága miatt.

Az oltáson kívül a körültekintő életmód is segít a fertőzés elkerülésében. B és C vírusos májgyulladásban szenvedő beteg borotváját, törölközőjét, fésűjét stb. nem tanácsos a családtagokkal közösen használni. A fülbe, köldökbe és egyéb testtájakba testékszerek behelyezését, tetoválást, de még a manikűrözést és a pedikűrt, akupunktúrás kezelést is csakis megbízható helyen szabad végeztetni, ahol biztos, hogy szakszerűen fertőtlenített, illetve egyszerhasználatos, steril eszközökkel dolgoznak a szakemberek. Fontos a biztonságos szex (monogám kapcsolat vagy gumióvszer használata) is.

A hepatitis A és E vírusok miatt rendkívül fontos az élelmiszerekkel kapcsolatos és a testi higiéné is, különösen külföldi utak során. Könnyen kerülhet széklettel érintkezett étel vagy ital a szervezetünkbe, ha esetlegesen szennyezett földön termő zöldséget vagy nem kellően megmosott (és fertőzött széklettel érintkezésbe került), kézzel megfogott élelmiszert vagy fertőzött vizet fogyasztunk. Ez történhet akkor is, ha elmulasztjuk az alapos kézmosást étkezés előtt, miután szennyezett tárgyakhoz értünk vagy földdel dolgoztunk.

 

A hepatitis tünetei

Minden vírustípus képes akut hepatitist (heveny májgyulladást) okozni, ami nem mindig jár tünettel. A hepatitis B lappangási ideje több hónap, akár fél év is lehet. A krónikus és az akut májgyulladás tünetei sok hasonlóságot mutatnak. A betegség kezdetén rossz közérzet, fáradtság, az ízületek és izmok fájdalma, láz, émelygés, fejfájás a jellemző tünet. A jobb oldalon, a bordák alatt a gyulladás miatt megnövekedett máj fájdalmat is okozhat, bőrkiütés is jelentkezhet. Az akut májgyulladásra utaló tünetek a hányás, étvágytalanság, láz, hasmenés és a kiütések, de ezek számos más betegség kísérői is lehetnek, ezért előfordul, hogy nem ismerik fel a problémát.

Az esetek többségében a betegek 3-6 hónap alatt meggyógyulnak, de a B vírus esetén a megbetegedések mintegy 10 százalékánál, míg a hepatitis C esetén 55-85 százalékánál is krónikussá válik a májgyulladás. Mivel ezekben az esetekben az immunrendszer kevésbé hevesen reagál a fertőzésre, így a tünetek is enyhék vagy elmaradhatnak. A betegséget gyakran késői stádiumban ismerik fel, időnként csak a májzsugorodás tünetei (fogyás, izomsorvadás, sárgaság, haskörfogat növekedése, lábszár dagadás, zavartság, vérhányás stb.) alapján. Ezért fontos tünetmentes esetben is a hepatitisvírusok szűrése.

 

Hogyan kezelhető a májgyulladás?

A krónikus B és C vírus okozta májbetegségek hosszú ideig stagnálhatnak, ám évek, évtizedek alatt májzsugorodás és legrosszabb esetben májrák alakulhat ki. Azonban a korai stádiumban megkezdett, megfelelő antivirális kezelés kitűnő eredménnyel járhat, C vírus esetén a vírusfertőzés megszűnése után a máj állapota fokozatosan javulhat, regenerálódhat, jó esetben pedig teljesen meg is gyógyulhat. B vírusnál a vírus szaporodása gyógyszerrel megállítható, ami a betegség előrehaladását is meggátolja.

A kezelés egyre ritkábban, csak súlyos akut megbetegedés vagy a krónikus betegség akut fellángolása esetén történik kórházi körülmények között, általában fertőző osztályon, a terápia pedig leginkább tüneti ilyenkor. Magától nem javuló vírusos májgyulladás esetén vírusellenes gyógyszerekkel is történhet a kezelés. Ha alkohol vagy gyógyszerek okozták a májgyulladást, akkor ezek fogyasztását, használatát el kell hagyni és a jövőben kerülni kell azokat. A ritkábban előforduló autoimmun májgyulladást az immunrendszerre ható speciális gyógyszerekkel kezelik.

Minden esetben fontos a szervezet, és különösen a máj kímélése megfelelő étrenddel, illetve az alkohol kerülésével. Vitaminban gazdag, könnyen emészthető táplálkozás ajánlott: érdemes dietetikus tanácsát kikérni, és a kialakított diétát szigorúan tartani.

A krónikus B és C vírushepatitises betegek kezelése és gondozása, ellenőrzése ambuláns szakrendeléseken, hepatológiai centrumokban történik. A hatékony terápiák és a szűrőprogramok segítségével a hepatitis C betegség egy-két évtizeden belül véglegesen legyőzhetővé válik majd.

Előrehaladott májzsugorodás, májelégtelenség esetén a végső megoldás az antivirális kezelés mellett a májtranszplantáció lehet. A végstádiumú májbetegségek (cirrózis, májrák) halálozásaiért gyakorlatilag a hepatitis tehető felelőssé.

Jelenleg a legfontosabb cél a széles körű szűrővizsgálatok végzése és a rendelkezésre álló legkorszerűbb, leghatásosabb és legkevesebb mellékhatást okozó antivirális gyógyszerekhez való hozzáférés biztosítása Magyarországon és az egész világon.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja