SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A rossz WC-zési szokások komoly problémákat idézhetnek elő

Családinet [cikkei] - 2021-07-16
Sokan szeretnek hosszan elidőzni a mellékhelyiségben, de ez nagyon rossz szokás: érdemes teljesen kiiktatni a telefonnyomkodást, a videók nézegetését, a hírek olvasgatását, miközben a WC-n ülünk, ugyanis az indokolatlan, hosszúra nyúlt ücsörgés nincs jó hatással az aranyérre. Dolgunk végeztével hagyjuk el a mellékhelyiséget, ne töltsünk el több időt a székeléssel, mint amennyi szükséges!

Ha valami gond van az aranyerünkkel, azzal elsősorban székeléskor szembesülünk, de érdemes a szokásainkon akkor is változtatni, ha nincs ilyen jellegű panaszunk. Mint sok betegségnél, itt is elmondható, hogy a megelőzésnek nagyon fontos a szerepe, ezért érdemes ezt a néhány dolgot komolyan venni.


Ne halogassuk, ne tartsuk vissza!

Az első és legfontosabb szabály, hogy soha ne halogassuk, ha úgy érezzük, hogy ürítenünk kell a székletet, a visszatartással ugyanis komolyan megterheljük a bélrendszert, és az is előfordulhat, hogy ezután több napon át nem jön ki az ürülék, székrekedés alakul ki a visszafojtás miatt. Ugyanakkor a túl gyakori erőlködés is balul sülhet el: ha nem tudunk üríteni, nem szabad erőlködésnek kitenni a végbél záróizmait. Inkább látogassuk az illemhelyet naponta többször, rendszeresen!

Nem meglepő, hogy az aranyérbetegség kialakulásának egyik fő okozója a székletürítéskor kifejtett erőlködés. Az aranyerek duzzadt vénák a végbélben és a végbélnyílás környékén, melyek nyomás hatására megnagyobbodnak, esetleg ki is türemkednek a végbélen kívülre. A széklet felsértheti az erőlködés hatására megnagyobbodott aranyeres csomókat, és megjelenik az egyik legtipikusabb tünet: a vérzés. Ha a széklet megfelelő állagát tudatos életmóddal, azaz rendszeres mozgással, rostban gazdag táplálkozással és megfelelő vízfogyasztással elérjük, már sokat teszünk azért, hogy elkerüljük az esetleges problémákat.

Egészségünk megőrzése érdekében naponta minimum egyszer kell székletet üríteni, és az sem mindegy, milyen pózban: a legegészségesebb az lenne, ha mindezt guggoló helyzetben tudnánk megtenni. Akiknél már kialakult az aranyérbetegség, érdemes a WC elé egy kis sámlit helyezni: az ülőhelyzet megváltoztatása segíthet a fájdalommentes és gyors ürítésben. Komolyabb vagy visszatérő probléma esetén be is lehet szerezni konkrétan erre a célra kifejlesztett eszközt.


Telefonnyomkodás a WC-n? Felejtsük el!

A mobilhasználati szokások a WC-zési szokásainkat is megváltoztatták, ugyanis sokan még a WC-n ülve is az okostelefonjukat nyomkodják. Egy Magyarországon végzett kutatás néhány éve kimutatta, hogy átlagosan 7,1 percet töltünk szükség esetén a mellékhelyiségben, de a férfiak és a nők szokásai alaposan eltérnek. Míg a legtöbb nő 2-3 vagy maximum 5 percet tölt bent, addig minden 10. férfi 15 percet vagy annál is többet ücsörög a WC-n – közben sok esetben leköti magát valami mással: jellemzően telefont nyomkod, olvasgat vagy a levelekre válaszolgat. A szakemberek nem időkorlátot szabnak, hanem egész egyszerűen úgy fogalmaznak, hogy dolgunk végeztével álljunk fel, és fejezzük be az erőlködést vagy várakozást. Ugyanis minél tovább ülünk a WC-n, annál több vér áramlik a végbél környékén található erekbe, ami aranyérbetegséghez vezethet.

Amennyiben aranyérbetegségre utaló tüneteket tapasztalunk, nagyon fontos, hogy minél előbb szakemberhez forduljunk: a probléma esetenként ugyan mérséklődhet, de kezelés nélkül nem fog teljesen elmúlni, a panaszok kiújulhatnak, sőt, az állapot rosszabbra is fordulhat. A szakorvosi vizsgálat abban is segíthet, hogy az egyéb, hasonló tüneteket okozó betegségeket kizárjuk – vagy időben felismerjük.

purecom

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja