SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Amint a kezembe kaptam a szerződést, egyből a "nem" mellett döntöttem..." - maradó és távozó dolgozók az egészségügyből

Vincze Vivien [cikkei] - 2021-03-02
Sok kórházban csoportosan mondtak fel az egészségügyi dolgozók, mert nem írták alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Vannak helyek, ahol teljes osztályok kerültek veszélybe vagy szűnhetnek meg az orvosi, szakápolói ellátások. A maradás és a távozás mellett döntött dolgozókkal beszélgettünk....
 "Amint a kezembe kaptam a szerződést, egyből a "nem" mellett döntöttem..." - maradó és távozó dolgozók az egészségügyből

A szegedi orvosok nagy része csak május 31-ig írta alá a szerződését, a budapesti Jahn Ferenc kórházban pedig az egyik belgyógyászati osztály vált működésképtelenné, hogy csak két konkrét példát említsünk a tegnapi események közül. A legemlékezetesebb mégis az a kép maradt talán a közösségi hálón március elsejéről, amit a Szent Imre Kórház intenzív osztályának 17 távozó dolgozója osztott meg, de még nyilván bőségesen lehetne folytatni a példákat.

Sok egészségügyi dolgozó ugyan aláírta a szerződést, de a nekünk nyilatkozók mindegyike kényszerből döntött így, általában személyes családi okok álltak a háttérben: például hitelfizetés, gyermeküket egyedül nevelők, egyszemélyes családfenntartók vagy éppen kisbabával otthon lévők. Tőlük idézünk…

***

"Aláírtam, kényszerből. Abban a tudatban, hogy az aláírás után is van élet. Akár egy másik, máshol. Az esélyt megadtam magamnak...is. 28 év után.”

"Boncmester vagyok. Kicsit nehezen tudnék elhelyezkedni magánpraxisban. A munkám a hivatásom, szerves részem. Bármilyen sz@r is jön, szerintem én kitartok, nem tudnék mást csinálni. Tanári végzettséggel is rendelkezem, de ugye egyik kakából a másikba átmászni....Hálás vagyok azoknak, akiknek van B terve, vagy ha nincs is, de mégis megtette, és nem írt alá, és bevállalta. Szívből kívánom nekik, hogy sikerüljön minden amit elterveztek! Nehéz volt. Mindenkinek.”

"Nem írtam alá mint gyermekápoló, de a férjem aki mentős, ő igen. Én miért nem...mert felháborító, ez egy rabszolga törvény, aminek nem leszek részese, elhagyom a pályát, Szegeden nincs más esély többet nem alkalmaznak kijelentették... Férjem kénytelen volt aláírni, mert van 3 gyerekünk, valamiből élni kell, 2 munkanélküli luxus lenne egy családban...eddig nem voltunk 100%ig biztosak abban, hogy itthon maradok főállású anyának, most már biztos... De nem bánom, mert ahogy lezajlott ez az egész megerősített abban, hogy jól döntök a nem aláírással, mert nem akarom, hogy sárba tiporjanak, semmibe vegyenek, mint embert, nem akarok ennek az egészségügyi rendszernek a részese lenni... Akik nem írtak alá azoknak sok sikert kívánok! Akik aláírták, mert nem volt más lehetőség, azoknak kitartást!”

"Aláírtam mivel a héten fogok szülni így most nem lehetek munkanélküli. Csecsemővel kicsit nehéz lenne munkát találni. Mire visszamegyek hátha rendeződik egy kicsit a helyzet. 23 éve dolgozom.”

"Én aláírtam. Fájó szívvel de nem volt választásom. Sem támogató családi hátterem, sem hosszútávú tartalékaim nincsenek. Egyedülálló édesanyaként sarokba lettem szorítva úgy látom...”

"Aláírtam, mert szeretem a munkám, igaz most nagyon nehéz a helyzet. COVID osztályon vagyok, sok a beteg, sok a munka. Utolsó napon írtam alá, fogalmam sincs, hogy jól döntöttem-e? Lehet, hogy nem. 50 évesen, 3 szakirányú végzettséggel, jelenleg is tanulok, mellette másodállasom is van, ami teljes embert kíván. Hat napon keresztül gondolkoztam éjjel-nappal, hogy mit tegyek. Aláírtam, mert bízom benne, hogy vége lesz minden rossznak, jön egy jobb és szebb világ. De ha nem, akkor is ezt a helyzetet kell elfogadnom, mert így döntöttem. Valamiért nem tudtam nem aláírni. Az eszem azt diktálta, hogy ne, a szívem pedig azt, hogy igen. Nehéz döntés volt ez mindenkinek, és egyik fél sem boldog. Aki aláírt, az sem, aki nem írt alá, az sem. Most így érzek.”

"Miskolcon dolgozom ápolói státuszban. Jelenleg gyes-en vagyok és akarok még egy babát. A gyed-től nem szeretnék elesni. Ezért aláírtam. Ha visszamegyek dolgozni és nem változik semmi (4 év hosszú idő) akkor 3 hónapra megyek vissza, míg meghosszabbítják az egészségügyi alkalmasságimat, hogy tudjak dolgozni, és leszámolok. Irány a magánszektor, vagy addig tanulok más szakmat. De innen el.”

"Aláírtam! Miért? Mert van családom, mert ha egyedül nem írom alá, senkit nem érdekel! Félnek, rettegnek az emberek! Félnek felállni, pedig a tömeg, a csapat csodákra képes és ez most elindult végre! Minden tiszteletem az övék! Áprilisban kiderül mit írtam alá!”

"Aláírtam, mert jelenleg gyeden vagyok a második kislányommal. Szóval 2 gyerek és 10 millió hitellel a nyakamba nem tehetem meg, hogy munka nélkül maradjak. Sajnos minden nagyobb város, ahol van magánellátás, és lehetne dolgozni, 50 km-re van a lakóhelyemtől. 2 kicsi gyerek mellett napi 100 kilométert nem tudnék kocsikázni, hogy magánba dolgozzak majd. Így marad az Isten háta mögötti kis kórházban a meló. A kirendelés részét meg úgy fogom megoldani, hogy szülni fogok harmadik gyereket mindenképpen. Eddig csak gondolat volt, de most már tuti így fogok cselekedni. Mire letelik a 2 év, hogy vissza kelljen menni, remélem úton lesz a harmadik gyermek. Aztán majd kérek valami 8-16i-g tartó melót. Nagy családosokat nem rendelhetnek ki. Meg esetleg majd papíron gondoskodom idős nagyszüleimről vagy majd kitalálok valamit”

 

Nyilatkoztak a távozók is…

 

"Nem írtam alá. Az elején abszolút elleneztem, a tervezetet olvasva hajlottam volna rá, de amint a kezembe kaptam a szerződést, azonnal a "Nem” mellett döntöttem. Mert amit kaptunk, az nem szerződés, az két kiragadott dolog, azon kívül azt tesznek velünk, amit akarnak.  Bíztam benne, hogy ha elegen állunk fel, azzal elérhetünk valamit, azonban túl sokakat félemlítettek meg. Szeretem a hívatásom, el sem tudnék képzelni más munkát - de pont ezért döntöttem így többekkel. Kitartást kívánok mindenkinek, akárhogy tett!”

"Nem írtam alá. Felháborítónak tartom, ez egy rabszolga törvény. Undorító, hogy az egészet a járvány csúcsán időzítették, amikor így is mindenki már elfáradt és kimerült az elmúlt 1 évben. Nagyon szeretem a szakmámat, de eljutottam arra a pontra, hogy nincsen se egészségem, se magánéletem... szeretnék időt eltölteni a szeretteimmel, és nem azon rettegni, hogy vajon milyen betegséget viszek nekik haza. November óta készültem elhagyni a munkahelyet, de a pályát nem terveztem eddig. Elfáradtam és kiégtem az elmúlt 1 év történéseitől. Így eldöntöttem, hogy elég volt, ha fájó szívvel is, de akkor mást fogok csinálni, így 7 év eü-ben töltött idő után. Rengeteg erőt és kitartást kívánok, a többi eüs kollegáknak!”

Fotó: Amaviael-től a depositphotos-on

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja