SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A jól karbantartott immunrendszer az idős szervezetet is képes megvédeni

Családinet [cikkei] - 2021-02-15
Az életkor előrehaladtával az emberi testben számos jelentős változás zajlik mind a sejtek, mind a szervek és a szervrendszerek szintjén. Abban, hogy az időskori gyógyítás megfelelő színvonalú legyen, kiemelkedő szerepük van a geriáter szakembereknek. A Semmelweis Egyetem tavaly alapította meg a Szent Rókus Klinikai Tömbben az első magyar Geriátriai Klinikát és Ápolástudományi Központot. Február 25-én “Az időskor nem betegség" címmel a 11. Semmelweis Egészség Napok előadásai bepillantást engednek ebbe az egyre jobban felértékelődő tudományágba, és választ keresnek azokra a legfontosabb egészségügyi kérdésekre is, amelyek leginkább az időseket érintik.

Az idősgyógyászat egyik lényeges eleme, hogy az embert a maga teljességében nézze, és annak megfelelően kezdje el a gyógyítási folyamatot, mert a speciális életkor különleges ellátást kíván. Kihívást jelent, hogy gyakran számos krónikus betegséget kell együtt kezelni, amelyek egymás hatását képesek tovább rontani – mutat rá dr. Besenyei Attila. A Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömb Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központjának főorvosa hozzátette, a geriáternek az az egyik fontos feladata, hogy a különböző társbetegségek áttekintése után átgondolja a kezelés legfontosabb céljait, mérlegelje annak kockázatának és hasznának arányát, majd az egyén állapotát és szokásait figyelembe véve optimalizálja a terápiát, és ha lehetséges, csökkentse a gyógyszerek mennyiségét. A szakember a “Miért más egy idős ember gyógyítása?” című előadásában kitér majd arra is, miért fontos a gyógyszermennyiség csökkentése.

Dr. Besenyei Attila

Az immunrendszerünk időskorban is jól működik – mondja dr. Domján Gyula, a Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ egyetemi tanára, aki azt is kiemelte, hogy bár az úgynevezett sejtes és antitestes immunitás az életkor előrehaladtával már nem olyan, mint egy fiatal esetében, még így is megfelelően tudja védeni a szervezetet.

dr. Domján Gyula

Az olyan betegségek, mint például az érelmeszesedés, a krónikus bronchitis, vagy a tartós gyulladásos panaszok, mind rontják a védekezőképességet és az immunrendszert.

A mostani vírusos időszakban tehát különösen törekedni kell arra, hogy ezek a kórképek megfelelő kezelést kapjanak. A szervezet általános védekezése szempontjából kiemelten fontos, hogy rendben legyen a vérnyomás és az emésztés, illetve ne legyenek kezeletlenek a légzőszervi betegségek – tette hozzá a professzor, aki Hogyan működik az immunrendszerünk időskorban? címmel tart majd előadást.

A szervezet általános állapota befolyásolja a végbemenő immunfolyamatokat, így azt is, hogy miként reagálunk egy fertőző betegségre, egy vírusinfekcióra, vagy akár egy oltásra. A professzor kiemelte, az oltás mindenképpen javasolt az idős emberek számára.

A Semmelweis Egészség Napokon a szakemberek – a konzultációs lehetőséggel egybekötött előadások alkalmával – arra is felhívják a résztvevők figyelmét, hogy az idős korosztálynak mindenképpen törekednie kell az egészséges életmód, a helyes táplálkozás és a megfelelő mennyiségű mozgás fontosságára, ezek ugyanis, mind befolyásolják az immunrendszerük hatékony működését.

A 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi programjának február 25-i eseményén az előadások ingyenesek, de regisztrációkötelesek.

A részletes program és az előadások regisztrációja ide kattintva érhető el.

Nyitókép: Sabine van Erp képe a Pixabay -en.

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja