SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Több fiatal életét is követelte már az elektromos cigaretta

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-29
Aránytalanul sok 35 év alatti amerikai férfi betegedett meg az elektromos cigarettáktól - áll az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) jelentésében.

Rejtélyes járvány indult útjára az Egyesült Államokban az elektromos cigarettát használók között: eddig 1604 tüdőmegbetegedést és 34 olyan halálesetet regisztráltak, amelyeket az e-cigi gőzének belélegzése okozott. Az érintettek 79 százaléka 35 év alatti, és 70 százaléka férfi. Sőt, a betegek fele még a 25 évet sem töltötte be, és ebből a korosztályból is van már két halálos áldozat – írja az Index.

A betegség főleg azokat érinti, akik a megbetegedésüket megelőző három hónapban THC (tetrahidrokannabinol) tartalmú e-cigarettát szívtak. Ez a pszichotikus anyag található a kannabiszban is.

A kutatók már egy ideje sejtik, hogy az elektromos cigaretta mégsem olyan ártalmatlan, mint eredetileg gondolták. Néhány héttel ezelőtt az Ohioi Egyetem tudósai egereken bizonyították, hogy tüdőrákot is okoz.

Az e-cigaretta a 2010-es évek első felében indult hódító útjára: egy 2014-es jelentés szerint három év alatt 800 százalékkal nőtt az e-cigit használók száma.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Oleggg / shutterstock

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja