SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy állatkísérletben

Családinet [cikkei] - 2019-10-09
Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy kutatás szerint, amelyet egereken végeztek amerikai tudósok.

A kísérletben 40 egeret tettek ki nikotintartalmú e-cigaretta nagy mennyiségű gőzének több mint egy éven át. Olyan helyiségben végezték a kutatást, ahol a rágcsálókat teljesen körülvette a gőz, egész testükön jelentkezhettek a hatásai - írták az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) a New York-i Orvostudományi Egyetem tudósai.

A 40 egérből kilencnél - 22,5 százalékuknál - alakult ki tüdőrák, 23-nál a húgyhólyagon találtak hiperpláziát, vagyis olyan genetikai változást, amely a ráknál megfigyelhető rendellenes szövetburjánzáshoz vezethet.
Abból a 17 egérből, amelyet nikotinmentes e-cigaretta gőzének tettek ki, csak egynél találtak hiperláziát, rákot egyiknél sem.

Moon-shong Tang, az egyetem PhD-hallgatója, a kutatás vezetője az Eurekalert tudományos hírportálnak a kísérlet korlátairól is beszélt: viszonylag kis számú állattal végezték, amelyek hajlamosak voltak arra, hogy a kísérlet egyéves időtartama alatt életkorral összefüggő rák alakuljon ki náluk. Ezen kívül a rágcsálók nem szívták magukba a gőzt, mint az ember, hanem körülvette őket, vagyis az egész testük ki volt téve az e-cigaretta párájának.

Abban szinte minden kutató egyetért, hogy a dohány feldolgozásakor használt egyes vegyi anyagok - nitrát és nitrit - egy nitrozálás nevű reakciót okoznak, ez pedig a nikotint nitrozaminokká alakíthatja, amely egerekben és emberekben is rákkeltőnek számít. A kezelt dohányból származó füst a tudósok hagyományos elgondolása szerint nitrozaminlerakatokat képez a dohányzó szerveiben és a vérében, amit vérvizsgálattal ki lehet szűrni.

Egy 2017-es tanulmány hasonló vérvizsgálattal kimutatta, hogy az e-cigarettázóknál 95 százalékkal kevesebb a nikotinból származó nitrozaminok egyikének koncentrációja, ezért egyes szakértők arra következtettek, hogy milliók életét menthetné meg, ha e-cigarettára váltanának a hagyományosról. A tanulmány szerzői részben ennek az üzenetnek a számlájára írják, hogy mintegy 3,6 millió amerikai középiskolás kezdett e-cigarettázni.

Ezzel szemben az új kutatás azt találta, hogy az emlősök sejtjei maguk is tartalmaznak nitrozóniumionokat, amelyek közvetlenül lépnek reakcióba a nikotinnal és hoznak létre rákkeltő anyagokat. Azt is megállapították, hogy a nikotin a sejtekbe jutva és nitrozaminná alakulva nem távozik onnan, tehát vérvizsgálatokkal nem mutatható ki - tette hozzá Tang.

Tang kutatócsoportjának egy 2018. februári tanulmánya, mely szintén a PNAS-ben jelent meg, kimutatta, hogy az e-cigaretta gőze emberi tüdő- és hólyagsejtek laboratóriumi tenyészetében a DNS-mutációk számát növelő reakciókat idézett elő.

"Következő lépésként meg akarjuk növelni a kísérletben használt egerek számát, rövidíteni és hosszabbítani fogjuk az időtartamot és tovább kutatjuk az e-cigaretta gőze okozta genetikai változásokat" - mondta Herbert Lepor, a tanulmány szerzője, az egyetem urológiai tanszékének vezetője.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Kép: REDPIXEL.PL / shutterstock
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja