SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mozgássérült és értelmi fogyatékos gyerekeknek is segít a gyógylovaglás

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-07
A hippoterápia vagy gyógylovaglás során a ló mint "élő gyógyászati segédeszköz" vesz részt a sérült gyerekek és felnőttek kezelésében.

Külföldön először az 1960-as években figyeltek fel arra, hogy a lovaglás jótékonyan hat a szklerózis multiplexes betegek állapotára. A hetvenes években már hazánkban is történtek kísérletek a terápia meghonosítására, ám ezek a próbálkozások rendre elhaltak.

A hozzáállás akkor változott meg, amikor egyszer egy lovagolni járó gyermek kromoszóma-rendellenességgel élő nővérét is kísérletképpen felültették az állat hátára – számolt be róla Tatár András, a Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány vezetője. Néhány heti lovaglás után a kislány édesanyja örömmel számolt be róla, hogy a tanárok alig akarják elhinni, milyen sokat fejlődött a gyermek rövid idő alatt: megtanult írni-olvasni, érthetőbben beszélt, jobban beilleszkedett az osztályközösségbe.
 

Kiknek ajánlott a lovas terápia?

A lovaglás bármilyen korosztály számára hasznos lehet mozgásukban és értelmükben akadályozottak számára egyaránt. A terpeszülés jót tesz a csípőízületeknek, és a görcsösen tartott izmok is kiengednek általa. A lovas reflexszerűen veszi fel a ló mozgását, így fejlődik az egyensúlyérzéke, összerendeződik a mozgása. A ló testmelege fokozza a perifériás vérkeringést, és jó hatással van a merev izmokra. Ezért is használnak a terápia során nyereg helyett plédet.

A sérült gyermek számára nagy élmény, hogy a ló hátán olyan önállóságot él át, amilyet egyedül korábban soha. Még aki nem is tud biztosan ülni, az is rendszerint jól tartja magát a lovon. Felülről nézve a világot egészen új távlatok nyílnak meg előttük, és ebben a pozícióban a szemkontaktust is nehezebben kerülik el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy aki megszokta, hogy a ló hátáról a másik szemébe néz, az már a földről sem fogja a cipője orrára szegezni a tekintetét.

A terápia megkezdéséhez mindig szükség van a háziorvos engedélyére, bizonyos betegségek – mint például a nyitott gerinc és a szőrallergia – ugyanis kizárják a kezelésben való részvétel lehetőségét.
 

Rövid- és hosszú távú hatások

Pócsik Gábor lovasterapeuta szerint azonnali eredményt nem érdemes várni, a jótékony hatások általában több hónap után jelentkeznek. Az egyetlen, ami nagyon hamar kialakul, az a fentebb említett szemkontaktus-felvétel. Az is gyakori, hogy az addig pelenkás nagy gyerek 2-4 hónap lovaglás után szobatisztává válik.

A heti 1-2 alkalmas kúra azonban egy idő után meghozza a gyümölcsét. Addig állni és járni alig tudó gyerekek indulnak el, tökéletesen kezdenek egyensúlyozni, magabiztosabbakká válnak. A hosszú távú cél pedig az, hogy megszeressék az állatokat, és olyan pluszt kapjanak általuk, amely egész életükben elkísérheti majd őket.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Puhach Andrei / shutterstock

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja