SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában, egy kisgyermek belehalt a fertőzésbe

Családinet [cikkei] - 2018-01-15
Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában: az elmúlt tíz napban mintegy kétszázan betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében - jelentette pénteken az UNIAN egészségügyi forrásokra hivatkozva.
Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában, egy kisgyermek belehalt a fertőzésbe

Uljana Szuprun egészségügyi miniszter újságíróknak azt mondta, hogy járványról egyelőre nem lehet beszélni, és az ország valamennyi régiójában van elegendő kanyaró elleni oltószer. Az UNIAN szerint noha az illetékes minisztérium egyelőre az eddigi megbetegedéseket számuk alapján még nem minősíti járványnak, orvosok szerint nem kizárt, hogy azzá válhat. 

A fővárosban, Kijevben az év eleje óta már 66-an betegedtek meg, közülük 54-en olyan gyermekek, akik nem kapták meg korábban a védőoltást. Jeleztek megbetegedéseket Kárpátaljáról és Herszon megyéből is, ezekből a régiókból viszont adatokat a fertőzöttek számáról még nem közöltek.

Odessza megyében az első halálos eset után egy héttel meghosszabbították a téli szünetet az oktatási intézményekben. A megyei vezetés által közölt adatok szerint a dél-ukrajnai régióban tavaly 122 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel. Az elmúlt esztendőben a fertőzésbe öten haltak bele, köztük három gyermek.


Hogyan terjed a kanyaró?

A kanyaróvírus cseppfertőzéssel, vagyis légi úton is terjed, a levegőben akár két órán át is életképes, továbbá négy nappal a betegség tüneteinek megjelenése előtt, valamint utána még négy napon át fertőző marad az, aki elkapta a vírust. Az orvosok felhívták a figyelmet arra, hogy a legnagyobb veszélyben a kisgyermekek vannak, közülük is azok, akiknek gyenge az immunrendszerük. Figyelmeztetettek arra is, hogy nemcsak gyermekek, de bármilyen életkorú személy elkaphatja a fertőzést azok közül, akik nincsenek beoltva ellene, és korábban nem estek át kanyarón.

Olvasd el ezt is: Hogyan védhetjük meg a piciket a kanyarótól? - Előrehozható a 15 hónapos korban esedékes oltás


A kanyaró tünetei

A kiütésekkel és magas lázzal, valamint komoly, életveszélyes szövődményekkel járó kanyaró ellen 30 éves korig lehet védőoltást beadni. Ukrajnában 18 éves korig ingyenes a védőoltás, ennek ellenére országos átlagban a gyermekek mintegy húsz százaléka nincs beoltva.

Kijevben a fertőzés terjedésének hírére a fővárosi egészségügyi intézményekben csütörtökön a korábbi napi átlag ötszörösére nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik szüleik kérése oltást kaptak.

Forrás: MTI
Fotó: pxhere

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja