SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bohócdoktorok adománycsomagokkal segítik a háborúból menekülő ukrajnai kisgyermekeket

Családinet [cikkei] - 2022-03-04
A Mátrix Közhasznú Alapítvány piros orros bohócdoktorai a héten a harmadik adomány csomagot indították útnak a háború miatt menekülni kényszerülő családok felé. A lakossággal közösen gyermekruhákat, tartós élelmiszert, ágymatracot, pelenkát, higiéniai dolgokat, illetve 500 tábla Szeretetcsokit vittek, a bajban lévők azt nagy szeretettel fogadták.

Összefogással erősebbek vagyunk! Az önkéntesen működő Mátrix Közhasznú Alapítvány csapata szállítók, adományozók, adományt fogadók, szállást adók, illetve jótékonysági önkéntesek jelentkezését várja. Ahol tudnak a bohócdoktorok is bevetik magukat. Rácz Anett alapítványi elnök az emberek segítségét kéri: iskolák, cégek, magánszemélyek, civilek, politikusok, szegények, gazdagok mind fogjunk össze, segítsünk közösen megtölteni a következő háborús menekültek számára készülő segélyszállítmányt minden földi jóval! Jelmondatunk nem hiába az, hogy "Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek!" - mindenkinek hála az összefogásért!

bohócdoktorok a háború ellen

Mikor? Hova?
Centerke Adományozó Központ
Adomány leadás: kedd és péntek 10-16 óra között
Cím: Szeged, Tisza Lajos krt 12. (Dózsa utca sarok)
Web: www.centerke.hu

A háború okozta veszélyhelyzetben a következő adományokkal tudsz segíteni:

  • tisztálkodó szerek, szappan, tusfürdő, női dolgok,
  • wc papír, zsebkendő, törlőkendő, babatörlő kendő,
  • pokróc, törölköző, esőkabát, esernyő,
  • kötszer, gyógyszer (pl. recept nélküli fájdalom csillapító)
  • meleg - jó ruházat,
  • konzerv, tartós élelem,
  • kisüveges üdítők - ásványvíz,
  • tea és kávé, cukor, tej, ez az azonnali ellátásban segít
  • ropi és keksz, nápolyi,
  • kakaós tej gyerekeknek, kicsi szívószálas üdítők,

Így is segítheted a jótékonysági akció sikerét:

  1. Adománnyal: az alapítvány 11735005-20510350 -es hivatalos számlaszámára átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.
  2. PayPal támogatás révén: az info@matrixalapitvany.hu paypal címre átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.
  3. Adományvonallal: a Mátrix Közhasznú Alapítvány ADHAT Segélyvonalán hívással és SMS-el is segíthetsz! Hívd a 13600 -as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül), majd az automata bejelentkezése után add meg az alapítvány kódját, a 22 -est! Ha könnyebb az SMS, akkor a 13600 -as számra küldjed a 22 -est. Egy hívás vagy egy üzenet 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!

Adó 1 százalék felajánlással: éves szinten tízezernél több segítségnyújtást támogathatsz adó 1 százalék felajánlásod révén. Adóbevalláskor a Mátrix Közhasznú Alapítvány 18472273-1-06 adószámát add meg, vagy május 20-ig rendelkezz az eSzja adóbevallásban.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja