SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Nem csak a melanoma jelent veszélyt!

Családinet [cikkei] - 2017-12-05
Igaz, hogy a festéksejtekből kiinduló melanoma malignum a legismertebb és egyben a legagresszívebb bőrdaganat, azonban a rosszindulatú bőrdaganatoknak ezen kívül több típusa is létezik. Ezek azért is jelentenek veszélyt, mert könnyen összetéveszthetők apróbb sérülések nyomaival, vagy pigmentfoltokkal, így szűrővizsgálat nélkül felismerésükre már csak a szövődmények megjelenésekor kerül sor.

Nem pigmentált rosszindulatú bőrdaganatok veszélyes formái 

A melanomáról sokat lehet hallani és olvasni is, egyre többen vannak, akik már azt is tudják, hogy nemcsak az anyajegyeiken tapasztalt elváltozások jelentenek veszélyt, hanem bárhol a bőrön megjelenhetnek daganatra utaló tünetek – számolt be tapasztalatairól dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrkő Központ orvosa. Amíg azonban egy észrevehetően megnőtt, esetleg kisebesedett vagy újonnan keletkezett anyajegy miatt rövid időn belül orvoshoz fordulnak a betegek, a kevésbé látványos, laikusok számára talán nem feltűnő elváltozások sokáig lappanghatnak. Pedig ezek az ártalmatlannak tűnő jelek is komoly kórképeket jelezhetnek.


Bazalióma
 

  • Élet során ismétlődően elszenvedett, nagydózisú UV sugárzás okozza, napnak kitett bőrterületen jelenik meg.
  • Lassan növekvő, kisebesedő gyöngyházfényű folt vagy növedék.
  • Gyakran nem gyógyuló „seb” formájában észlelik.
  • Ha kezeletlen marad, kifekélyesedhet és roncsolja a mélyebb szöveteket.
  • Kezelést követően kiújulhat.
  • Általában nem ad áttétet.


Napfény okozta (aktinikus) keratózis 
 

  • Rákmegelőző állapot.
  • Az élet során a hosszú ideig fennálló napártalom okozza.
  • Főként a napnak kitett testrészeken fordul elő -  hajas fejbőr hajhiányos területein, füleken, orron, orcákon, dekoltázs területén, kézfejeken, felkarokon.
  • Érdes, durva felszínű, hámló vörös foltként jelentkezik.
  • Kezeletlen esetben laphámrák alakulhat ki belőle.


Laphámrák (spinalioma)
 

  • Aktinikus keratosisból fejlődhet ki.
  • A melanomával szemben a kialakulásának kockázatát nem a leégés, hanem a rendszeresen napon eltöltött hosszú idő növeli meg.
  • Főként a napnak kitett testrészeken fordul elő.
  • Erősen hámló, gyulladtnak tűnő képződmény, nem gyógyuló seb látszatát kelti, mely  kifekélyesedhet, váladékozhat. Felszínén vaskos pörk jelenhet meg, felszíne vérzékennyé válhat.
  • Immungyenge állapotban gyakori. 
  • Belső szervekbe áttétet adhat.


Biztonságot csak az évente elvégzett szűrővizsgálat ad

Ma már senkinek sem kell találgatnia, hogy a bőrén tapasztalt elváltozás ártalmatlan tünet, vagy esetleg valamilyen komoly betegséget jelez. Évente egyszer mindenkinek érdemes anyajegy szűrésen részt venni, ahol a szakember a teljes testfelületet átvizsgálja. A teljes testtérképes anyajegyszűrés kettős biztonságot nyújt: a vizsgálatot végző orvos munkáját egy olyan szoftver is segíti, amely képes az újonnan megjelenő elváltozásokat jelezni a korábbi dokumentált állapothoz képest. Az anyajegyek vizsgálatában tapasztalt szakember így a teljes testfelületet tudja átvizsgálni, a gyanús elváltozásokról pedig egyesével video-dermatoszkópos képet készíteni, ami lehetővé teszi az egyes léziók részletes összehasonlítását a kontrollvizsgálatok során.  A rendszeresen elvégzett szűrővizsgálat azért fontos, mert ha az elváltozásokat korai stádiumban felismerik, eltávolításuk után nagyobb eséllyel érhető el teljes gyógyulás.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ
Fotó: estableman / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja