SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem növeli a nőknél a mellrák kockázatát az éjszakai munka

Családinet [cikkei] - 2016-10-09
Nem növeli a nőknél a mellrák kialakulásának kockázatát az éjszakai munka - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb vizsgálatból.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) francia központú Nemzetközi Rákkutatási Hivatala (IARC) 2007-ben jelezte, hogy "feltehetőleg" kapcsolat van a váltott műszakban végzett munka és az emlőrák kialakulása között - írta a BBC News.

Nagy-Britannia vezető szakértői azonban most 1,4 millió nő adatait elemezve arra jutottak, hogy nincs összefüggés az emlőrák és az éjszakai munka között. A Cancer Research UK brit rákkutató intézet reményei szerint az új eredményekkel sikerül megnyugtatni a kérdésben érintett nőket.

Az IARC annak idején arra a megállapításra alapozta döntését, hogy a váltott műszak felbolygatja a szervezet biológiai óráját. Akkoriban korlátozott mennyiségű információ állt a kutatók rendelkezésére az emberben kialakuló mellrák kockázati tényezőiről, így a szakemberek főleg állatokon és laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatokra alapozták a kijelentésüket.

Az új tanulmány a Journal of the National Cancer Institute című folyóiratban jelent meg. A szakemberek brit, amerikai, kínai, svéd és holland tanulmányok adatait vizsgálták.

Eredményeik szerint azoknál a nőknél, akik életük során dolgoztak éjszakai műszakban - akár 20-30 éven át - nem volt magasabb a mellrák kockázata, mint azoknál a társaiknál, akik sohasem dolgoztak az éjszakai órákban. A kutatók szerint a mellrák kialakulásának kockázata gyakorlatilag ugyanakkora volt mindkét csoportban.

A Nagy-Britanniában élő nők átlagosan 14 százaléka dolgozott már valaha éjszakai műszakban: 2 százalékuk 20, vagy annál több évig is. A szigetországban évente nagyjából 53 ezer nőnél diagnosztizálnak mellrákot és körülbelül 11500-an halnak bele a betegségbe.

"Eredményeink szerint azoknál a nőknél, akik éjszakai műszakban dolgoznak, beleértve azokat is, akik régóta ezt csinálják, nem magasabb a mellrák kialakulásának a kockázata. Ezt az eredményt hozta a három közelmúltbeli brit tanulmány elemzése, de akkor is erre jutottunk, amikor a vizsgálatba bevont összes, szám szerint tíz tanulmányt elemeztük" - húzta alá a kutatást vezető Ruth Travis, az Oxfordi Egyetem munkatársa.

A kutatók szerint a mellrák a leggyakoribb ráktípus Nagy-Britanniában, ezért kulcsfontosságú megismerni az összes kockázati tényezőjét, hogy egyértelmű egészségi tanácsokat lehessen adni a nőknek. A szakemberek aláhúzták, hogy a nők az egészséges testsúly megőrzésével, kevés alkohol fogyasztással és aktív életmóddal tudják csökkenteni az emlőrák kockázatát.

Ha szeretnéd megtudni, hogyan előzheted meg a mellrák kialakulását, olvasd el ezt a cikket:

Őszintén a mellrákról - A megelőzés ugyanolyan fontos, mint a kezelés

Forrás: MTI
Fotó: Unsplash/pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja