Az elmúlt hat évtizedben az orvoslás a megsemmisítés szándékával közelített a daganatokhoz. Azonban szinte mindig akadnak tumorsejtek, amelyek a legdrasztikusabb terápiát is túlélik, és másodjára már sokkal nehezebben támadható daganatot építenek újjá - olvasható a közleményben.

A hagyományos stratégia kudarca felveti annak lehetőségét, hogy a rákot valójában nem legyőzni, hanem féken tartani kell. Az eddigi stratégiák mind arra a feltevésre építenek, hogy a beteg javát a daganat minél teljesebb elpusztítása szolgálja. A tapasztalatok szerint azonban ez szinte lehetetlen vállalkozás, sőt úgy tűnik, hogy maga az agresszív kezelés is aktívan hozzájárul a daganat későbbi kiújulásához.

Hat évtizednyi próbálkozás után a kutatók és orvosok egy része paradigmaváltást sürget az onkológiában. Véleményük szerint ahelyett, hogy a rák maradéktalan meggyógyítására törekednénk, a daganatos betegséget egyfajta krónikus állapottá kell alakítani, amellyel évtizedekig együtt lehet élni.

Robert Gatenby, a floridai Lee Moffitt rákkutató központ professzora az utóbbi években figyelemre méltó elméleti keretet dolgozott ki a daganatok újfajta, "gyengédebb" kezelésének megalapozására.

Az új iskola képviselőjeként úgy tekint a daganatokra, mint ökoszisztémákra, amelyekben darwini természetes kiválasztódáson alapuló evolúciós folyamat zajlik. Modelljének kísérleti adatokkal alátámasztott alapfeltevései alapján a daganatsejtek már a kezelés megkezdése előtt is különböznek a terápiára való fogékonyságukat illetően.

Feltételezi, hogy a kezelés megkezdése után a daganatsejteknek nem kellenek feltétlenül új mutációk ahhoz, hogy ellenállóbbá váljanak, elég, ha a sejtekben természetesen meglévő méregtelenítő anyagcsereutakat működésbe hozzák, valamint azt is, hogy a tumorsejtek alpopulációi versengenek egymással a daganaton belül az élettérért és a tápanyagokért.

Gatenby kimutatta, hogy a kemoterápiát jobban viselő daganatsejtek, amelyek felszínén számos olyan fehérje jelenik meg, amely kilöki a sejtbe kerülő idegen molekulákat (ezeket a fehérjéket nevezik multidrogrezisztencia-pumpának), "békeidőben", azaz amikor nem folyik kemoterápia, versenyhátrányba kerülnek az ilyen pumpákkal nem rendelkező daganatsejtekkel szemben. Ennek az a magyarázata, hogy a pumpák működésének fenntartása komoly energiát emészt fel, így e sejtek kevésbé hatékonyan használják fel a tápanyagokat, mint a kemoterápiának ellen nem álló társaik.

A modell azt jósolja, hogy gyógyszer nélkül a kezelésre fogékony daganatsejtek a versengés révén visszaszorítják és kordában tartják a kezelésnek ellenálló alpopulációkat.

A maximálisan elviselhető dózishoz közelítő intenzív kemoterápia viszont gyökeresen felforgatja az erőviszonyokat és felborítja a terápia előtti helyzetet. Ilyen körülmények között, amikor a kezelésre érzékeny sejtek tömegesen hullnak el, az addig kontroll alatt tartott rezisztens alpopulációk robbanásszerű terjeszkedésbe kezdenek.

Gatenby levonja a következtetést: a drasztikus, nagy dózisú kemoterápia, hacsak nem sikerül valahogy az ellenálló sejteket is maga alá gyűrnie, nem egyszerűen kudarcra van ítélve, hanem kifejezetten maga alatt vágja a fát.

Azzal, hogy előnyt biztosít a rezisztens sejteknek és elpusztítja természetes versenytársaikat, kitermeli a terápiának ellenálló sejtek "rohamcsapatát", amely olykor már hónapokkal, de legfeljebb néhány évvel a kezelés elhagyása után újból kifejleszti a daganatot. Ez a kiújult tumor a korábban alkalmazott kezelésre már nem érzékeny - olvasható a közleményben.

A kutató - a tumorgyógyászatban évtizedek óta lappangó hagyományhoz nyúlva - a kemoterápia jóval szelídebb formáját javasolja, amely csak addig alkalmaz magas dózisokat, amíg a daganat exponenciális növekedését meg nem állítja, azután a tumor méretét folyamatosan figyelve úgy módosítja az adagolást, hogy ne bontsa meg a kezelésre érzékeny és annak ellenálló sejtpopulációk közötti érzékeny egyensúlyt.

Forrás: MTI
Fotó: commons.wikimedia.org