SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A kisgyermekek hirtelen, heves köhögése komoly bajt jelezhet!

Családinet [cikkei] - 2016-02-09
Ha a kicsi játék, vagy evés közben egyik pillanatról a másikra heves köhögésben tör ki, akkor elképzelhető, hogy félrenyelt, vagy lenyelt valamit. Egy apró falat, vagy játékdarab is okozhat súlyos tüneteket.

Gyermekkorban gyakori eset

Már a mászni tudó gyerekek is mindent a szájukba vesznek, így ismerkednek a körülöttük lévő tárgyakkal. Szívesen kóstolgatják a földön elérhető lehullott apró tárgyakat – gombokat, pénzérmet, apró magvakat – de a hozzátáplálás során is előfordulhat, hogy a szilárd étellel még épp csak ismerkedő gyerek félrenyel. Ez még a legóvatosabb szülő mellett is megeshet, hiszen elég egy kis nevetés, vagy sírás, tüsszentés ahhoz, hogy az éppen a szájában lévő falat a légcsőbe kerüljön. Ilyenkor a szervezet köhögéssel védekezik, így próbálja meg a légutakat megtisztítani.


Betegség, vagy idegentest?

Az idegentest lenyelése kapcsán fellépő köhögés egyértelműen különbözik a betegségek, kórokozók következtében fellépő köhögéstől – magyarázza dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont gyermekorvosa. „Ilyen esetben a köhögés mindig nagyon hirtelen jelentkezik, görcsös jellegű, a gyermek ijedt, levegő után kapkod, a nyakához nyúl, arca kipirult az erőlködéstől. A félrenyelés azonban nem mindig jár intenzív köhögéssel, okozhatja a légutak teljes elzáródását is. Ilyenkor a gyermek képtelen köhögni, vagy lélegezni, rövid időn belül elveszti az eszméletét.”


Mit tegyünk, ha a gyermek félrenyelt?

Ha a gyermek köhög, akkor bíztassuk erre a továbbiakban is, így van rá esély, hogy felköhögi a félrenyelt falatot. Nézzünk a szájába, és ha látszik az idegen test, távolítsuk el. Ha nem látható, üljünk egy székre, a gyermeket fektessük a lábunkra úgy, hogy a feje kissé lelógjon. Egyik kezünkkel támasszuk meg a mellkasát, a másik kézzel határozottan, de nem túl erősen 4-5 alkalommal mérjünk ütést a két lapocka közé a hátára. Ezt követően nézzük meg, hogy látszik-e az idegentest. Ha nem, ismételjük tovább a műveletet.
Csecsemőknél is hasonlóan végezzük a mozdulatot, náluk azonban az ujjbeggyel mérünk ütést a lapockák közé, és a hátukra fordítva mellkasi lökést is végzünk ötször.


Tüdőgyulladást is okozhat!

Előfordulhat, hogy a köhögés megszűnésével a gyermek újra kap levegőt, látszólag megszűntek a panaszai, ám ez megtévesztő lehet. A légutakban maradt idegen testre – még ha a légzést közvetlenül nem is akadályozza - az idővel megjelenő asztmatikus légzés, hörgőtágulat, vagy tályog hívhatja fel a figyelmet. Antibiotikumra nem reagáló tüdőgyulladás esetén is gondolni kell erre a lehetőségre. Gyanú esetén röntgen vizsgálatra és hörgőtükrözésre kerül sor. Az altatásban végzett hörgőtükrözés során, az orvos fogók segítségével az idegentestet is eltávolítja.

Mit kell tenned, ha félrenyelt a gyerek? Tudj meg mindent a fulladás esetén végzendő elsősegélynyújtásról! 
 

Forrás: www.allergiakozpont.hu
Fotó: www.flickr.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Lehet, hogy te is ADHD-s vagy? A felnőttkori ADHD 8 árulkodó jele

Sok szülő akkor kezd el gyanakodni saját ADHD-jára, amikor a gyermekét kivizsgálják, és a tünetek feltűnően ismerősnek tűnnek. Nem véletlenül: az ADHD gyakran halmozódik a családokban, felnőttkorban pedig sokkal kevésbé látványos lehet, mint gyermekkorban.

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

Egyedülálló szülő vagy? Ezt intézd el, hogy megkapjátok a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást

Bár az egyszülős családok gyermekei is jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra, nem mindenki kapja meg automatikusan. Ha a Magyar Államkincstár rendszerében nem szerepelsz egyedülálló szülőként, érdemes mielőbb pótolni a szükséges bejelentést, különben elmaradhat a kifizetés.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja