|
Kérdezz-felelek
Köszönöm szépen a "Kéz-száj-láb újrafertőzés?" kérdésemre adott válaszát.
A nagylányom már megkapta a bárányhimlő elleni védőoltást, a kicsi majd a későbbiekben kapja. A nagyl?nyon néha szoktak jönni nagy, gyulladt pattanások, amit már egyszer bárányhimlőnek néztek, de eddig nem ilyen nyomot hagyott.
A kérdés kiírása óta a korábban körülírt kiütések mellett a lábszárán találtam a mellékelt, szerintem tipikus kéz-száj-láb kiütést is.
M?r 2 hete el vannak különítve a lányok. Szükséges még az elszeparalásuk, ha a nagylányon még jönnek a kiütések? Már hiányolják egymást, de első az egészség (a pici hétfőn kapja a Bexero-t).
Válaszát előre is köszönöm!
Mivel a vírust még mindig hordozhatja a nagyobbik lány, ezért javasolt egyelőre a további elkülönítésük, különös tekintettel a tervezett oltásra. Amennyiben többször jelentkezett már ilyen jellegű kiütés a lábszár bőrén, akkor az nem a kéz-láb-száj betegséghez tartozik, hanem más kivizsgálást (pl. széklet féreg) igényel.
Üdvözlettel:
Kérdésem a nagyobbik gyermekem, kisebbik (4 hónapos) gyermekemtől való elkülönítésének szükségességére irányul.
A 3 éves kislányom kéz-láb-száj betegségének tünetei 14 napja jelentkeztek. A férjem 7 nappal később kapta el töle. A konktakt szoros köztük azóta is.
A lányomnak 14 napja a combján pattanáshoz hasonló kiütések jöttek (a későbbiekben persze a kezén, a száján és lábán is megjelentek a "klasszikus, hólyagos" betegséggel járó, tipikus bőrtünetek is.), egyre több lett: kisebb piros kiütés, közelröl nézve fehér középpel. Az érdekes az volt, hogy pár nappal később ez a típusú is mintha elszáradt volna minimálisan, de nem hámlott még le és lehet nem is fog.
A gondom az, hogy a lányomon 1 hétig nem jött új kiütés, majd 4 napja újra jönnek ezek a piros, pattanáshoz hasonló kiütések. Minden nap l?tok rajta egy újat. Az arcán is van 1, annak nem fehér a közepe, napok óta az csak piroslik. Ha engedi csatolni küldök egy képet a combjáról.
Újra elkaphatta a férjemtöl? Fertőz még a kislányom vagy összeengedhetem m?r a 4 hónapos tesójával?
Válaszát előre is köszönöm.
Amennyiben a 4 hónapos pici szopik, az jelentős - de nem teljes - védelmet biztosít a fertőzés ellen. Egy-egy kiütés még megjelenhet, mert a kéz-láb-száj fertőzés ellen nincs teljes védettsége. Nem valószínű, hogy visszakapta a fertőzést, inkább az lehet, hogy még mindig vannak benne vírusok. A kiütés kicsit hasonlít a bárányhimlőhöz is - arra kapott a nagyobbik védőoltást?
Üdvözlettel:
Kislányommal kapcsolatban szeretnék kérdezni. 4 éves lesz augusztusban alapbetegségről nem tudunk. Azt írnám le ami eltért és megmondom őszintén aggódom. Kislányom 106 cm 20 kg, elég válogatós. Néha a talpán kiütéseket tapasztaltam illetve elég izgő mozgó gyermek ezért döntöttem egy vizsgálat mellett. Gasztroenterológián jártunk vérvételen (gyanakodtam, hogy a tejre lehet allergiás) és a következő értékeket kaptuk. Keratinin meghatározás 36nmol/l (ref 40-90). RDW-SD (RBC distribution width) 37,6 fl (ref 41,2-53,6). Thrombocytaszám 477 G/l (ref 150-400). anti TPO: 89 IU/ml (ref 0-60). D vitamin 70,580 nmol/l (ref 75-300). Illetve allergia vizsgálata volt tehéntejre 0,60 KU/l (ref 0-0,34) illetve fokhagymára 0,79 KU/l (ref 0-34)jött ki. Azt szeretném megkérdezni, a LDH, Thrombocytaszám, kreatinin szint miatt kell aggódnom? Az anti TPO érték mitől lehet magasabb, endokrinológiára szükséges továbbmenni? Allergia gyanút felveti a vizsgálat eredménye a tehéntejre?
Válaszát előre is köszönöm!
Egy aggódó anyuka
A laborértékeket kiemelve a többi lelet közül nem lehet értékelni. Vannak teljesen normális értékek, amik meg vannak csillagozva (pl. az alacsony kreatitin csak azt jelzi, hogy sok folyadékot ivott és nincs vesebetegsége). A tehéntej spec. IgE, a D vitamin és antiTPO értékeket avval az orvossal kell megbeszélni, aki a vizsgálatot kérte. Mivel gasztroenterológiai rendelésen jártak, valószínűleg a lisztérzékenységet is vizsgálták, de erről nem küldött információt.
Üdvözlettel:
3.5 éves a kisfiam.
8-10 napja náthás,az elmúlt héten pár napig hőemelkedése is volt és hurutosan köhög.
Az orvos sinupretet javasolt de sajnos kiérzi minden üdítőből így nemnagyon issza meg.
Nagyon nehéz vele sajnos bevetetni a gyógyszereket mert rendkívül dacos!
Az orrát most már úgy ahogy kifújja de azért még én is szívom neki orrsziporszival.
Már szinte semmi nem jön de még mindig szipog!
Tengervizes orrsprayt és estére nasivint fújok neki.
Mit tudnék még tenni a náthája ellen?
Köszönöm szépen a segítségét!
Amennyiben már csak az orra folyik, akkor a gyógyszert szükségtelen bevetetnie. Viszont a Nasivint 5-7 napnál tovább nem javasolt használni, mert tönkreteszi az orrnyálkahártyát. Lehetséges, ha semmit nem szed és az orrát sem piszkálgatják, akkor abbamarad a szipogás is.
Üdvözlettel:
Az 5,8-as vércukor szint akár éhgyomorra, akár étkezés után elfogadható. Amennyiben új tűvel történt a szúrás, akkor semmi baja nem lesz a kislányának. Ha az aluszékonyság nem szűnik és a bepisilés új tünet, akkor a gyermekorvost is feltétlenül 1-2 napon belül fel kell keresni. (Lehet mérési hiba is!)
Üdvözlettel:
Kislányom 3 éves szobatiszta. Amikor nagy dolgát végzi a bilibe azt veszem észre hogy a széklete "eleje" sötét színű a "vége" pedig világos, sárgás színű. Elnézést, hogy így fogalmaztam..
Mivel többször látom ezt már kezd foglalkoztatni a dolog, nincs e valami baj.
Ön szerint ez normális?
Egyébként nem túlsúlyos nincs semmilyen alapbetegsége egészséges kislány.
A széklet színét részben az elfogyasztott táplálék adja, másrészt a bélbe ürülő epe is megfesti. Amennyiben hosszabb időt tölt a bélsár a bélben, akkor sok víz visszaszívódik, ettől keményebb és sötétebb lesz. Valószínűleg ez okozza az Ön által megfigyelt színkülönbséget is. Problémát csak akkor jelentene, ha 3 napnál tovább nem lenne széklete a kislányának, vagy teljesen fehér, esetleg véres/fekete lenne a széklet egy része.
Üdvözlettel:
Gyermekem 11 hónapos 1hónapos kora óta hurutos panaszokkal küszködünk , egyik betegség ől a másikba mentünk bele. Felmerült picibaba korban , hogy refluxos lehet , nem bukott. anyatejhez kapott gastrotus babyt nem javított a hurutos helyzeten, 1,5 hónapja tejmentes tápszert kap teljesen le álltunk a tejtermékkel ,ez sem segített.
1hónapja Felszúrták a fülét zinnat antibiotikumot kapott, ez után javult a helyzet majd 4 nap múlva magas láz, 4 nap után újra antibiotikum suprax, jobban volt, 5nap múlva gyulladt torok sumamed antibiotikumot írtak fel neki hétfőn, láza elmúlt közérzete is , ma viszont 5nap eltelt?vel újra magas 38,3-39,3 fokos láza volt torka úgy láttam piros ??
A fülorrgégész orvos megnézte a második antibiotikum kúra után , azt mondta két hete hogy teljesen meggyógyult ,de akkor is még volt hurut ,amire azt javasolta antihisztamin csepp még 2 hétig és javulni fog??+ isoprinosin szirup
Milyen vizsgálatra vigyem ,mit javasol?
Esetleg Önhöz hogy tudok időpontot kérni?
Nagyon szeretném ha tudna segíteni nekünk , igaz nem Budapestiek vagyunk , de mindenképp elmennénk egy rendelésre.
Mivel nagyon elhúzódik a betegség és kilátástalan a helyzet nem tudom hova tudnám elvinni amivel előrébb lennénk
Mivel kisgyermekét valóban sok orvos látta, és eddig egyetlen kezelés sem volt teljesen eredményes, ezért megértem kétségbeesését. Szívesen fogadom szakrendelésemen, de mindenképpen személyes vizsgálatra. Oda nemcsak budapesti betegek jönnek. Amennyiben a Budai Allergiaközpontba nem kapnak 2 héten belüli időpontot, akkor az interneten tájékozódjanak más ambuláns vizsgálati lehetőségről.
Üdvözlettel:
Sajnos ez arra utalhat, hogy a kullancs fertőzött volt. Javaslom a megfelelő antibiotikus kezelés megkezdését. Emiatt vigyék vissza a gyermekorvoshoz.
Üdvözlettel:
12 hónapos kisfiam ma délelőtt hátraborult ülő helyzetből és beütötte a fejét a járólapba. Nagyon megijedtem, mert olyan volt, mintha reccsenést is hallottam volna a koppanás mellett, azonban a kisfiam még csak nem is sírt, csak nézett rám meglepődve. Szinte azonnal fel is kaptam vigasztalni, de ezt követően sem sírta el magát. Eszméletét nem vesztette el, nem hányt, nem volt aluszékony, közérzete/viselkedése nem volt eltérő a megszokottól. Folt és púp sem lett az ütés helyén estig sem. Talán a mozgása volt picit bizonytalanabb utána 1-2 percig, miután letettem a szobájában, és próbált volna felállni - de ez még egyébként sem mindig megy neki teljesen stabilan. Nagyon aggódom (a reccsenő hang miatt, ha tényleg azt hallhattam), hogy lehet-e mégis bármi baja? Elvigyem-e megnézetni, vagy elég ha figyelem őt itthon még pár napig, hogy van-e változás az állapotában? Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Leírása alapján, hogy sem púp, sem fájdalom nincs a történtek után a fején, ebből arra következtetek, hogy nem történt nagy baj. Egy éves korra már elég kemény a koponyacsont és az ülő helyzetből való hátraesés nem olyan magas, ami súlyos következményekkel járna.
Üdvözlettel:
A háziorvos jól mondta, ilyenkor a kenyérbél (gondolom erre utalt a tömény kifejezés) fogyasztása előnyös, mert az "becsomagolja" az üvegszilánkot. Most már késő bármit is tenni. Remélhetőleg nagyon kicsi volt és azért nem vette észre. A kiürítésnél is lehet probléma, ha a széklet felszínére kerül a szilánk.
Üdvözlettel:
Olyan kérdésem lenne önhöz,hogy mitől lehet folyton beteg a 2éves gyerek. Láza nincs ,csak köhög és sok az orrváladéka.
Kap C-vitamint ,vasa rendben.(nemrég volt laborja)
Hideget nem iszik,eszik.Az utóbbi időben a beteg családtagok közelébe sem ment,itthon pedig senki sem beteg mégis mindig folyik az orra.
Mit tudnánk tenni a folytonos megfázás ellen? Mivel erősíthetnénk az immunrendszerét ?
Válaszát előre is nagyon köszönöm !
Szép napot!
Érdemes lenne egy gégészeti vizsgálatot kérni. Ha ott nem találnak semmi eltérést, akkor a refluxtól lehet köhögni úgy, hogy nem hurutos a gyermek.
Üdvözlettel:
Olyan kérdéssel fordulok önhöz ,hogy mi lehet a gond.4napja reggelente a 2éves kislányunk hányással indítja a napot.
Folyik az orra ,de nem vészesen ,maximum 2x törli/töröljük mégis a hányás ?takony? és nyál keveréke reggelente.
Iszik,eszik.Nem viseli meg a reggeli hányás.
A gyerekorvos tanácstalan.
Önnek mi a véleménye mi lehet a gond ? Válaszát előre is köszönöm !
Ha hétfőig sem szűnik meg a hányás, akkor vagy vissza kell vinni a gyermekorvoshoz, vagy gégészetre.
Üdvözlettel:
3.5 éves kisfiam napok óta visszatartja a székletét.
Pecsételve persze jön ki valamennyi de nem engedi el magát.
Glicerines kúp semmit nem hozott ki,levolac szirupot adtam neki tegnap,ma már volt egy kevés széklete.
2 héttel ezelőtt szedett Aksolint,már kb az 5.naptól mondta hogy fáj a hasa,a délutánokat végigfeküdte de betudtam annak,hogy beteg.
Sajnos ez még mindig így van.
Ez valami dac lehet,vagy az antibiotikum birította fel ennyire a korábbi rendszeres ürítést?
Normaflore-t adtam neki végig az antibiotikumos napokon,sőt még azóta is itatok vele 2-3 naponta.
Egyszer már csinált ilyen korábban,akkor a bili előkerülése hozta elő ezt a viselkedést.
Szobatiszta már de még sajnos mindent pelenkába végez.
Most ő mondta,hogy rá szeretne ülni,megdicsértük pedig nem jött neki semmi.
Nemtudom,hogy mit rontottunk el.
Köszönöm szépen a válaszát!
Az antibiotikum felborítja a bélflóra összetételét, ami hatással lehet a széklet állagára. Talán egy másik probiotikum jobb lenne! Nevelési tanácsadóval érdemes megbeszélni a széklet helyzetet, lehet hogy túlságosan központi kérdés ez - ezért is alakulhat minden a bili-pelenka körül.
Üdvözlettel:
Két kérdésem volna Önhöz.
1. A kisbabamom pattanasszeru kiütések vannak egy ideje, az utóbbi időben mintha még jelentősebben latszananak (nagyobbak lettek szerintem újabb helyen). Új tapanyaghoz nem köthető. Hol jobban, hol kevesbe latszik. Tapszeres, hónapok óta ugyanazt eszi. Fotót csatolok.
2. Kisbabám c tartassal született. Szerintem dominansabb volt a jobb keze, nehezen hasalt, alkartamasz helyett sokat repulozott. Most egyre többet negykezlabazik 6 hosan, kuszni nem akar. Kúszó pózt felveszi labaival, kezeivel, de úgy látom gyengék a karjai. Inkább hatracsapja repulozik, nem halad. De nem is akarom sürgetni, csak félek, hogy rögtön mászni fog. Nagy gond ha kimarad a kuszas? Végig jártunk devenyre. Viszont a panaszok ellenere nem kell mennünk, kusztatjuk sokat devenyes javaslatra, de egyelőre nem javul, sőt. Van esetleg masfele torna amire erdemes lehet menni (pl FDM? ). Vagy legyünk türelmesek?
Előre is hálásan köszönöm!
A bőrtünetekkel kapcsolatban a fotó alapján úgy tűnik, hogy ezek nem aggasztóak, nem is allergiára jellemzőek. Inkább helyi kezelést igényelnek.
A mozgásfejlődéssel kapcsolatban inkább gyermek neurológiai szakrendelést lenne érdemes felkeresni, ha romlani látják a helyzetet.
Üdvözlettel:
Amennyiben csak kis köhögése volt, az azt jelenti, hogy a gége környékén akadt el a falat, amit valóban ki lehet köhögni. Súlyosabb, ha a légcsőbe, vagy még lejjebb jut a falat (vagy bármi más tárgy). Ezt nagyon erős, heves köhögés jellemzi. Félrenyelés esetén szükséges a szakorvosi vizsgálat.
Üdvözlettel: Dr. Hidvégi Edit
3,5 éves kisfiam nem akarja elhagyni a pelenkát teljesen.
Oviba jár,szobatiszta,nem pisil be,de amikor itthon van kéri a pelenkát a kis és nagydologhoz is.
Éjszaka alsónadrágban alszik baleset nélkül.
Tavaly nyáron vettük le először róla a pelenkát.
A bili vagy a wc nem érdekelte sem azelőtt,sem most.
Annyit tudunk,hogy az oviban már 1 hónapja ráül a kis wc-re de nem tudjuk hogy tényleg pisil e?!
Hétvégén megint erőltettük hogy üljön bilire,ennek eredményeként azóta csak nagy könyörgés árán pisil.
Ma 15 órakor pisilt utoljára, legközelebb csak reggel fog mert ő visszatartja,meg is mondta!
Nevelési tanácsadónál voltunk vele 5-6 alkalommal de igazán ő sem tudott javítani a helyzeten.
Nagyon félek hogy tönkremennek a veséi vagy valamelyik szerve.
Hogy lehet ilyen önfejű egy ennyi idős gyermek?!
Köszönöm a válaszát!
Leírása alapján tényleg pszichés tényezőknek lehet szerepe. Mivel minden szakember más, próbálják meg egy másik pszichológus segítségét igénybe venni a korábbi nevelési tanácsadó helyett.
Üdvözlettel:
Minél hamarabb gyermek gasztroenterológiai kivizsgálása szükséges!
Üdvözlettel:
A kislányom 8 hetes és csendesrefluxal küzdünk.
Mivel jól gyarapodunk ezért az alap hozáállás, hogy kinövi. A legnagyobb tünet, hogy hatalmas nyelések vannak szinte folyamatosan, és a vizszintest nem viseli jól.
Volt, hogy a nyeles utan sirva fakadt a fájdalomtól a pici. Ezt ugy latom a gastrotus eleg jól kezeli. Igaz nem minden esetben és kicsit szerintem fogja is a hasát. De jobb mint a minden nyeles után sírás, főleg hogy a nyeldesések szonte folyamatosak.
Plusz voltunk magánrendelésen, ahol tejalergiára gyanakodtak mert erősen ki van száradba a baba bőre a homlokan és piros pöttyök voltak a nyakán.
Pepti illetve pregomin tapszert javasoltak, de felhivtak a figyelmet hogy savasithat.
Mi a pregomin tápszer melett döntöttünk. 10 napja ezt esszük, plusz infacolt elötte és gastrotus-t utána és nutriton sürítőt a tapba, mert a higsága miatt nem maradt a babában.
Az lenne a kérdésem, hogy talán AR tápszerre vissza lehetne-e állni a teljesen tejfehérje mentes tápról? Vagy kötelezzük el magunka melette és várjuk ki a 4. Hónapot mikor megkezdhetjük a hozzátáplálást? Azt latom, hogy a kislány kicsiket, de gyakran nyálazzik. Evés utan 3 óraval is. Plusz itt vannak a folytonos öblös nyelések amina gastrotuss segít. Van értelme a pregominnel kínozni a kislányt? Vagy a tejalapu tápnál is ugyanennyi sava lenne? A nyakán javult a pirosság a kicsinek, de a homloka ugyanolyan száraz az olajozás ellenére is.
Vagy ha maradjunk a prigomintnél, akkor esetleg a gastrotust belekeverhetem közvetlenül? Az csökkentené a savasságát?
Köszönettel
Kósa Gergelyné
A tejmentes tápszerek valóban gyakran okoznak savasságot és erősítik a bukogatást, kivéve, ha valóban tejallergia okozta a bukásokat. A nyak pirossága is attól lehetett, hogy a kicsorgó váladék megült a nyakában. A Gastrotuss eredményessége jó jel, szerintem adják továbbra is, de semmiképpen nem a tápszerhez keverve, mert akkor elvész a hatása. AR tápszer esetén nem kellene sűrítőt keverni a tápszerhez. A homlok szárazsága lehet egy bőrtünet (a koszmó részjelensége), olajozás jó lehet, illetve fürdetésnél az arcra ne használjanak semmilyen fürdetőt.
Üdvözlettel:
Azt szeretném kérdezni, hogy a fodormenta tea fogyasztható e gyermekkorban? 3 éves kislányon hipertrichózis látható. De azt mondták ne kezeljük semmivel... Ami miatt aggódom. Azt olvastam, hogy a fodormenta és a fűrészpálma segíthet. Gyermek esetéről viszont nincs szó...
A hipertrichózis gyakran családi eredetű, öröklött, ezen valóban nem igen lehet változtatni, ha a hormonális kivizsgálása megtörtént. Nem valószínű, hogy ezek a gyógynövények segítenek rajta. A fodormenta íze elég erőteljes, kicsi gyermekek nem mindig tolerálják. 6-7 éves kor alatt nem ajánlanám.
Üdvözlettel: