Dr. Hidvégi Edit

Kedves doktornő!
A tanácsára lenne szükségem az én kisfiam novemberben lesz 8 éves, most végezte az első osztályt. Ő egy 6 éve várt lombikbébiként született kisfiú, én alapvetően egy elég sok mindenért aggódó és félő anyuka vagyok, amit igyekszem a gyerekeim felé kevésbé kimutatni, (a kisfiamnak van egy 3 éves huga, ő is lombikbébi volt). A problémám az, hogy bár ő egy nagyon kedves, mások álltal is jó gyereknek mondott kisfiú, soha sem az óvodában, sem az iskolában, nem volt rá semmi panasz, de mindentől fél sőt retteg. Még velünk alszik egy szobába, pedig van saját szobája. A dolgoktól való féleme, többnyire egy idő után pánikba esik és össze hányja magát. Ma például élete első táborába vittük, ő szeretett volna menni. Este beszéltünk vele telefonon, és elmesélte, hogy vacsora után, valaki azt mondta, hogy betörtek az ő szobájukba és a lányok szobájába, ez után rohant a lányok szobájába és ott a stresztől, mert annyira megijedt hányt egy nagyott. Amire a tanító néninek az volt a válasza, hogy ilyet nem illik csinálni, a többi gyerek pedig akikkel egy szobában kell ma aludnia elhúzodott tőle (egy iskola termében vannak letéve szivacsok, amit ők oda tesznek ahova akarnak), már előre félek, hogy hogy fog telni a mai éjszakája, pedig az éjszakáktól félt legjobban az egész táborral kapcsolatban. Abban kérném a segítségét, hogy hogyan segíthetnék neki, hogy legyőzhesse a félelmeit, vagy legalább kordába tudná tartani, hiszen ez a hétköznapi életét is rontja, vissza tartja egy csomó mindentől, sőt talán ez miatt a barátkozás - barátszerzés is sokkal nehezebb számára.
Köszönettel:
Kriszti