SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

N-acetilcisztein: új lehetőség a policisztás petefészek (PCOS) kezelésében

Prof. Dr. Balázs Csaba [cikkei] - 2015-03-11
A PCOS jelentése policisztás ovárium szindróma. Bár az elnevezés csupán a petefészek (ovarium) betegségére utal, mégis számos egyéb eltérés is áll a hátterében, melyek szerteágazó tüneteket produkálnak. A betegség előfordulása gyakori, de a betegek számát csak becsülni lehet. Megközelítőleg a nők 5-10 százaléka lehet érintett. Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom ezzel a betegséggel, ezért az elmúlt év végén megjelent legújabb információkat kívánom megosztani kedves Olvasóimmal.

A PCOS kialakulásában döntő szerepet játszanak az örökletes tényezők, de környezeti faktorok által is jelentős mértékben súlyosbított betegség, aminek kialakulása általában már a pubertás előtt megindul. A hormonrendszerben keletkező zavar jellemzően nem egyik pillanatról a másikra jelentkezik, a tünetek a legtöbbször hosszú időn át, folyamatosan alakulnak ki. Egyéntől függően előfordulhat az is, hogy nem az összes, csak egy-két tünet jelentkezik.

A PCOS tünetei:
- Rendszertelen vagy hiányzó peteérés és menzesz
- Meddőség
- Sok, apró ciszta a petefészekben
- Aknés, pattanásos bőr
- Emelkedett inzulinszint a vérben, inzulinrezisztencia vagy lappangó diabétesz
- Megnövekedett szőrzet az arcon és a testen (hirzutizmus)
- Hajhullás, esetleg férfias jellegű kopaszodás
- Súlyproblémák, elhízás


Fontos megjegyeznem, hogy az elhízás nem csak a PCOS következménye, de egyben kiváltó oka is lehet. Az elhízás gyakran jár együtt a metabolikus szindrómának nevezett kórképpel. A metabolikus szindróma jelei a magas koleszterin, megnövekedett vérzsír- és vércukorértékek. Mindezek együttese, különösen öröklött hajlam esetén nagymértékben növeli a PCOS kialakulásának kockázatát.

Hogyan állapítható meg, hogy a tüneteket a PCOS okozza?

A PCOS vizsgálata az un. Rotterdami kritériumok alapján történik. A diagnózis akkor állapítható meg, ha:
két tünet jelen van a következő háromból:
             a./ a peteérés és tüszőrepedés időleges elmaradása, vagy végleges megszűnése
             b./ androgén (férfihormon) túlsúly klinikai és/vagy laboratóriumi jelei
             c./ ultrahanggal igazolt PCO (1. ábra)

A pontos diagnózis felállításához tehát endokrinológiai és nőgyógyászati ultrahang vizsgálat egyaránt szükséges. Ezen kívül vizsgálni kell a fokozott szőrnövekedés súlyosságát, a hajhullás mértékét és jellegét, a Cushing-kór jeleit, illetve az acantosis nigricanst (sötét foltok megjelenése a bőrön). A vizsgálat ki kell, hogy terjedjen a testsúly, has körfogat és vérnyomás mérésére, valamint a nőgyógyászati vizsgálatra is. A betegség pontos okainak felderítése kapcsán a hormonértékek eltérő időszakokban történő mérésére is szükség van. A hormon vizsgálatok egy részét a ciklus (ha van) első napjaiban (2-4. nap között) kell végezni. A ciklus második felében (szabályos ciklus esetén a 21-25. nap között) mért progeszteron szint az ovuláció megítélésére szolgál, ez különösen fontos a kezelés hatásosságának lemérése során. Szükség van a teljes körű zsíranyagcsere (lipid) vizsgálatra, a szénhidrát anyagcsere időszakos ellenőrzésére, a kortizol és menzeszzavar esetén, a pajzsmirigy diszfunkció kizárása céljából TSH vizsgálatra, valamint a Cushing-kór mérsékelt gyanúja esetén is, ennek megfelelő érzékenységű szűrővizsgálatra is.

1. ábra: PCOS képe

Amennyiben a spontán megtermékenyülés nem jár sikerrel, akkor az estek egy részében sor kerül az IVF-re, ami a tápedényben történő megtermékenyítést és a megtermékenyült petesejt visszaültetését jelenti (2. ábra).

2. ábra: In vitro fertilizáció (IVF) elve

Az első lépés a clomifen citráttal történő kezelés, amellyel a peteérés kiváltható és az így nyert petesejtek a tápedényben megtermékenyíthetők. Jóllehet a clomifen citrát az ún. „arany standard” világszerte, ennek ellenére az esetek 15-40%-ban a gyógyszerrel szembeni rezisztencia miatt nem sikerül a megfelelő minőségű petesejtnyerés. Ebből a szempontból úttörő eljárás az n‑acetilciszetin (NAC) nevű gyógyszer. Azt mutatták ki, hogy n‑acetilciszetin 1.2 g/nap dózisban adva a  clomifen citráttal együtt (100 mg/nap) öt napon át jelentősen növelte a peteérési és terhességi arányt PCOS betegekben (P < 0.0001). A módszer előnye, hogy olcsó és megfelelő kivizsgálás után sikerrel alkalmazható.
A gyógyszer hatásának mechanizmusa összetett (1. táblázat).

1. táblázat: Az  n-acetilcisztein hatásainak mechanizmusa

Miután ez a gyógyszer itthon is hozzáférhető, várható, hogy a kutatás eredményeként egyre több egészséges baba születhet mindannyiunk örömére.

Indexfotó: tinafranklindg / Foter / CC BY

betöltés...
betöltés...
Prof. Dr. Balázs Csaba

Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Lezárult a vizsgálat Egressy Mátyás ügyében, arról, hogy volt-e drog a szervezetében

Az egész országot megrázta a 18 éves Egressy Mátyás halála. A hetekig tartó kétségbeesett keresés, a remény és a bizonytalanság után a hatóságok a Dunában találták meg a fiatal sportoló holttestét. A napokban lezárult a toxikológiai vizsgálat is, amely újabb kérdéseket vet fel, miközben a legfontosabbra talán sosem kapunk választ: miért kellett Mátyásnak meghalnia?

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja