SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Veszélyes lehet a gyógyszerek és az étrend-kiegészítők együttes alkalmazása

Családinet [cikkei] - 2014-11-13
Amikor vényköteles, vagy vény nélkül kapható gyógyszereket kapunk/szedünk számos esetben előfordulhat, hogy vitamint, ásványi anyagot vagy egyéb étrend-kiegészítőt is fogyasztunk. Gondolt-e már arra bárki, hogy mindezek együttes alkalmazása veszélyekkel is járhat?

Az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA orvosszakértője, Robert Mozersky szerint: "egyes étrend-kiegészítők fokozhatják, mások csökkenthetik a gyógyszerek hatásait."

Egyes étrend-kiegészítők megváltoztathatják a gyógyszerek felszívódását, lebomlását, kiürülését, ennek köszönhetően megváltozik maga a gyógyszerhatás is. Így meg kellene változtatni a gyógyszer/ek napi adagját is, ami nyilván önkényesen veszélyes lenne, orvosi konzultáció nélkül.

Szélsőséges esetben ez akár az életet is veszélyeztető tünetekhez vezethet. Egy élő példa: A HIV fertőzés, AIDS ellen alkalmazott gyógyszerek, vagy egyes szívbetegségek, a depresszió és egyéb betegségek gyógyszereinek hatását csökkentheti az orbáncfű, melynek készítményei az utóbbi években igen népszerűvé váltak. Adott esetben súlyos mellékhatás, állapotromlás állhat be a betegen.

Más példa: a warfarin (régi, közismert, vényköteles véralvadásgátló), a ginkgo biloba növényi kivonata, az aszpirin és az E-vitamin egyaránt véralvadásgátló hatású szerek. Ha valaki ezeket esetleg rendszeresen együttesen fogyasztja (pl. warfarint, mert orvosi előírás, és mellette multivitamin részeként E-vitamint), súlyosabb esetben vérzés, esetleg vérzéses stroke is előfordulhat.

Az étrend-kiegészítők népszerűek, igen széles körben alkalmazzák őket világszerte elsősorban vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, növényi hatóanyagok, aminosavak stb. Az amerikai CDC (Betegségellenőrző Hatóság) által végzett nemzeti vizsgálat 2005-2008-ban kimutatta, hogy a mintegy 72 millió (!) résztvevő amerikai kb. 34%-a fogyasztott valamilyen étrend-kiegészítőt gyógyszerrel együttesen.

Az emberek jelentős része azért szedi az étrend-kiegészítőket, mert ezekkel próbálja étkezését egyensúlyba hozni. Hangsúlyozzuk, hogy az étrend-kiegészítő fogyasztása NEM helyettesíti az étkezést, az egészséges, változatos táplálkozást!

Sokan úgy vélik, hogy a "természetes" anyagok, mondjuk növényi hatóanyagok, vagy a halolaj nem lehet ártalmas. Az FDA idézett szakértője ezt mondja: "ami természetes eredetű egyáltalán nem biztos, hogy mindig ártalmatlan is." Pl. számos testsúlycsökkentő készítményre mondják, hogy természetes, növényi eredetű, de a hatóanyagok bizony kölcsönhatásba léphetnek az együtt szedett gyógyszerekkel, és a fent említett veszélyek könnyen előfordulhatnak.

Gyermekkorban különösen veszélyes lehet a gyógyszerek és étrend-kiegészítők együttes alkalmazása. A szülőknek érdemes és fontos tudni, hogy a gyermeki szervezet lebontó mechanizmusai nagyon egyediek, más-más életkorban másképpen, más sebességgel működnek. Itt is fennáll a kölcsönhatások veszélye!

Más teljesen életszerű példa egy műtéti beavatkozás. Az étrend-kiegészítők egy része kölcsönhatásba kerülhet a műtét kapcsán (előtt-alatt-után) alkalmazott szerekkel, altatószerekkel, nyugtatókkal, izomellazítókkal, stb. Ezért javasolt a műtét ismert időpontja előtt kb. 2-3 héttel abbahagyni az étrend-kiegészítők szedését, így elkerülhetőek a káros kölcsönhatások, a pulzus, a vérnyomás eltérései, az esetleges vérzésveszély.

Terhesség, szoptatás idején szedett étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban mindig előzetes egyeztetés szükséges a kezelőorvossal, háziorvossal.

Mit tesz az FDA és mi a helyzet hazánkban az étrend-kiegészítőkkel?

Az amerikai gyógyszerhatóság ismeri az étrend-kiegészítőket gyártó és fogalmazó cégeket, és a piacra kerülő termékeket bejegyzi és elvégzi minőség-ellenőrzését is (vagyis, hogy nincsen benne szennyezés, megfelel bizonyos minőségi követelményeknek, helyes szöveg van a címkén, stb.) Az alkalmazással kapcsolatos ún. klinikai hatásosságot azonban nem vizsgálják.

Nálunk az OÉTI (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) végzi az étrend-kiegészítők bejegyzését, az ún. notifikációt, azonban itt minőség-ellenőrzés vagy hatásosság-ellenőrzés nem történik.

Amit érdemes mindig átgondolni

Ha valaki gyógyszer/eke/t és étrend-kiegészítőket együttesen kíván, tervez szedni, érdemes néhány dolgot átgondolni ennek megkezdése előtt:

  • Az orvosi rendelőbe vigyük magunkkal a gyógyszerlista mellett az étrend-kiegészítők felsorolását is, beleértve a napi dózisokat. Van, aki inkább egy szatyorba mindent bedob és elviszi az orvoshoz, ez kevésbé jó megoldás…
  • Ha megszokott napi gyógyszereink, és már ismert étrend-kiegészítőink mellé szeretnénk egy újat beilleszteni, ezt előzetesen beszéljük meg orvosunkkal.
  • Az orvosnak említsük meg azt is, ha egészségi állapotunkban valamilyen változás állt be, főként a terhesség, szoptatás, bármely újabb betegség, vagy műtét kapcsán.

Szerző: dr. Székely Gábor
Forrás: Egészségkalauz
Fotó: piyato/FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja