SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Létezik tartós megoldás is a rosacea-ra

Családinet [cikkei] - 2014-11-13
Az arcon megjelenő vöröslő területek sokakat zavarnak, így a legtöbben számtalan kozmetikai szerre költenek nagyobb összegeket, csak hogy eltűntethessék a problémát. A rosacea-nak nevezett állapot már viszonylag fiatal korban, akár a 30-as években is elkezdődhet. Dr. Sepa Györgyöt, a Trombózisközpont érsebész főorvosát arról kérdeztük, pontosan mit is lehet tenni a probléma ellen.

Nem ugyanaz, mint az egészséges bőrpír

A rozácea az arc ereinek a betegsége. Ezek ugyanis örökletes hajlam, betegségek (vérnyomás probléma, hormonzavar, bőratka), illetve külső tényezők következtében kitágulnak, és akár gyulladásos állapotba is kerülhetnek.

A betegség három stádiumra osztható: kezdetben az erek bizonyos hatásokra (pl. csípős, fűszeres, meleg ételek, forró italok, kánikula) ideiglenesen kitágulnak, az orcák vörössé válnak, majd a későbbiekben ez az állapot állandósul. A bőrpír megjelenhet az orron, a homlok középső részén, szimmetrikusan az orcákon. A következő fázisban már gennyes csomók jelennek meg, végül a legsúlyosabb stádiumban mindez kiegészül az arcbőr megvastagodásával, valamint az orron lévő ún. rhinophyma-val, ami az ott lévő faggyúmirigyek és kötőszövet karfiolszerű túlburjánzásával jár.

A rosacea tünetei:

  • az arc T-vonalában fellépő bőrvörösség, értágulatok
  • egyenetlen bőrfelszín, göbök, gennyes csomók
  • gyulladás
  • bőrérzékenység, égő érzés
  • arc ödémája

Magától nem szűnik meg

A rosacea nem csak esztétikailag zavaró, de kellemetlen, fájdalmas betegség is, így nem érdemes várni a megfelelő kezeléssel. Ma már többféle érerősítő és gyulladáscsökkentő gyógyszer, krém és kenőcs van a piacon, melyek bár a tüneteket csillapítják, ám legtöbbször végérvényesen nem szűntetik meg a problémát. Ezen kívül megfelelő életmóddal is sokat lehet tenni a tünetek romlása ellen. Éppen ezért lehetőleg kerülje az olyan tevékenységeket, melyek erősebb vérbőséggel járnak (pl. fűszeres ételek fogyasztása, szaunázás, napozás, szolárium).

Amennyiben tartósan meg szeretne szabadulni a rosacea-tól, arra is van megoldás, ugyanis radiófrekvenciás (RF) kezeléssel gyors és látványos javulás érhető el. A terápia úgynevezett termokoaguláció elvén alapul. Lényege, hogy egy vékony tűn keresztül alkalmazott nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás roncsolja az erek falát, így az összezáródik, és a benne lévő vér hirtelen megalvad, sejtjei szétesnek. A termokoaguláció pontosan ellenőrzött és irányított energiát használ, amely csak a célszövetre van hatással, de megvédi az azt körülvevő szöveteket, így teljesen biztonságos- mondja Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.

Az eljárás csupán minimális fájdalommal jár, érzéstelenítést nem igényel, és bármely bőrtípuson elvégezhető. A kezelés mellékhatásaként bőrpír léphet fel, ám ez pár nap alatt nyomtalanul eltűnik.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: www.flickr.com

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja