SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy levélnyi epilepszia gyógyszert vett be a magára hagyott 5 éves kisfiú - mit tegyünk, ha lenyelt valamit a gyermekünk?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-10-20
Egy 30 éves nő ellen emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A nő élettársával 6 gyereket nevelt, akik 1 és 8 év közöttiek voltak.
Rendszeresen magukra hagyta őket a családi házukban. Az egyik gyerek megmérgezte magát, olyan mennyiséget evett a gyógyszerből, hogy életveszélyes állapotba került. Mutatjuk, mire érdemes figyelni a háztartásban.

Az eset után azonnal intézkedett a gyámhatóság 

Vádat emeltek egy 30 éves nő ellen, aki rendszeresen magára hagyta gyerekeit. Az egyik alkalommal egyik gyermeke, az 5 éves kisfiú egy levélnyi epilepszia gyógyszert vett be, ezzel megmérgezte magát.

A rendelkezésre álló információk szerint az anya 2021. július 7-én bevásárlás miatt utazott el egy közeli városba, élettársa sem volt már otthon, ő dolgozni ment. Az 5 éves kisfiú, aki szülői felügyelet nélkül maradt, levett a szekrényről egy levélnyi gyógyszert, amiből akkora mennyiséget fogyasztott el, hogy életveszélyes állapotba került. 

Mentőhelikopterrel vitték kórházba, 10-15 nap alatt tudott meggyógyulni. A gyerekek azóta már nem a szüleikkel élnek, a gyámhatóság ugyanis intézkedett a hat kiskorú gyermek nevelésbe vételéről. 

Az ügyészség az édesanyát gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével, és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.

A vádiratban az ügyészség a következőket indítványozta:

  • a bíróság szüntesse meg az asszony szülői felügyeleti jogát,
  • ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amellyel 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását és gyógykezelését végezné.

 

Hogyan előzhetjük meg az ilyen baleseteket, és mit tegyünk, ha lenyelt valamit a gyerek?


Ne bízzunk a gyerekzárban!

Dr. Novák Hunor gyermekorvos az RTL Reggeli műsorában azt mondta, a legjobban úgy kerülhetjük el ezeket a baleseteket, ha a gyógyszereket és a vegyszereket olyan helyen tároljuk, ahol a gyerek egyáltalán nem érheti el. 

Hiszen a gyerekek szeretnek felfedezni, sokszor kitartóan próbálkoznak a gyerekzárakkal is, és gyakran sikerrel is járnak, ezért ezek sem nyújtanak megfelelő védelmet. A gyerekorvos azt mondta, sok gyerek kerül úgy intenzív osztályra, hogy csavarásbiztos üveget nyitott ki, vagy kijátszotta a gyerekzárat.
 


Varga Károly gyerekorvos: van, ami vicces, más életveszélyes!

Varga Károly gyerekorvos a Családinetnek azt mondta, ha valamit a szájába dug a gyerek, akkor az a légutakba vagy a nyelőcsőbe kerülhet. Ha lenyeli, és látszólag veszélytelen tárgyról van szó, tehát nem nagy és nem éles, akkor az a széklettel távozik. Ilyen esetben elegendő lehet az otthoni megfigyelés.
 

Az a teendő gombelem vagy biztosítótű lenyelése esetén

Néhány tárgy azonban kifejezetten veszélyes is lehet: például egy gombelem, amelynek tartalma kioldódhat a belekben, vagy egy biztosítótű, amely nyitott állapotban elhaláshoz is vezethet.

”Sokszor hívnak, hogy nem tudják, hogy lenyelte-e, de nem találják a gombelemet. Ilyenkor mindig mondom, hogy alaposan nézzenek körül. Az elem, főleg ha többet nyelt le, nagyon veszélyes tud lenni, a kiszabaduló savas anyag ugyanis elhaláshoz vezethet. De ugyanilyen veszélyes a biztosítótű nyitott állapotban, ha a nyelőcsőben megakad és felsérti, akkor egy komoly nekrózist, elhalást is okozhat” – figyelmeztet Varga Károly házi gyerekorvos.

Hozzáteszi, hogy a legódarabkák is veszélyesek lehetnek, ezért jó, ha inkább duplo-t adunk gyerekünk kezébe.

A gyerekorvos azt mondja, ha nem fémből készült tárgyat nyelt le a gyerek, azt a röntgen sem mutatja ki, ezért is kell nagyon elővigyázatosnak lenni.
 

Ha a következőkbe beleivott: azonnal kórház, életveszélyes is lehet

Fagyálló, gyógyszerek, maró hatású vegyszerek. Széles a paletta, és sajnos nem ritka, hogy ilyenekbe isznak bele a gyerekek. Ha arra gyanakszunk, hogy beleivott valamibe, akkor érdemes felhívni a Heim Pál Kórház toxikológiai osztályát, ott tudnak segíteni a leggyorsabban.

”Ezek a maró hatású anyagok nagyon ki tudják marni a nyelőcsövet. Vagy ha például gyógyszerbe iszik a gyerek. Egyes paracetamol tartalmú gyógyszereknél ugyanis a terápiás és a mérgező adag között nagyon kicsi a különbség. Ha a paracetamolból többet iszik, akkor a máját károsítja. Volt is egy ilyen esetem, mondtam, hogy azonnal forduljanak toxikológiára, és ki is mosták a gyomrát.”

A szakértő továbbá azt javasolja, hogy ásványvizes vagy üdítős üvegben ne tároljunk veszélyes anyagokat, hígítót, festéket, ecetet, stb., mert ez is könnyen veszélyforrás lehet.
 

Ne hagyjuk az asztalon a rágcsát!

Veszélyes lehet az asztalon kint hagyott mogyoró is. Ha lenyeli, akkor allergiás reakciót is kiválthat, ha pedig félrenyeli, abba szintén bele is halhat.

”Nem mindig veszik észre, mert sokszor nem azonnal jelentkeznek a tünetek. A sós mogyoró ilyenkor megszívja magát, és tüdőgyulladást vagy fulladást is okozhat.”
 

Ennyi idő alatt ürül ki

A szakértő szerint sok mindentől függ, hogy mennyi idő múlva távozik az idegentest a szervezetből.

”Függ attól, hogy mit és mennyit eszünk, hogy például mennyi rostot fogyasztunk. Létezik egy úgynevezett vékonybél tranzitidő is, ami mindenkinél más. A következő 2-3 napon belül azonban távoznia kell, ezért érdemes ezt figyelni” – hangsúlyozza Dr. Varga Károly.
 

Amikor tilos hánytatni

Dr. Varga Károly arra is felhívja a figyelmet, hogy ilyen esetben semmiképp ne hánytassuk a gyereket.

”Ha a maró anyagot visszaöklendezi, akkor még nagyobb kárt okoz. Ha lenyelte és hánytatjuk, esetleg azt nyeli félre. Etetni, itatni viszont lehet, a folyadék segíthet abban, hogy levigye.”
 

Légúti idegentest és fül-orr-gége ügyelet

A tünetek nem mindig jelentkeznek azonnal, ezért ha tudjuk vagy sejtjük, hogy valamilyen veszélyes dolgot nyelt le a gyerekünk, a Légúti idegentest és fül-orr-gége ügyeleten tudunk érdeklődni a teendőkről:

Idegentest, félrenyelés esetén
 

  • Hétfő: Heim Pál Gyermekkórház
  • Kedd: Heim Pál Gyermekkórház
  • Szerda: Bethesda Gyermekkórház
  • Csütörtök: Szent János Kórház
  • Péntek, szombat, vasárnap: változó, lásd: gyermeksos.hu


Kórházak elérhetősége

  • Heim Pál Gyermekkórház Tel.: 061/459-91-00, Cím: 1089.Bp., Üllői út 86.
  • Bethesda Gyermekkórház Tel.: 061/364-90-20, Cím: 1146. Bp., Bethesda u.3-5.
  • Szent János Kórház Tel.: 061/459-91-00, Cím: 1125.Bp., Diós árok 1.

A cikk tájékoztató jellegű, nem helyettesíti az orvosi tanácsadást!

Indexkép: Pexels képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja