SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kicsi, praktikus és veszélyes a gyerekre, mi az?

Családinet [cikkei] - 2014-07-10
Egyre gyakoribbak a magyar háztartásokban is, ám az óvatlan tárolás miatt, fokozottan veszélyesek lehetnek a kisgyermekekre. Fontos, hogy a szülők azonnal cselekedjenek, ha azt tapasztalják, hogy a gyerekük a szájába vette őket!

Az ÁNTSZ közleménye szerint Magyarországon egyre többen próbálják ki azokat a gélkapszulákat, amelyek koncentráltan tartalmaznak tisztítószereket. Ezzel összefüggésben növekszik a gyerekbalesetek száma is.

2013-ra az előző évekhez képest megháromszorozódott a kórházak által kezelt mérgezések száma. A legveszélyeztetettebb az egy, illetve a két éves korosztály.

A gélkapszulák a gyermekek számára figyelemfelkeltő színekben pompáznak, (pirosak, zöldek, lilák stb.). Így, ha a szülők nem zárt helyen tartják azokat, akkor a gyerekek érdeklődését könnyen felkelthetik. Szájba véve a kapszulák külső rétege nedvesség hatására azonnal feloldódik. Ez azért különösen veszélyes, mert előre kiadagolt, intenzív mosó-, illetve tisztítószert tartalmaznak, amelyek mérgezőek.

Mit lehet tenni, ha a gyerek lenyeli a kapszulát?

A koncentrált vegyi anyag tartalom miatt a mérgezési tünetek is súlyosabbak lehetnek, mint egy „átlag” mosószer esetében. Lenyelve hányingert, ismétlődő hányást okozhatnak, ezért elengedhetetlen a kórházi kezelés.

Fontos, hogy ha észleljük a mérgezést, azonnal hívjunk mentőt! Másrészt mossuk ki a gyerek száját, majd pedig itassuk vízzel. Ha a gyerek nem hány, ne hánytassuk! Ha szembe is került a koncentrátum, akkor mossuk ki bő vízzel a gyerek szemét!

Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálatának (ETTSZ) ingyenesen hívható számán (06-80-20-11-99) éjjel-nappal kaphat bárki információt, ha gélkapszulákkal kapcsolatos mérgezés esete állna fenn.

Ahhoz hogy elkerüljük a bajt, a legfontosabb a megelőzés. Mindig tartsuk jól visszazárható dobozban a kapszulákat, majd tegyük őket olyan helyre, ahol a gyerekek nem férnek hozzá. Olvassuk el a termék használati utasítását is, mert azok fontos információkat tartalmazhatnak – közölte az ÁNTSZ.


Kép: www.flickr.com
 

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja