SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Túlságosan álmos vagy napközben? Lehet, hogy magas a vérnyomásod

Családinet [cikkei] - 2014-08-04
Bár az álmosság és a fáradtság nem a magas vérnyomás betegség tipikus tünete, ám a háttérben megbújó alvási apnoe-nak már annál inkább. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától megtudhatja, hogy miként függ össze az alvás közbeni légzéskimaradás a hipertóniával, és hogy miként lehet segíteni a problémán.

Alvási apnoe az állandó fáradtság hátterében

Mindenkivel megesik olykor, hogy 7-8 óra alvás után is fáradtan ébred, és ez az egész napját végigkíséri. Ennek hátterében legtöbbször pszichés okok állnak, ám ha tartósan fennmarad ez az állapot, akkor könnyen lehet, hogy problémát az úgynevezett alvási apnoe okozza. Ez egyfajta alvászavar, mely során a betegnél légzéskimaradások lépnek fel, mivel a garatizmok ellazulnak, valamint a nyelv hátracsúszik. Maga az illető sokszor nem is riad fel légzésének akadozottságára, hanem a mellette fekvő lesz figyelmes a probléma következtében fellépő horkolásra, hirtelen horkantásra. Ez az éjszaka folyamán többször is megismétlődhet, így a beteg alvása nem lesz kielégítő, ami nappal jelentkező erős fáradtságot eredményez. - magyarázza dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

Az alvási apnoe jellemző tünetei

  • horkolás
  • reggeli száraz száj
  • éjszaka jelentkező légszomj
  • nappali fáradtság
  • koncentrációzavar

Magas vérnyomáshoz is vezethet

A nem kielégítő alvás az egész szervezet működésére hatással van, így számtalan problémához vezethet az alvási apnoe. Ezek közül az egyik leggyakoribb a magas vérnyomás, mivel normál esetben alvás közben a vérnyomás 10-20 százalékot is csökkenthet, viszont ha légzéskimaradás lép fel, akkor a szimpatikus rendszer aktivitása fokozódik, és nagyobb mennyiségű adrenalin kerül a véráramba, ami megemeli a vérnyomást. Sőt, tanulmányok szerint ez a „túlfeszültség” az ébrenléti állapotban is megmarad, így a vérnyomás nem képes normalizálódni.

A tartós fáradtág figyelmeztető jel lehet

Bár a fáradtságot sokan nem kapcsolják össze betegséggel, ám ha tartósan megkeseríti a napokat, akkor érdemes utánajárni a probléma gyökerének! Amit leghamarabb megtehet az az, hogy megméri otthon a vérnyomását, és amennyiben az magas értéket mutat, akkor meglehet, hogy alvási apnoe játszik szerepet abban, hogy képtelen magát kipihenni. A diagnózis ma már jól felszerelt alvás-laborokban könnyen felállítható. Amennyiben beigazolódik a betegség, úgy mind az alvászavart, mind a hipertóniát kezelni szükséges (gyógyszerrel és életmódváltással), hiszen megfelelő terápia nélkül lényegesen megnő a szívinfarktus, illetve a stroke kockázata.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: David Castillo Dominici / FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

"Külföldön bezzeg nem kötelező!" – Utánajártunk, mi az igazság a gyermekvédőoltásokról

Amikor megkapod a védőnőtől az oltási naptárat, talán te is megijedsz a sok kötelező szúrástól, és elgondolkodsz: biztosan kell ez mind a gyerekemnek? Különösen akkor merül fel ez a kérdés, amikor egy külföldön élő ismerősödtől azt hallod, hogy náluk alig van kötelező oltás, mégis mindenki egészséges. Magyarországon 12 fertőző betegség ellen kötelező az immunizáció, míg Ausztriában például egyetlen kötelező oltás sincs. Miért van ez így, és mi történik, ha egy ország lazít a szabályokon? Láss tisztán a vakcinák útvesztőjében.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja