SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Okosszemüveggel láthatnak újra, akik szinte vakok

Családinet [cikkei] - 2014-06-18
Okosszemüveggel láthatnak újra azok, akiknek rohamosan gyengül a szemük, vagy szinte teljesen elvesztették a látásukat. Az oxfordi kutatók találmánya a szemüveg lencséjére vetíti a környező tárgyak képét, ezzel megkönnyíti viselői mindennapi életét.

Az Oxfordi Egyetem kutatói fejlesztették ki a szemüveget    

A készülék kipróbálói között volt, aki először vethetett egy pillantást segítő kutyájára.    

Az Oxfordi Egyetem tudósai olyan okosszemüveget dolgoztak ki, mely a megmaradt látást erősíti fel. A szemüveget speciálisan kialakított, háromdimenziós kamerával szerelték fel, a felvett képeket számítógép dolgozza fel, és késedelem nélkül a lencsére vetíti őket, így a környező emberek és tárgyak világossá és jól kivehetővé válnak - adta hírül a BBC. 

Az okosszemüveg készen áll a mindennapos használatra  

"Az okosszemüvegek készen állnak arra, hogy kikerüljenek a laborból, és otthon használhassák őket" - mondta Stephen Hicks, a projekt vezetője. "Függetlenebbül, könnyebben közlekedtek vele, akik kipróbálták: megtalálták az ajtókat, látták a talajon a veszélyes akadályokat, amelyekben elbotlottak volna. Észrevették a vonásokat az arcokon, meglátták a saját kezüket, először pillanthatták meg a vakvezető kutyájukat" - mondta Hicks.

A szemüveg alapvető része a headset, a fejre szerelhető rész, amelyet vezeték kapcsol a hátizsákban vitt laptophoz. A tudósok azonban bíznak abban, hogy idővel szemüvegméretű lesz a rendszer.

Az elkövetkező néhány évben elindulhat az okosszemüveg sorozatgyártása   

Először száz darabot készítenek belőle ebben az évben, és vak, illetve gyengén látó embereknek ajánlják őket. Ha minden jól megy, a következő néhány évben megindulhat az okosszemüvegek nagyobb tömegeinek a gyártása. 
    
http://www.bbc.com/news/health-27768890

Forrás: MTI
Fotó: en.wikipedia.org

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Lázcsillapítás kisbaba korban, lázgörcs, tévhitek, népi gyógymódok - VIDEÓVAL

A csecsemők láza és lázgörcse sok szülő számára okoz aggódást, de fontos tudni, mikor számít a láz veszélyesnek, és hogyan kezelhető biztonságosan otthon. A megfelelő testhőmérséklet-mérés, a lázcsillapítás helyes alkalmazása és a lázgörcs felismerése mind kulcsfontosságú a baba egészségének védelmében. Cikkünkben Dr. Lakatos Lilla csecsemő- és gyermekgyógyász részletesen bemutatja, mire figyelj, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja